Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe
Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
A jelentkezési technikában, az eljárási rendben az előző évekhez viszonyítva jelentős változás nincs, ugyanakkor a hallgatókkal szemben támasztott minőségi követelmények erősítését jelenti az, hogy 2012-ben már 240 pont a jogszabályi minimum, ez alatt senkit nem lehet felvenni alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre. További fontos változás, hogy az emelt szintű érettségiért ez évtől 50 többletpontot lehet szerezni, és a többletpontok maximuma 100 pont lesz. A mesterképzések esetében továbbra is a felsőoktatási intézmények határozzák meg a pontozási rendszert, a felvételi követelményeket, ott az egyedüli megkötés az, hogy a 100 pontos rendszert kell alkalmazni.
A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint. Ezért három képzés megjelölésére van lehetőség. Minden egyes további jelentkezési helyért 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni.
Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukhoz csatolva megfelelő dokumentummal igazolják hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket, és ezen a jogcímen többletpontra jogosultak, kedvezményben részesülhetnek a felvételi eljárás alapdíjának megfizetése során. A hátrányos helyzetűek az alapdíj összegéből 50, a halmozottan hátrányosak 100 százalékos kedvezményt kapnak.
A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint az egyik legfontosabb változás az, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény elfogadásával három finanszírozási formában (állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas, önköltséges) lehet a tanulmányokat folytatni 2012 szeptemberétől. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közszolgálati ösztöndíjas és önköltséges forma létezik.
Az oktatásért felelős miniszter korábban meghatározta, hogy képzési területenként az egyes felsőoktatási intézmények hány állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel. A miniszteri döntés végrehajtásaként az egyetemeknek és főiskoláknak újra kellett gondolniuk, hogy milyen szakokat indítanak, indíthatnak állami ösztöndíjas (korábbi nevén államilag támogatott) formában. Ennek megfelelően a felvételi tájékoztató kiadványokban meghirdetett képzések egy részét törölték.
A jogi képzési területen az egységes, osztatlan jogászképzés állami ösztöndíjas formában csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indulhat, tehát a többi képzési helyen csak önköltséges formában indul a szak.
A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező és a nemzetközi igazgatás alapképzési szakok nem indulhatnak állami ösztöndíjas formában. Az igazgatásszervező szak közszolgálati ösztöndíjas formában indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
A gazdaságtudományok területén csak az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok indulnak állami ösztöndíjas formában.
A társadalomtudomány képzési területen elsősorban a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapképzési szakok indulhatnak - az egyéb, ide tartozó szakok speciális esetekben, kis létszámban - állami ösztöndíjas formában. A magán főiskolák nem indíthatnak állami ösztöndíjas képzést sem alapképzésben, sem egységes, osztatlan képzésben, sem felsőfokú szakképzésben.
A felvételi tájékoztató kiadványok megjelenése után néhány új alapképzési szak, egységes, osztatlan képzés és mesterképzési szak, illetve felsőfokú szakképzés indítására kaptak lehetőséget a felsőoktatási intézmények. Ezekről a felv.hu oldalon lehet tájékozódni.
Február 24-én a Budapest 62 posta (Teréz krt. 51., Nyugati pályaudvar), illetve a Budapest 114 - Mammut posta (Lövőház u. 1-5. - Mammut Bevásárlóközpont) egyaránt 22 óráig tart nyitva.
A többi postai szolgáltató hely változatlan rend szerint fogadja az ügyfeleket - áll a közleményben, amelyben kitértek arra is, hogy valamennyi posta "a forgalom folyamatos figyelemmel követésével, szükség esetén a szolgálat átszervezésével bonyolítja le a jelentkező forgalmat" - közölte korábban a Magyar Posta.
mti
hírek innen, onnan
Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.
Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart
Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.
Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.
Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt
Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.
Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel
Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...
Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét
Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...
Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre
A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...
Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet
Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...
Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást
A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.
Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?
A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.
Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...
Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné
George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


