Óriásit fordított a Fradi Pozsonyban, továbbjutott a Bajnokok Ligájában
A Ferencváros 4-1-re nyert Pozsonyban, és ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtező harmadik selejtező körébe. Úgy nyert a Fradi, hogy kétséget nem hagyott, melyik a jobb csapat.
A csapat méltón vett revansot az 1992-es 1-4-ért, a következő körben az azeri Karabah lesz az ellenfél, amely a hazai 3-2 után 2-2-t játszott Zürichben és tovább ment.
A hazai vereség komoly csalódás volt, a magyar bajnok játékoskerete, a nyári erősítések és a költségvetése alapján is azt vártuk, hogy elkapja a Slovant. Az ötperces leolvadás miatt viszont hátránnyal ment a Fradi Pozsonyba.
Amit viszont már az első félidőben megfordított, mert nagyon határozottan, keményen és motiváltan kezdett. Franck Boli a 20. percben remekül tette bele a lábát Civic beadásába, és máris egál volt a párharc.
Tíz perc múlva az első meccsen is betaláló Zachariassen fejelt bele Mmaee lövésébe, és máris a Fradinál volt az előny összesítésben.
Abszolút kontrollálta a meccset a magyar bajnok, a második félidőben jöttek a veszélyes kontrák, ám az utolsó passzok vagy épp a lövések el lettek kapkodva. És akkor jött az újabb hiba egy állított labda után: egy hülye hiba miatt szögletet rúghatott a Slovan, amit Vernon De Marco befejelt.
De nem lett hosszabbítás, mert a Fradi megmutatta, hogy jobb csapat. Adama Traoré estében vágta be Botka beadását, igaz, a szlovák kapus érdemben besegített.
A végén még kiütés is lett a vége, mivel Aïssa Laïdouni még lőtt egy óriási gólt.
Ezzel 4–1-re nyert a Ferencváros és 5–3-as összesítéssel kiütötte a Slovan Bratislavát.
A Fradi egészen biztosan európai csoportkörös, legrosszabb esetben az Európai Konferencia Ligában. A szurkolók is a játékosok boldogsága leírhatatlan volt a pozsonyi stadionban.
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó
Slovan Bratislava–Ferencváros 1–4
forrás:player.hu
hírek innen, onnan
Egy hidegfront után szaharai hőség tör ránk
Megérkeznek az első harominc fokok, majd hétfő-kedd megtörik a melegedés, de aztán a hét közepétől megállíthattalan lesz a forró...
Helyére került az új, 2500 tonnás acélhíd, épül a Déli Körvasút – Fotók
Újabb látványos szakaszához érkezett Budapest egyik legjelentősebb vasúti beruházása: Olvasd tovább:...
Forró nyári napok, érkező záporok – időjárás a hét elejére
Az előttünk álló napokban túlnyomórészt napos, forró nyári időre készülhetünk, de nyugat, délnyugat felől egyre több felhő...
Régen a levesek királya volt, ma sokan elkerülik – pedig igazi kincs a csontoknak
A pasztinák egykor szinte minden házi húsleves elengedhetetlen alapanyaga volt, ma azonban sokan elsétálnak mellette a piacon. Pedig ez a...
Ilyen a gumiabroncsokkal augusztus 31-től már nem közlekedhetnénk az utakon?
Új gumiabroncs vásárlásakor a legtöbb autós a márkát, az árat vagy a futófelület mintázatát figyeli. Pedig van egy apró jelölés az...
Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást
Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több...
Új célt találtak a magyar kkv-k
Egyre magabiztosabban tervezik nemzetközi növekedésüket.
Már több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Franciaországban és Spanyolországban a tomboló erdőtüzek miatt
Eddig több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Spanyolországban és Franciaországban erdőtüzek miatt.
Kínában már az órák előtt elemzi az AI a tanulók teljesítményét
Az MI személyre szabott feladatokat állít össze, elemzi a tanulók teljesítményét és támogatja a tanárok munkát.
Hiába is ellenőrizték indulás előtt az időjárási körülményeket, villám csapott a rakétába felszállás közben
A villámcsapás ellenére sem a rakéta, sem a hasznos teher nem szenvedett olyan sérülést, amely veszélyeztette volna a küldetést.
Hazaköltöztette a barátnőjét, hogy spóroljanak: Egy félreküldött SMS buktatta le a srácot
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet...
Hiába terem bőségesen, mégis egyre kevesebb kerül a magyarok asztalára: komoly egészségügyi veszélyre figyelmeztetnek
Van egy egyszerűnek tűnő egészségügyi tanács, amelyet szinte mindenki ismer: együnk több zöldséget és gyümölcsöt.
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


