Örülhet a baromfi és a malac: ötmilliárdos takarmányüzemet építenek Pápán
Új takarmányüzemet épít Pápán a Cargill Takarmány Zrt. Az új gyárban főként sertés- és baromfitakarmányokat állítanak majd elő. Egy havi 10 ezer tonnás kapacitású új takarmánygyárat építenek, ezzel a cég nagyot lép a hatékony takarmánytermelés bővítése felé.
Makai Szabolcs, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a jelenlegi, 1970-ben épült gyár mögé egy havi 10 ezer tonnás kapacitású új takarmánygyárat építenek, több, mint 5 milliárd forint értékben. Az új gyárban elsősorban sertés- és baromfitakarmányt állítanak majd elő, amit a magyar húsfogyasztás és az állattartási kedv növekedése is indokol. A régióban a baromfilétszám folyamatosan növekszik, és ezt a tendenciát várják a sertésállományban is – mondta. Az eseményről az Agrárminisztérium adott hírt.
Az amerikai tulajdonú Cargill cégcsoport 1995-ben lépett a magyar piacra a gabona- és olajosmag-kereskedelemmel, illetve a takarmánygyártással. Magyarországon Karcagon három, Kaposváron és Pápán pedig egy-egy üzemet működtetnek. A karcagi székhelyű Cargill Takarmány Zrt. árbevétele az elektronikusan közzétett beszámolója szerint, a 2016 júniusától 2017 május végéig tartó üzleti évben 23,8 milliárd forint felett alakult, az egy évvel korábbi 25,7 milliárd forint után. Eredménye meghaladta 410 millió forintot, az előző évi 244,9 millió forintot jóval meghaladva. A társaság 267 dolgozót foglalkoztat.
Nagyot lép a hatékony takarmánytermelés bővítése felé a Cargill
Az amerikai kereskedelmi kamara ügyvezető igazgatója, Lippai-Nagy Írisz arról beszélt, hogy Magyarország hosszú távú versenyképessége attól függ, rendelkezésre áll-e a huszonegyedik század kihívásaira választ adó versenyképes munkaerő. Iilletve attól, hogyan tudja fokozni a termelés hatékonyságát. Az épülő beruházással a Cargill jelentős lépést tesz a hatékony takarmánytermelés bővítésében – mondta.
A pápai takarmánykeverőnek nem volt nagy kapacitása, amikor felvásároltuk. Jelenleg is úgy üzemel, hogy meg kell válogatnunk a vevőket, hiszen nem tudunk mindenkit kiszolgálni. Ebből adódóan két lehetőségünk volt, mint ilyenkor minden cégnek, amelyik növekedni akar. Vagy felvásárolunk valakit, vagy pedig jelentős beruházást hajtunk végre a termelési kapacitásunk bővítése érdekében. Mi ez utóbbit választottuk, hisz a pápai keverő már adott volt, ahol ráadásul hozzáértő szakemberek dolgoznak évek óta. Ezért az a döntés született, hogy felállítunk egy teljesen új takarmánykeverő tornyot a meglévő pápai telephelyen, ahol elsősorban a sertésre és a baromfira fókuszál majd a cég – mondta Makai Szabolcs még korábban a Portfolio.hu oldalnak.
forrás: magro.hu
hírek innen, onnan
12 éves Gerrard legendás Chelsea elleni elcsúszása
A Liverpool csapatkapitánya elcsúszott, aminek következtében a szezon végén nem lett bajnok a Pool.
Új járműveket vetnek be az magyar utakon – mutatjuk, hol futhat velük össze
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. járműparkja négy darab új emelőkosaras gépjárművel bővült, amelyeket elsősorban magasban végzendő...
Amikor a középkategóri mintha prémium volna: a sorozattal feljebb emelkedett a Nothing Phone – teszt
A Nothing Phone (4a) és (4a) Pro modellek bemutatásával a londoni központú gyártó végleg leszámolt az olcsóbb készülékekre jellemző...
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a...
Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány
A 35 feletti nők körében egyre gyakoribb a tartós kimerültség érzése, amely nem magyarázható pusztán a munkaterheléssel vagy az...
Leó pápa: tolvajok, aki azt emberektől elrabolják a békét
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem...
Meglepően alakulnak az élelmiszerárak: így változott a tej, a hús és a tojás ára
Friss agrárpiaci adatok érkeztek, amelyekből kiderül, hogyan alakulnak a legfontosabb élelmiszerárak. Míg a nyerstej és a sertéshús ára...
Nem volt ott a lánya esküvőjén Joshi Bharat
Megtalálta élete párját Joshi Bharat idősebbik lánya. Szávitri az apja nélkül mondta ki a boldogító igent.
Új miniszterek, Orbán lelép, „Zsolti bácsi” – Szavazzon A Célegyenes Témáiról
Ezúttal is Önök döntik el, miről beszélgessen esti műsorunkban Lampé Ágnes, Egri Viktor és meghívott vendégünk: Gulyás Balázs!
Erre az országrészre tódul be az eső, itt az időpont, közölték a meteorológusok a legfrissebb időjárás-előrejelzésekben?
Így változik meg az időjárás hazánkban, erre lehet készülni a friss előrejelzések szerint.
A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban
A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap...
Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát...
Sport
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel
A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.
Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll
Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.
Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó
A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke
A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.
Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával
Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.
Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt
Sporttörténelmi futás Londonban.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög
Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek
A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít
Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént
Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Ez az 1 perces svéd szokás rekordidő alatt javít az életminőségeden
Egyetlen perc, ami meglepően sokat számít – a svédek régóta csinálják, most pedig egyre többen fedezik fel, mennyire hatékony.
Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni
Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?
Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?
Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.
Semjén Zsoltot titokban elutasították
Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or
Különös szigorítás vezetett be a szegedi OBI, nem hiszik el a vásárlók, hogy ez megtörténik
Pórul járnak a vásárlók, de az OBI nem enged, mégis mindenki őket imádja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


