Ezt olvasta már?


Olasz Nagydíj - Gasly pályafutása első sikerét aratta Monzában

Pierre Gasly, az Alpha Tauri francia versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjat, melyen a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája egy büntetés miatt csak hetedik lett.

A 24 éves Gasly pályafutása 55. F1-es futamán az első sikerét aratta Monzában, a csapat pedig utoljára - még Toro Rosso néven - éppen ugyanitt ünnepelhetett győzelmet 2008-ban, a később négyszeres világbajnokká avanzsáló Sebastian Vettellel a volánnál.

Gasly mögött Carlos Sainz Jr., a McLaren spanyol versenyzője ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a kanadai Lance Stroll (Racing Point) végzett.

Hamilton a rajtnál látványosan kilőtt, és magabiztosan őrizte meg az első helyet, miközben csapattársát, a második kockából startoló Valtteri Bottast Sainz nemes egyszerűséggel legyorsulta az első kanyarig, majd a másik McLarennel Lando Norris is agresszívan de sportszerűen megelőzte. Bottas az első körben még két pozíciót veszített, és Max Verstappen (Red Bull) is két helyet rontott, ötödikből hetedik lett.

Tíz kör után Hamilton hat másodperces előnnyel vezetett Sainz előtt, harmadikként pedig Norris száguldott. Közben Vettel fékprobléma miatt feladni kényszerült a versenyt, a másik Ferrarival a monacói Charles Leclerc a 13. pozícióban haladt.

A 20. körben Kevin Magnussen (Haas) versenyautója tönkrement, a dán pilóta a célegyenes elején állt félre, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car-időszak elején Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig szinte minden riválisa ugyanígy tett. A mezőny jelentősen összekeveredett az élen haladó Hamilton mögött, az újraindításnál viszont Leclerc a célegyenesre vezető kanyarban elveszítette az uralmát a Ferrari felett, és a gumifalba csapódott. A baleset nyomán előbb újra a biztonsági autó pályára küldése mellett döntött a versenybíróság, másodpercekkel később pedig piros zászlóval félbeszakították a futamot, vélhetően azért, mert a pályára kifolyt olajat fel kellett takarítani.

A versenyautók felsorakoztak a boxutcában, közben pedig Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Hamilton 10 másodperces "stop and go" büntetést kapott, mert a 20. körben a tilos jelzés ellenére hajtott be a boxba. A futam nagyjából 20 percnyi kényszerszünet után folytatódhatott, mégpedig az új szabályoknak megfelelően állórajttal. Hamilton mellől Stroll startolhatott, a második sorba pedig Gasly és Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), a harmadikba Giovinazzi és Sainz, a negyedikbe pedig Norris és Bottas állhatott fel.

A második rajtot Hamilton jól kapta el, megtartotta az első helyet, de a kör végén kiállt a boxba letölteni a büntetését. A vezetést így Gasly vette át, mögötte a két Alfa Romeo száguldott, Räikkönen, Giovinazzi sorrendben, de utóbbi két körrel később szintén letöltötte a 10 másodperces büntetését a boxban. Huszonhárom körrel a leintés előtt Verstappen versenyautója felmondta a szolgálatot, közben Gasly igyekezett előnyt kiautózni magának, de Sainz feljött másodiknak, és üldözőbe vette.

Hamilton 14 körrel a vége előtt érte utol a boly végét, és megkezdte a felzárkózást, közben az élen Gasly, Sainz, Stroll volt az első három sorrendje, ők hárman öt másodpercen belül száguldottak egymáshoz képest.

A hajrában Sainz nagyon közel került Gaslyhoz, aki viszont higgadtan és taktikusan védekezve megőrizte az első helyet, és ezzel a Forma-1-ben Olivier Panis 1996-os monacói győzelme után először állhatott fel ismét francia versenyző a dobogó felső fokára.

A vb egy hét múlva Mugellóban, a Toszkán Nagydíjjal folytatódik.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

Könyörögve kéri a villanyszerelő: soha ne dugd ezt a 7 készüléket a hosszabbítóba.

Tűzveszély fenyeget, ha nem figyelsz a háztartási gépek energiaigényére.

Káoszt okozott egy idős nő az M44-esen, hiába villogott a többi autós

Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, Kecskemét és Kunszentmárton között. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia.

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0