Ezt olvasta már?


POSZT - Halász Judit az idei díszvendég

Halász Judit színművész lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei díszvendége; a seregszemle a versenyprogram 14 előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a POSZT hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a rendezvény három tulajdonosa, Pécs Önkormányzata, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) egyet tud érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény tavaly jelentős és sikeres megújuláson ment át.

Idén a fesztivál programjainak zöme visszakerül a belvárosba, míg több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont - számolt be.

Az államtitkár kiemelte, hogy a POSZT Bemutatja programsorozat és a POSZT Fesztivál szintén fontos pillérei a seregszemlének, és hozzájárulnak a valódi fesztiválhangulat kialakításához, nem hiányoznak ugyanakkor a workshopok, szakmai beszélgetések sem.

Őri László, Pécs alpolgármestere méltatta, hogy a szakmai tanácsadó testület munkáját a konstruktivitás és a párbeszéd hatja át: ennek is köszönhető, hogy egy erősödő és megújuló POSZT elé nézhet a közönség - fogalmazott.

Őri László és Hoppál Péter közölte: idén a pécsi önkormányzat és a magyar állam 70-70 millió forinttal támogatja a POSZT megrendezését.

Keszég László, az MSZT elnöke hozzátette: a fesztivál 2015-2016 fordulóján megválasztott menedzsmentjének is köszönhetően komoly szakmai tanácsadó testület állt fel a POSZT mögött, és egyéves munka után létrehozták a seregszemle versenyszabályzatát.

Szabó László, az MTT titkára azt hangsúlyozta, hogy az idei versenyprogram két válogatója, Árkosi Árpád és Kovács Dezső nagyszerű keresztmetszetet állított össze.

Mint emlékeztetett, az MTT immár harmadszor rendez szakmai konferenciát a fesztivál nyitónapján, ekkor adják át a teátrumi társaság frissen alapított színházi marketing díjait is.

Hegedűs D. Géza, a POSZT szakmai tanácsadó testületének elnöke felidézte, hogy a bizottság elsődleges feladata az új versenyszabályzat elkészítése volt; ez végül konszenzusos alapon született meg.

A testület javaslatára döntött az ügyvezetés a zsűritagok, valamint az idei és a jövő évi válogatók személyéről - jegyezte meg, hozzátéve: az új szabályzat értelmében a válogatók már támaszkodhatnak az általuk választott segítőkre.

Hegedűs D. Géza bejelentette: a POSZT idei díszvendége a testület egyhangú döntése alapján Halász Judit színművész.

Kővári Zsuzsanna, Magyar Attila és Szűcs Gábor, a POSZT Nonprofit Kft. vezetői hozzátették, a POSZT struktúrájában a legfontosabb változtatásokat már 2016-ban elvégezték. Ezek alapvetően sikeresnek bizonyultak, a versenyprogram azonban visszatér a belvárosba - számoltak be.

A szervezők elmondása szerint tavaly 30 százalékkal nőtt a jegybevétel és 2000 fővel a látogatószám. A jegyértékesítés idén minden eddiginél korábban indult, így az eddig befolyt jegybevétel már rekordot jelent - jegyezték meg.

(FOTÓ)

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás...

Molnár Anikó súlyos döntést hozott: inkább fizet, csak végre szabaduljon a rémálomtól

Úgy tűnik, lassan megoldódik Molnár Anikó hónapok óta húzódó adótartozási ügye. Közel egy hónapja derült ki, hogy a korábbi Nagy...

A Borussia Dortmund hosszabbítana egyik legjobbjával

Jelenlegi szerződése 2028. június 30-ig szól a BVB-nál!

Újabb fejlemények érkeztek a kiemelten súlyos Seszták-ügyben

Újabb részleteket közölt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) arról a házkutatásról, amelyet október...

Olyan sportautóval készülnek, amiben nem ül, hanem hasal a vezető

A holland Sanrivatti szerint bár a sportautók rengeteget fejlődtek az elmúlt évtizedekben, de a gép-ember kapcsolat szinte alig.

Újabb öt évre bizalmat kapott a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke és elnöksége

A közgyűlés megerősítette a szövetség vezetésének folytonosságát; nemcsak az elnököt, hanem az eddigi elnökséget is...

Jubileum - tizedik alkalommal rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját

10 éves a Modern Gyárak Éjszakája, amelynek jubileumi programsorozata 2026. november 13-án várja az érdeklődőket országszerte. A...

A Tisza Frakció rábólint Baka András legfőbbügyész-jelöltjére

A miniszterelnök jelentette be a Facebookon.

Megvan, milyen páncélészekrényeket találtak Seszták Miklós biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobájában

Az NVVH tájékoztatása szerint ezt a típust jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák.

Kamilla királyné csatlakozott Károly királyhoz a karibi körútján, álomszép ruhában tündökölt az uralkodó mellett

Károly király október 27-én kezdte meg hivatalos körútját a Karib-térségben, néhány nappal később pedig Kamilla királyné is...

0

Sport

Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról

A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.

Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja

Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt

Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen

No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.

Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók

Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.

0
0

Bulvár

„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”

„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.

„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról

Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.

Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához

Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb

Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között

Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.

Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot

Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják

Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja

Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.

Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház

Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.

Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja

Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.

Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni

Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ

Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály

A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.

Vonatbaleset Budapest határában, tűzoltók segítik az utasokat

Elgázolt egy embert egy személyvonat Budaörsön, a Raktár utca melletti szakaszon.