Ezt olvasta már?


Párás vízi világot fedezett fel a Hubble-űrteleszkóp

Új típusú bolygót, egy párás vízi világot fedeztek fel amerikai kutatók a Hubble-űrteleszkóp segítségével - a GJ 1214b katalógusjelű planéta nagyobb, mint a Föld, de kisebb, mint az Uránusz.

A felfedezésről az Astrophysical Journal online kiadásában jelent meg tanulmány.

A bolygót még 2009-ben figyelték meg először a Hubble segítségével, de csak most sikerült megismerni összetételét és légkörét - olvasható a Space.Com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.

"GJ 1214b egyetlen ismert bolygóra sem hasonlít, hiszen nagy részét víz teszi ki" - hangsúlyozta Zachory Berta, a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Eddig a csillagászok 700 exobolygót fedeztek fel, és további 2300 jelöltet térképeztek fel. Ezek a planéták igen nagy változékonyságot mutatnak, hiszen van közöttük "habkönnyű, és olyan sűrű is, mint a vas. Felfedeztek már olyan idegen világot is, amely egyszerre két nap körül kering, hasonlatosan a Tatuinhoz, amelyen Luke Skywalker felnőtt.

A GJ 1214b, amely mindössze 40 fényévnyire van a Földtől a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben, teljesen új kategóriát képvisel. A szuperföldekhez tartozik, mivel átmérője 2,7-szer haladja meg a Földét, a tömege pedig hétszer nagyobb. Egy vörös törpe körül kering 2 millió kilométeres távolságra, s felszínén a hőmérséklet eléri a 230 Celsius-fokot, vagyis túl forró, hogy élet legyen rajta.

A tudósok 2010-ben vetették fel először, hogy a GJ 1214b javarészt vízből áll, bár egyértelműen nem sikerült bizonyítaniuk az állításukat.

Zachory Berta kutatócsoportjával a Hubble széles látószögű kameráját használták vizsgálataikhoz. Mivel ismerték a bolygó tömegét és méretét, kiszámolták sűrűségét, amely mindössze 2 gramm köbcentiméterként. A Föld sűrűsége 5,5 gramm köbcentiméterként, a vízé 1 gramm köbcentiméterként.

Ebből arra következtettek, hogy a GJ 1214b bolygón sokkal több a víz és sokkal kevesebb a kőzet, mint a Földön. Az idegen világ belső szerkezete is jelentősen különbözhet a Földétől.

"A magas hőmérsékletnek és a magas nyomásnak köszönhetően egzotikus anyagok képződhettek - forró jég, vagy szuperfolyékony víz, ami teljesen különbözik a mi tapasztalatainktól" - magyarázta Zachory Berta.

A GJ 1214b valószínűleg sokkal távolabb alakulhatott ki napjától, ahol bőségesen volt jég, majd közelebb vándorolt a vörös törpéhez.

Mivel a bolygó oly közel van a Földhöz, elsőszámú célpontja lesz a további kutatásoknak, például a NASA James Webb-űrteleszkópjának, amelyet a tervek szerint 2018-ban állítanak pályára.

 

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb

Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.

Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart

Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.

Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.

Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt

Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.

Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel

Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...

Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét

Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...

Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre

A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...

Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet

Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...

Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást

A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.