Ezt olvasta már?


Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek

A 2018. október 26-28. között immár hatodik alkalommal megszervezett Országos Rajzfilmünnep keretében már több mint 100 helyszínen ünneplik országszerte − mozikban, művelődési és közösségi házakban, könyvtárakban − ingyenes vetítésekkel az Animáció Világnapját.

Különleges alkalom az ünneplésre, hogy 40 éve láthattuk először a televízióban A kockásfülű nyulat. Az évforduló kapcsán Richly Zsolt filmrendező egyéb filmjei is láthatóak lesznek, köztük a tavaly megjelent Luther rajzfilmsorozat. A filmkínálat nem csak a kisgyerekeknek szól, a csatlakozó helyszínek izgalmas magyar és nemzetközi animációs filmek közül válogathatnak az animáció iránt érdeklődő fiatal és felnőtt nézők részére is.

A magyar animációs film számtalan kitörölhetetlen emlékkel ajándékozott meg minket, amiket most újból átélhet a Rajzfilmünnep vetítésein. Ismét együtt izgulhat Vukkal az első vadászatán, elkísérheti Mátyás királyt az álruhás kalandjaira vagy ismét rácsodálkozhat a repülni is tudó kockásfülű nyúlra. Richly Zsolt és Marék Veronika népszerű rajzfilmsorozata négy évtizede volt először látható a tévében, ebből az alkalomból a rendezvény kiemelten foglalkozik A kockásfülű nyúl-lal és áttekintést ad a rendező műveiből.

A rendezvény arra is lehetőséget teremt, hogy bepótolja az elmúlt évek külföldi közönségsikereit, illetve megismerkedjen kortárs alkotók munkáival. Október 28-án ünnepeljük az animáció világnapját, ez a dátum kiváló apropót ad ahhoz, hogy a Rajzfilmünnep − immáron hatodik alkalommal − az érdeklődés középpontjába helyezze a műfajt.

OTT AKARUNK LENNI AZ ORSZÁG MINDEN SZEGLETÉBEN

A 16 éves KEDD Animációs Stúdió rendezi meg a rajzfilmünnepet, október 26. és 28. között az ország számos településén kicsik és nagyok egyaránt találhatnak majd magunknak kedvükre való vetítéseket. Támogató partnereink segítségével változatos rajzfilm kínálatot állított össze a stúdió, amelyből szabadon válogathatnak a helyszínek és szervezhetnek köré további családi és gyerekprogramokat. A programsorozatot 2011-ben nevezték el Rajzfilmünnepnek, mely egynapos rendezvényből immáron egész hétvégéssé nőtte ki magát.

A stúdió azon dolgozik, hogy az animációs műfaj minél teljesebb keresztmetszetét mutassa be az érdeklődő közönségnek, és a rendezvényhez csatlakozó helyszínek segítségével az ország minél több pontjára eljusson, Szentgotthárdtól Mátészalkáig, Diósjenőtől Szekszárdig. Az országos programsorozatot minden évben egyre nagyobb érdeklődés övezi. Idén Budapest mellett az ország mind a 19 megyéjében lesz rajzfilmünnep, és már több mint 90 település és több mint 100 helyszín csatlakozott. A filmvetítések mellett a helyi szervezők gyakran más programokkal is készülnek.

GAZDAG FILMKÍNÁLAT

Az 6. Országos Rajzfilmünnep programja több mint 130 animációs alkotásból: egész estés és kisfilmből, illetve sorozatból áll. Az idei rendezvény Richly Zsolt Balázs Béla-díjas, érdemes művész több évtizedet átfogó életművére koncentrál. Számos népszerű animációs film rendezője, többek között neki köszönhetjük a már említett A kockásfülű nyúl-at, a Kíváncsi Fáncsi-t, a Háry János-t, legutóbb Luther Márton életéről készített rajzfilmsorozatot Luther címmel.

Hazai klasszikusok és az elmúlt években készült magyar művek egyaránt helyet kaptak a programban: többek között látható lesz a Vuk, az Erdő kapitánya vagy a Vili, a veréb, Mátyás király meséire is beülhetnek az érdeklődők, de kortárs magyar animációs rövidfilmekből is meg lehet majd nézni egy válogatást. A legkisebbekre és a felnőttekre is gondoltak a szervezők: a Lengemesék vagy a Bogyó és Babóca már pár éves kortól ajánlott, az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős különleges hangulata miatt inkább az idősebb korosztály igényeit elégíti ki.

A rajzfilmünnep a külföldi animációk népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektet. Ismét látható lesz a mozikban már nagy sikerrel vetített, a japán mitológia világába elrepítő Kubó és a varázshúrok, a rémálomszerű Coraline és a titkos ajtó vagy A kis kedvencek titkos élete. Az egész estés mesék mellett különböző országok rövidfilmes válogatásai is bekerültek a programba a Lengyel Intézet, a görög ASIFA Hellas, a MONSTRA Lisszaboni Animációs Filmfesztivál, a bukaresti Anim'est Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, valamint Magyarországról az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál és a BuSho Filmfesztivál jóvoltából. Közel 20 ország alkotásaiból válogathatnak a szervezők, többek között Kína, Irán, Európa számos országa és az Egyesült Államok is képviselteti magát egy vagy több animációs filmmel.

RICHLY ZSOLT: A KOCKÁSFÜLŰ NYÚLTÓL LUTHER MÁRTONIG

Nagy megtiszteltetés a Rajzfilmünnep számára, hogy a magyar animáció rangos alkotója, Richly Zsolt közreműködik az ide rendezvényben. Külön blokk foglalkozik a rendező életművével: a felnőttek ismét találkozhatnak, a gyerekek pedig megismerkedhetnek a kockásfülű nyúllal, aki a hetvenes évek közepe óta több generáció gyerekkorát édesítette meg. A kockásfülű nyúl két évadát 1977-ben kezdte el vetíteni a Magyar Televízió.

A Richly-életmű bemutatásából nem hiányozhat a Háry János, a Kíváncsi Fáncsi-sorozat, illetve a rendező korai, szerzői filmjeiből is láthatnak műveket az érdeklődők. Nagy örömmel jelentjük be, hogy legutóbbi munkája az izgalmas kísérletként induló Luther-sorozat is helyet kapott a programban, amely a reformáció kezdetének 500. évfordulójának alkalmából készült el 2017-ben, és Luther Márton teológus életét meséli el emészthető, a felső tagozatos korosztály által is befogadható módon.

Richly Zsolt 1941-ben született Sopronban, 1962-ben nyert felvételt a Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő festő szakára, ahol végül az egyszeri alkalommal indított animációs osztályban kapott diplomát 1966- ban. 25 éven át dolgozott a Pannónia Filmstúdióban, amelyet akkoriban, vagyis a magyar animáció aranykorában a világ öt legjobb rajzfilmstúdiója között tartottak számon. Animációs filmek rendezése mellett grafikusművészként, diafilmek alkotójaként és tanárként is nagyszerű karriert futott be. A Moholy- Nagy Művészeti Egyetem animációs oktatásának meghatározó személyisége, Balázs Béla-díjas, kiváló művész.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ők biztonságosnak hitték, de baj lett belőle: nálad is a fal mellé van halmozva a tüzelő?

Több helyen is felcsaptak a lángok: tűzifa, farakás és kémény miatt is riasztották a tűzoltókat.

Időzített pokolgép: roller égette porig a belvárosi lakást

Újabb elektromos roller okozott tüzet: hétfőn hajnalban egy V. kerületi társasházban kellett intézkedni a tűzoltóknak. A Időzített...

Az FSZB letartóztatott egy tinédzsert, miután az USA terrortámadásra figyelmeztette Moszkvát

A gyanúsított egy kiskorú orosz állampolgár, aki korábban a TikTokon pózolt fegyverekkel.

Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya arca tüneményes: az 1 éves Haley kifestett arccal mosolygott a kamerába

Ráthonyi-Palácsik Tímea friss fotókon mutatta meg gyermekeit, mindkettőjüktől elolvadtunk.

Az SMS halott, az RCS pedig digitális rezervátummá válhat a Google miatt – Nincs mit tenni?

Miközben a technológiai világ évekig ünnepelte, hogy a korszerű RCS protokoll végleg felváltja a múlt évezredből itt ragadt SMS-t,...

Megfejthették, miért nagyobbodik meg a férfiak prosztatája az életkor előrehaladtával

A Johns Hopkins Egyetem kutatói egy új sejttípust fedeztek fel a prosztatában, amely segíthet megérteni, miért alakul ki az életkor...

Závada Pál: Semmi sem indokolja, hogy a történelemhamisító intézményeket változatlanul pénzelje a kormány

A Kossuth-díjas író felháborítónak tartja a péntek éjjel benyújtott büdzsé kulturális tételeit. Szerinte megdöbbentő azt látni,...

Van-e gyerektartás váltott gondozás esetén? Az ügyvéd meglepő válasza

Létezik egy úgynevezett kiegészítő gyerektartást, melyet akkor is megállapíthat a bíróság, ha a szülők megosztva nevelik a gyermeket...

0

Sport

Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról

A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.

Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja

Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt

Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen

No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.

Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók

Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.

Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt

A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.

Otthagyta a Fradit, élete lehetőségét kaphatja a Premier League-ben

Robbie Keane is szerepel a Crystal Palace edzőjelöltjei között, miközben tovább romlott a londoni csapat helyzete. A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét a brit sajtó Pierre Sage lehetséges utódjaként emlegeti. Olvasta

Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset

Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.

0
0

Bulvár

„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”

„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.

„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról

Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.

Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához

Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb

Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között

Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.

Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot

Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják

Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja

Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.

Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház

Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.

Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály

A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.

Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre

Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a f

Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja

Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.

Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni

Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ