Ezt olvasta már?

Virtuóz régizene-koncertet adtak a pápai ferences templomért

Ismét színvonalas jótékonysági koncertet tartottak a rossz állapotban lévő, jelenleg tetőfelújításon áteső ferences templom javára.

0

Pápán is idős embertől akartak lopni az álellenőrök

A Veszprémi Járási Ügyészség egy gyáli férfi és két budapesti nő letartóztatását indítványozta, akik magukat vízminőség-ellenőrnek kiadva jutottak be idős emberek lakásába, hogy értékeiket eltulajdonítsák. A bíróság az indítványnak helyt adott.


hirdetés

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a többrendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntettével gyanúsított három elkövető Szolnokon, Budapesten, Kecskeméten, Győrben és Körmenden károsított meg idős embereket úgy, hogy közülük egy vagy több gyanúsított is ellenőrnek adta ki magát, s így a lakásba bejutva, a sértettek figyelmét elterelték, miközben a készpénzüket, ékszereiket eltulajdonították.

 

A gyanúsítottak cselekménye egy pápai és egy körmendi sértett esetében kísérleti szakban maradt, mivel egyikük észrevette, hogy a lakásba olyan személy is bejutott, akit nem engedett be, a másik sértettnek pedig gyanússá vált az elkövetők viselkedése, s így mindketten elküldték őket a lakásukból.

 

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott, és a gyanúsítottak letartóztatás a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása végett egy hónapra elrendelte. A végzés a férfi elkövető vonatkozásában véglegessé vált, míg a két nő és védőik fellebbeztek ellene.

 

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

EU-vizsgálat indul az Amazon adatkezeléséről

Mélyreható vizsgálatot indított az Amazon ügyében szerdán az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy az amerikai...

Új elektromos csodaautót mutattak be

Legtöbbünk talán sohasem fogja közelről látni, de a Lotus új, 611 millió forintnál kezdődő modellje újabb nagy ugrás lehet az...

Palvin Barbi úgy fog kinézni idősen, mint most Michelle Pfeiffer

Most a FaceApp öregítő funkciójára van rákattanva mindenki, úgyhogy megnéztük, hogyan fognak kinézni a magyar celebek öregen.

Ha már metrót nem csinálnak, legalább nevet adjanak

Van, aki szerint a HÉV nem lehet metró, mert a HÉV az HÉV megkérdeztük, mit szólnak az átnevezéshez a vonal mentén élők.

Őrizetbe vették a manchesteri merénylet elkövetőjének fivérét

A férfit azzal gyanúsítják, hogy segített testvérének kitervelni a terrorcselekményt.

Tizenketten erőszakolhattak meg egy 19 éves lányt Cipruson

Az esettel összefüggésben izraeli turistákat vett őrizetbe a ciprusi rendőrség.

Kétfokozatú váltó elektromos hajtásláncokhoz a ZF-től

Az elektromobilitás hatótáv-problémájának megoldásához legalább hármas mátrixban kell gondolkodni: a nagyobb akkumulátor csak a...

A nők között több az Alzheimer-kóros

Több újdonságra is rábukkantak az Alzheimer-kórt kutató tudósok.

2000 lóerős hiperautóval támad fel a Lotus

Az elmúlt évtizedben számos próbálkozást láthattunk a Lotus feltámasztására, de a sok beígért és megmutatott tanulmányt sosem tudta...

A kerítés ott marad, ahol van

Menczer Tamás: Az ENSZ jelentéstevője bírál minket azért is, mert a migrációs válságról, migrációs krízisről beszélünk

Hat ember maradványait találták meg egy háborús tömegsírban Boszniában

A kelet-boszniai Visegradon tárták fel a sírt.

0

Sport

Babos Tímea vadító bikiniben pózolt a Balaton-parton - fotó

A magyar teniszezőnek végre van egy kis ideje a pihenésre is.

Mi történt Hosszú Katinka arcával? - Ma reggelre történt, beleöregszik ebbe

Hosszú Katinka már nagyon várja a VB-t, szabályosan beleöregszik a várakozásba.

A sportminiszter szólította fel távozásra a szövetségi kapitányt - Frissítve

Nagyon nem tetszett neki az Afrikai Nemzetek Kupáján mutatott játék.

Megvan ki lesz a Fradi ellenfele, ha a magyar bajnok továbbjut a BL-ben

A 25-szörös máltai bajnokcsapat lesz a Ferencváros ellenfele, amennyiben továbbjut.

A 45 éves magyar kapusedző a cserepadon, feröeri El-bravúr

Fölényes sikerrel jutott tovább a szerb Cukaricki.

Képernyőn a Fradi BL-selejtezője, és a magyar-román kézicsata

Az Afrika Kupán bronzmeccset játszanak, folytatódik a Tour de France.

Visszavásárolta korábbi focistáját a Barcelona

A fiatal játékos az előző szezonban betalált a katalán sztárcsapat ellen.

Holtan találták egy domboldalon a világbajnok sportolót

Holtan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót.

36 évesen meghalt egy világ- és Európa-bajnok sportoló

A dzsúdós holttestét egy domboldalon találták meg.

Cserejátékosai eladásával készítheti elő a Real Madrid a legújabb sztárigazolást

A Financial Fair Play miatt mindenképp meg kell válnia pár játékostól, Paul Pogba megszerzéséhez pedig a létszámfeletti sztárokból kell pénzt csinálni.

Olaszországon belül válthat csapatot Nagy Ádám

A Calciomercato szerint könnyen elképzelhető, hogy Nagy Ádám nem marad Bolognában, de a következő szezonban is a Seria A-ban futballozhat.

Az UEFA megtiltotta, hogy a BL-selejtezőkön a kispadra üljön az edző

A fiatal szakember miatt büntették meg az orosz klubot.

0

Bulvár

Ez az adat most azért fájhat az Orbán-kormánynak

A statisztikai hivatal nemrég kiadott több mint 200 oldalas kiadványa az Orbán-kormány számára igencsek kellemetlen adatot és megállapítást tartalmaz. A gyakorlat élesen szembemegy ugyanis a kormányzat elhatározásával.

Riasztást adtak ki, jön a vihar!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint elsősorban a Dunántúl nyugati felét veszélyezteti zivatar csütörtökig.

Van egy állat, amitől még a fehér cápák is betojnak

Pedig róluk azt gondoljuk, hogy nem csak a tengerek királyai, hanem úgy általában véve a legfélelmetesebb ragadozók a földön.

Geszti Péter súlyos balesetet szenvedett, ismét műteni kellett

Geszti Péter súlyos sportbalesetet szenvedett, ezért volt szükség a műtétre.

12 ezres esküvői ruhában ment férjhez, szebb menyasszony volt, mint sokan mások, akik százezreket költenek

Az internet új kedvence ez a menyasszony, aki nem csinált nagy ügyet a ruha kérdésből, és filléres ruhában is büszkén ment férjhez!

Megdöbbentő fotó készült a Szomszédok atyjának temetésén - Fotó

Nem hittek a szemüknek a legendás sorozat rajongói.

Hogyan szavazott tegnap a Fidesz? - Gréczy súlyos mondatai

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerint mindegy, hogyan szavazott a Fidesz, a lényeg, hogy mi Ursula von der Leyen programja.

Így néz ki Angelina Jolie konyhája - te főznél benne?

Fényűzés és luxus magas foka, természetesen Angelina Jolie-módra!

Tényleg több milliárdot örököl Vajna Tímea

Még nem tudni, pontosan mennyit, de az biztos, hogy óriási vagyont hagyott Vajna Tímeára néhai férje.

Idilli családi program: Így sütögetett együtt Tóth Vera és Krausz Gábor

Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor együtt van a család!

blogmorzsák

A legikonikusabb motorkerékpárok: a café racerek

A motorozás sokak számára több mint egyszerű közlekedési eszköz, egy életérzés. Ehhez pedig jó motorra is szükség van.

5 mondat, amit soha ne mondj a főnöködnek

Jó ötletnek tűnhet, de nem az.

Aludni zsidósan

A vallásjog az élet minden területére kiterjed. Életünk jelentős részét pedig alvó állapotban töltjük. Íme, hogyan kell.

Ennyi pénzt nyerhetsz, ha leszoksz a cigiről!

Gondoltad volna, hogy ennyibe kerül a dohányzás hosszú távon?

Kapcsolat nincs, de nálam lakni azt szeret

„Nem égetett fel minden hidat, de szemét módon lebegtette, hogy lehet még valami... bármikor... de nem ma.“

Ez a vak nő jobban lát sokunknál

Bieber Mária ép szemmel született, ma már nem lát semmit – így építi az "együtt-látók" közösségét.

Ebéd a monitor előtt? Inkább ne!

Öt érv, miért ne az asztalánál ülve ebédelj.

Nem fogadtam el az állásajánlatot, mert…

Mik a jelei annak, hogy az új munkahely mégsem lenne jó választás?

Orbán kedvenc Soros-bérence

Orbán Viktor legnagyobb öngólja Ursula von der Leyen. Mégis örül neki...

Érdekes ellentmondás

Miért tapsol a Fidesz Ursula von der Leyennek, amikor szinte semmiben sem ért egyet vele?

„Legalább nem vagyok szar szülő!“

„De ami azt illeti: ha ez a rendszer dicsér engem, akkor biztos, hogy valamit elrontottam! És tényleg...“

Bohócok vagy stílusikonok?

Az öltözködés a szavak nélküli nyelv, de vajon mit üzennek ezek a szettek? Íme, ők Márk kedvenc különcei!