Pápáról indult el 330 éve a zirci apátság újraélesztése
Koprodukciós tárlat által pillanthat be az egykor helyi monostorral rendelkező Zirci Ciszterci Apátság történetébe a pápai közönség a városi könyvtárban.
A zirci ciszterciek pápai otthona (300 éve települt újjá Zirc) címmel nyílt kiállítás szerdán a Jókai Mór Városi Könyvtárban. A megnyitón Forsthoffer Judit egyházi énekes közreműködését követően Hermann István köszöntötte a megjelenteket, s a kiállítás apropóján elmondta, Pápán a Mándi Márton István utcában található az egykori ciszterci rendház, ami az 1660-as évektől a zirci ciszterek épülete volt. Itt lakva építették újjá a zirci apátságot a török háború pusztításai után. Megjegyezte, Pápán nyolc szerzetesrend fordult meg rövidebb-hosszabb ideig, de sajnos egyikük sem gondolta, hogy vissza kéne költözni a városba.
A pápai kolostorról készült fényképeket (a legkorábbi 1958-as), latin nyelvű könyveket, apáti kinevezést, kilenc pecsétet, a Zircre települt családokat tartalmazó összeírást, és az újratelepítésről szóló háttérfalakat bemutató, április 26-ig látható kiállítást Bérczi Bernát zirci apát nyitotta meg. Mint mondta, Pápára a zirci apátságnak a telepesekkel kötött 1718-as szerződése 300. évfordulójára létrejött kiállítás anyagát hozták el.
A ciszterciek 1182-ben települtek az akkor nyugalmas, csendes, királyi udvarházzal, de állandó lakossággal nem rendelkező Zircre, hogy a munkára és az imádságra összpontosíthassanak. Felelevenítette továbbá, hogy a törökök északi terjeszkedésével, legkésőbb Veszprém 1552-es ostromával elmenekültek a szerzetesek. Az 1570-es években a törökök felgyújtották az apátságot, ami romossá vált.
Az apát kiemelte, a zirciek hálásak azért, hogy a török pusztítás után Pápáról indulhatott el az apátság újraélesztése. Először osztrák, lilienfeldi ciszterci szerzetesek jöttek Magyarországra 1660-ban, és az elhagyatott Zircnél biztonságosabb területnek számító Pápáról próbálták visszaszerezni a birtokokat, újraindítani a gazdálkodást és újjáépíteni a kolostort. Sajnos nem sikerült nekik. 1700-tól a sziléziai heinrichaui apátság szerzetesei vették át a feladatot, 1726-ig éltek Pápán. Ekkor minden felszerelésükkel átköltöztek Zircre, ideiglenes házukból tudták felépíteni az apátságot.
A rend 1814-től elvállalta az egykori jezsuita gimnáziumok üzemeltetését. Így jelenleg négy helyütt – Buda, Eger, Pécs, Székesfehérvár – oktatnak, nevelnek diákokat.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Ők biztonságosnak hitték, de baj lett belőle: nálad is a fal mellé van halmozva a tüzelő?
Több helyen is felcsaptak a lángok: tűzifa, farakás és kémény miatt is riasztották a tűzoltókat.
Időzített pokolgép: roller égette porig a belvárosi lakást
Újabb elektromos roller okozott tüzet: hétfőn hajnalban egy V. kerületi társasházban kellett intézkedni a tűzoltóknak. A Időzített...
Az FSZB letartóztatott egy tinédzsert, miután az USA terrortámadásra figyelmeztette Moszkvát
A gyanúsított egy kiskorú orosz állampolgár, aki korábban a TikTokon pózolt fegyverekkel.
Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya arca tüneményes: az 1 éves Haley kifestett arccal mosolygott a kamerába
Ráthonyi-Palácsik Tímea friss fotókon mutatta meg gyermekeit, mindkettőjüktől elolvadtunk.
Véghajrában kapcsoltak rá a lakásvásárlók, megrohanták a piacot az Otthon Start utolsó napjaiban
38 százalékkal több telefonos érdeklődés érkezett.
Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Névtelenül is jelezhetők a visszaélések.
Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Felcsút kiemelkedik a rangsorból.
Az SMS halott, az RCS pedig digitális rezervátummá válhat a Google miatt – Nincs mit tenni?
Miközben a technológiai világ évekig ünnepelte, hogy a korszerű RCS protokoll végleg felváltja a múlt évezredből itt ragadt SMS-t,...
Megfejthették, miért nagyobbodik meg a férfiak prosztatája az életkor előrehaladtával
A Johns Hopkins Egyetem kutatói egy új sejttípust fedeztek fel a prosztatában, amely segíthet megérteni, miért alakul ki az életkor...
Závada Pál: Semmi sem indokolja, hogy a történelemhamisító intézményeket változatlanul pénzelje a kormány
A Kossuth-díjas író felháborítónak tartja a péntek éjjel benyújtott büdzsé kulturális tételeit. Szerinte megdöbbentő azt látni,...
Van-e gyerektartás váltott gondozás esetén? Az ügyvéd meglepő válasza
Létezik egy úgynevezett kiegészítő gyerektartást, melyet akkor is megállapíthat a bíróság, ha a szülők megosztva nevelik a gyermeket...
Sport
Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról
A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.
Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja
Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt
Szétszedi a BBC a Liverpool sztárját az Arsenal elleni kudarc után
Egy hatalmas hiba döntőnek bizonyult.
Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen
No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.
Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók
Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.
Ki ez a srác, aki tegnap az FC Barcelona kezdőcsapatában találta magát?
Brian Farinas bekezdett.
Kiderült, kik döntöttek az Orbán-kormány alatt több mint 1400 milliárd forint sporttámogatás sorsáról
2027-től megszűnik a sporttao rendszere.
Ten Hag nem áll le, újra belerúgott Ronaldóba: Szerinte a portugál már 7-8 éve képtelen a legmagasabb szinten teljesíteni
Erik ten Hagnál újra előkerült Cristiano Ronaldo mint téma.
Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt
A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.
Otthagyta a Fradit, élete lehetőségét kaphatja a Premier League-ben
Robbie Keane is szerepel a Crystal Palace edzőjelöltjei között, miközben tovább romlott a londoni csapat helyzete. A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét a brit sajtó Pierre Sage lehetséges utódjaként emlegeti. Olvasta
Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset
Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.
Bulvár
„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”
„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.
Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
Szpottolták a Mészáros-klánt Ferihegyen.
„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról
Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.
Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához
Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb
Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között
Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.
Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot
Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják
Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja
Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.
Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház
Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.
Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály
A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.
Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre
Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a f
Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja
Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.
Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni
Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


