Őrizetbe vettek egy újabb embert a múlt heti londoni metrómerénylettel összefüggésben
Őrizetbe vettek kedd este egy fiatal férfit a londoni metróban múlt pénteken elkövetett pokolgépes merénylettel összefüggésben - közölte a brit rendőrség. Ő a harmadik, akit a terrorcselekmény után indult országos nyomozás kezdete óta elfogtak.
A Scotland Yard kedden késő este jelentette be, hogy a 25 éves férfit nem sokkal korábban a walesi Newport városában vették őrizetbe a terrorellenes törvény alapján. Az akciót a londoni rendőrség terrorellenes parancsnokságának egységei hajtották végre a helyi rendőrséggel együttműködve.
A Scotland Yard - hivatalos nevén Metropolitan Police - a londoni rendőrség, de terrorellenes ügyosztályának műveleti hatásköre az egész országra kiterjed.
A Metropolitan Police beszámolója szerint az őrizetbe vétellel egy időben házkutatás is kezdődött egy helyi lakóépületben.
A merénylettel összefüggésben szombaton két embert vettek őrizetbe. Egy 18 éves férfit a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének indulási csarnokában fogtak el. A brit sajtó meg nem erősített értesülései szerint a hatóságok őt gyanúsítják azzal, hogy elhelyezte a házi készítésű pokolgépet a londoni metrószerelvényen. Nem sokkal később egy 21 éves férfit vettek őrizetbe a nyugat-londoni Hounslow városrészben, a Heathrow repülőtér közvetlen közelében.
A rendőrségi akciók előzményeként a londoni District metróvonal egyik szerelvényén - a tenisztornáiról híres délnyugati Wimbledon városrésztől nem messze - pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe a péntek reggeli csúcsforgalom idején. A szerkezet nem robbant fel, csak nagy erővel lángra kapott, de így is 30 utas könnyebben megsérült.
A terrorcselekmény után, péntek éjjel a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) a legmagasabb, kritikus szintre emelte a terrorellenes készültséget. Az intézkedés lehetővé tette, hogy a brit hadsereg segítséget nyújtson a rendőrségi munkához.
A kritikus riasztási szint nem egészen 48 óráig volt érvényben: a hatóságok vasárnap délután visszaállították a korábbi, második legmagasabb terrorkészültségi fokozatot. Ez azt jelenti, hogy az elhárító szolgálatok már nem tartanak azonnali újabb támadástól.
A három őrizetbe vett ember kilétéről a Scotland Yard eddig semmit nem árult el - az első kettőt a rendőrség hivatalos közleményei csak "A" és "B", a kedden elfogott harmadikat "C" személyként emlegetik -, de a brit sajtóhoz kiszivárogott, meg nem erősített értesülések szerint az elsőként elfogott fiatal férfi Irakból, a második Szíriából került Nagy-Britanniába, mindketten még gyermekkorukban.
Az ő lakóhelyükön az elfogásuk után kezdett házkutatások a Scotland Yard kedd esti közleménye szerint még mindig tartanak, és várhatóan a következő napokban is folytatódnak.
hírek innen, onnan
„Két láda paradicsomot adtam el naponta” – Herceg Erika a nehéz gyerekkoráról vallott
Herceg Erika énekesnő, a Megasztár zsűritagja egy interjúban beszélt kárpátaljai gyerekkoráról. Még gyerekként a főút mellett árult...
Nem létező vadászgépekkel téveszti meg az ellenséges radarokat az amerikai hadsereg csalifegyvere
A Raytheon vállalat újraindította a vadászgépeket szimuláló MALD csalirendszer gyártását, amellyel az ellenséges légvédelmet...
Íme Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, ez a Fidesz új útja, a volt miniszterelnök jövőt hirdetett - ciklusnyitó beszéd helyett
Orbán Viktor az áprilisi, elvesztett választás után a Bálványosi Szabadegyetem rendezvényén, azaz a Tusványoson lép először szélesebb...
„Nem leszünk bevándorló ország, brüsszeli gyarmat”
Azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Nem leszünk bevándorló ország, brüsszeli gyarmat. Határa csak az országnak van, a...
A magyar helyzet megértésre szorul
A világ helyzete az elmúlt években bonyolult, nehezen érthető, változó, kaotikus volt. Azt akarták megérteni, ez mit jelent...
Nem a telefon rabja lett, hanem a tyúkoké - Már tízezrek figyelik, mit csinál a baromfiudvarban a 13 éves Marci
Takács Marci 13 évesen a tanyasi életet és a nagyszülők segítését választotta a képernyők helyett. A TikTokon is hódító ifjú gazda...
Szeptembertől nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzések adatai
Nem csak az adatközlés a cél, hanem a fejlesztés is.
Égi áldást kap ez a 2 csillagjegy: angyalok vezetik őket a boldogság felé
Mindazok után, amin keresztülmentek, végre megérkezik a jutalom. Isten a legnagyobb áldást küldi nekik, és olyan fordulatot hoz, amely...
Magyar Péter elővette Orbán Viktor tavalyi fotóját: egyetlen mondattal szúrt oda
„Végül is igaza lett” – ezzel a rövid megjegyzéssel osztotta meg Magyar Péter azt a tavalyi tusványosi fotót, amelyen Orbán Viktor...
Friss fotóval jelentkezett Rubint Réka, így közölte az állapotáról
Hatalmas hitével és erejével sokaknak példát mutat.
Kaya Scodelario kimondta, amit sok nő érez: ilyen 30 felett az élet
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta...
Augusztustól tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés
A járatokat az utolsó metrókhoz és a HÉV-ek, illetve vonatok menetrendjéhez igazítják.
Sport
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Bulvár
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett
A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


