Ezt olvasta már?


Orbán Viktor: fejenként átlagosan 400 ezer forint adót kaphatnának vissza a gyerekes családok

Szerda este Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója volt a köztévé vendége, a műsorban több részletet is elmondott Orbán Viktor délelőtt bejelentett tervéről, mely szerint 2022 elején a családosok visszakaphatnák az idén befizetett személyi jövedelemadójukat - írja a Portfolio.hu.


hirdetés

 

A tavaszi országgyűlési választások elé időzített, 1,1 millió családot érintő nagy visszatérítésről most kiderült, hogy

jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár, de fejenként maximum 800 ezer forintot fognak visszatéríteni.

 

Nagy azt mondta, ez alapján, két kereső esetén egy családnál valamivel több mint másfél millió felett lehet a plafon. A csomag nagyjából 600 milliárdba kerül majd, másfél millió keresőt érint, így kiszámolható - mondta a tanácsadó -, hogy fejenként átlagosan 400 ezer forint visszatérítésre lehet számítani.

 

Az intézkedés feltétele, hogy 5,5 százalék felett legyen a GDP növekedése, ami azért izgalmas, mert a Pénzügyminisztérium 4,3 százalékkal számolt. Erről a tanácsadó azt mondta: „Minden 1 százalékponttal magasabb növekedés, 250 milliárd forintos mozgásteret nyit a költségvetésben. 5,5 százalék felett nyílik annyi mozgástér, hogy ennek az intézkedésnek a nagy részét ki lehet fizetni, ki lehet termelni a költségvetésből. Ez 1 százalékponttal nagyobb növekedési többletet ad Magyarországnak”.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Hatoslottó: ki vitte el a 300 millió forintos főnyereményt?

Megvannak a hatoslottó nyerőszámai, mutatjuk a 23. heti húzás eredményeit.

Eriksen magánál van, beszél és mosolyog

Társai mentális állapotáért aggódik. A dán szövetségi kapitánynak bűntudata van.

Lapos volt a hasam, de cserébe idegroncs lettem

Avagy hogyan csináltam ki magam annak érdekében, hogy végre elérjem a hőn áhított tükörképet.

Détári Lajos a magyar csapat esélyeiről: „Ne legyenek illúzióink”

„Szerencsére a fociban bármi elképzelhető. Főleg egy meccsen, így aztán mi sem vagyunk totál esélytelenek” – vélekedett a volt...

Most, akkor érdemes AstraZencával oltani vagy sem? Itt a válasz

Az AstraZeneca vakcinája körül tovább gyűrűzik a kérdéskör, hogy valóban meghaladják-e a kedvező hatásai (védettség) az oltás...

Szabolcsban mennyire lesz elég az állami nyugdíjam?

Megtakarítási formákkal lehet kiegészíteni.

40 éves Amerika Kapitány

A nők nagy kedvence.

Elhunyt a gyorskorcsolya hatszoros világbajnoka

Ötvennyolc éves korában elhunyt Igor Zselezovszkij szovjet gyorskorcsolyázó, aki hatszor nyert világbajnokságot, két olimpián szerzett...

Horner: Pérez jobban teljesít az elvárásoknál, de a szerződés még várhat

A Red Bull vezetésének elmondása szerint Sergio Pérez jobban teljesít az elvárásoknál, de még nem sietnek az ügyben, hogy megújítsák...

Szijjártó Péter elárulta, hogy tervezik idén a nyaralásukat

Ráböknek a térképen egy helyre, és odamennek.  A HírTV Európai Híradó című műsorának riporter, Déri Stefi a félórás exkluzív,...

Svájcban népszavazás dönthet arról, átáll-e az ország biogazdálkodásra

De a terrorizmusellenes törvényről és a pandémia gazdasági károsultjainak támogatásáról is tesznek fel kérdést.

Sport

Egy dán orvos elmondta, mi okozhatta Eriksen szívmegállását

A futballista a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, jelenleg kórházban van.

Hivatalos bejelentés érkezett Eriksen állapotáról

A dánok a közösségi médiában osztottak meg információt a finnek elleni Eb-meccsen összeeső futballistáról.

Otthagytam a tévéstúdiót, csak rohantam az esőben és arra gondoltam, hogy Eriksen nem halhat meg

A norvég Age Hareide korábban a dán válogatott szövetségi kapitánya is volt. Megrázóan beszélt Eriksen összeomlásáról.

Döbbenet. Eriksen életéért küzdenek

Egyszerűen összeesett.

Dráma a foci-Eb-n: újra kellett éleszteni Christian Eriksent - félbeszakadt a meccs

A pályán lévő játékosok teljesen megdöbbentek, sírnak, miként a nézők is.

Bognár György nem Eriksen újraélesztésétől lett bunkó

Ez persze nem mentség, de legalább nem lepődtünk meg annyira.

Eriksen drámájáról nyilatkozott a dán válogatott orvosa

Gyors orvosi segítség mentette meg az Inter futballistájának életét.

Ezt meg miért kellett? Kiakadtak a neten, ahogy Bognár György kommentálta Eriksen rosszullétét a dán–finn mecc...

A tévénézők felháborítónak tartják azt, ahogy Bognár György kommentálta Christian Eriksen rosszullétét és a meccs folytatását.

Az egyik tévétársaság bocsánatot kért az Eriksen drámai rosszullétéről készült sokkoló felvételek miatt

A nézők élesen bírálták a csatornát, amiért a szörnyű eset után nem kapcsolt vissza a stúdióba.

Ön elítéli Bognár György szavait?

Mint ahogyan arról a Blikk beszámolt Az Európa-bajnokság szombati napját döbbenetes események kavarták fel. A dánok legjobbja, Christian Eriksen egy bedobás után esett össze, a játékost ezt követően újra kellett

0

Bulvár

Ő a 77 éves Koltai Róbert párja: Ildikóval már 4 éve alkotnak egy párt

Koltai Róbert és Gaál Ildikó rendező szerelme a Batang felé című darabbal kezdődött.

Egy dán orvos elmondta, mi okozhatta Eriksen szívmegállását

A futballista a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, jelenleg kórházban van.

Rebeka otthona – Egy budapesti 47 nm-es álomlakás

Budapest belvárosában, 47 négyzetméteren rendezte be első otthonát Rebeka, aki külföldi tanulmányai után a fővárosban kezdte el felnőtt életét. Ötletesen berendezett lakása mindannyiunkat inspirálhat a bátor sz

A béke szigete – Csodaerkély egy panelház 10. emeletén

Még mindig azt gondolod, hogy egy panel erkély csak egy panel erkély lehet? Ha eddig nem tudtunk meggyőzni ennek ellenkezőjéről, akkor görgess lejjebb. A most következő sikertörténet garantáltan egyszer s mindenkorra

Felbecsülhetetlen értékű az 1600 éves magyar lelet: a Seuso-kincsek szövevényes története a '70-es évekig nyúl...

A Seuso-kincs egy csodálatos, 4. századi ezüstkészlet, mely hosszú utat járt be, mígnem hazakerült.

Ezek az ötöslottó mai nyerőszámai: 200 millió forintos főnyereményért lehetett izgulni

Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az ötöslottón 2021. június 12-én.

Folyamatosan égeti a zsírt, és csökkenti a rossz koleszterinszintet: így működik a TLC-diéta

A TLC-diéta nemcsak fogyaszt, de a koleszterinszintet is csökkenti.

Döbbenetes. Görögdinnyét találtak a Marson

Erre biztosan nem gondolt senki.

Amit a nyugdíjról eddig biztosan nem mondtak el Önnek

A nyugdíj, és a nyugdíjprobléma témáról egyre többen beszélgetnek az utcán is, mert az emberek érzik, hogy valami nincs rendben. Ezzel kapcsolatban számos olyan tévhit, és ki nem mondott tény kering, ami félreért

blogmorzsák

Külföldi utazás a szocialista érában?

Manapság a koronavírus miatti lezá­rá­sok következtében felértékelődött a szabad mozgás és határátlépés jelentősége. Teljesen természetes dologként kezeltük, hogy akármikor, akármerre utazhattunk megkötések nélkül, ám ez nem mindig volt így.

Az utolsó dinoszauruszok szomszédságában élt „a Csodacsirke”

Az Asteriornis a lúd- és tyúkalakúak csoportjait egyesítő Galloanserae öregrend legősibb tagjává lépett elő.

Új hír a brazil KC-390-ek darab­számának csökkentéséről

A jelenlegi elképzelés szerint már 20-nál is ke­vesebb KC-390-el számolnak a légierőnél.

Őrült jó trükk, hogy tiszta maradjon a sütőd grillezésnél

Zseniális: nem kap oda, nem ég le vele az étel, az ízletes szaft is hasznosul.

Revolvert fogna a fehérek fejéhez a Yale egyetem oktatója

A pszichiáter bűnös érzés nélkül lépne tovább, miután eltemette a fehérek testét.

Mindenkit lefutott a kamerás

Elsőként futott be a célba de érmet azért nem kapott!

Világszintű újításnak számít ez a most átadott magyar au­tópályaszakasz

A projekt azért fontos a kutatá­sokhoz, mert az autonóm jármű­vek fejlődése során először az autópályán kerülhetnek beveze­tésre az önvezető funkciók.

Pokol Béla bátor kiállá­sért elismerést érdemel

„Akit nem idéznek, az nulla, az tudósként nem teljesít.“

Egy furcsa Orbán-kijelentés margójára

A kormányfő szerint két évig sem­milyen migrációt nem kelle­ne engedni, az emberek a jóis­ten rendelése szerint születnek.

Mindenkinek ilyen pozició­ban kéne aludnia

Így aludjunk a gerincoszlop tehermentesítése érdekében, főleg akkor, ha fáj a hátunk.

Bemutatkozott a Borz

A Lengyel Hadsereg vezetői a Nowa Deba-i gyakorlótéren a Dragon 21 hadgyakorlat ideje alatt nézhették meg páncélost.

Eladta malibui házát James Cameron

A hollywoodi sikerfilmek koronázatlan királya 8,2 millió dollárt kapott a malibui házért. És ez csak az egyik fele.

0