Ezt olvasta már?


OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt: élelmiszer- és energiaárak, veszélyhelyzet)

Az élelmiszerárak növekedéséről, az energiaárakról és a veszélyhelyzetről is szóltak a napirend előtti felszólalások az Országgyűlés keddi ülésén.

 

Jobbik: az uniós élelmiszerdrágulást sokszorosan meghaladják a hazai árak

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt, hogy egy év elején közzétett, a világ országait áttekintő grafikon szerint az élelmiszerárak drágulását tekintve Magyarország a tizedik helyen állt. Ez egy sokkoló adat volt, és a probléma az, hogy az uniós élelmiszerár-drágulást azóta is sokszorosan meghaladják a hazai adatok - mutatott rá.

Hozzátette: azt látják, hogy az ársapkák rendszere tovább drágítja a magyar élelmiszerek árát. Megjegyezte: a nagy multik elosztórendszerükben 6-7 ezer élelmiszer árát határozzák meg és ebbe kontroll, lényegi ellenőrzés nélkül "lazán" be tudták építeni a vélt vagy valós veszteségeket. Mivel nem volt ellenőrzés, sokkal többet építettek be, mint amennyit a másik oldalon elveszítettek. Amikor pedig a Gazdasági Versenyhivatal elkezdett vizsgálódni, hirtelen elkezdtek csökkenni bizonyos termékcsoportok árai.

Ki adja vissza a családoknak a hónapokon át indokolatlanul elvett összegeket? - firtatta.

Kitért arra is, hogy a Jobbik már öt éve letette a megoldást az asztalra egy online árfigyelő adatbázis formájában, amivel ezek a folyamatok nyomon követhetők lennének.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, amíg újabb és újabb szankciók lesznek, addig a szankciós infláció is itt lesz és folyamatosan találkoznak vele a boltokban és az árakban.

Ebben a helyzetben a kormány arra törekszik, hogy megvédje az embereket és csökkentse azokat a hatásokat, amelyeket ezek a tényezők okoznak.

Tisztában vannak azzal, hogy az árak rögzítése önmagában nem elegendő, azt is biztosítani kell, hogy elegendő rögzített árú termék álljon rendelkezésre.

Közölte: egyelőre április végéig vannak érvényben az ársapkák, a kormány várhatóan április közepén hoz döntést ezek jövőjéről.

A piaci helyzet alapján és az összes piaci szereplő érdekének figyelembe vételével fognak eljárni - jelezte.

Az államtitkár abban igazat adott a képviselőnek, hogy a kereskedő cégek egyéb termékeknél olyan árakat képeztek, amellyel kompenzálták veszteségeiket, ezért vannak folyamatban vizsgálatok.

Hozzátette: az élelmiszerárak folyamatosan csökkennek és ez a folyamat folytatódni fog, de arra számít, hogy az árak nem fognak lecsökkenni a Covid-járvány előtti szintre.

MSZP: az energiapolitikát a kormány rontotta el

Tóth Bertalan (MSZP) kijelentette: az energiapolitikát Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya rontotta el, "mi vásároljuk a legdrágábban az orosz gázt Európában". Arról beszélt, hogy Magyarországon csődöt és elbocsátásokat, valamint jelentős inflációt eredményezett a "brutális fideszes energiaáremelés".

Úgy folytatta: a kormányzati dilettantizmus eredménye, hogy olyan intézmények lehetetlenülnek el, amelyek rászorulóknak biztosítanak lakhatást, de az is, hogy elmaradnak az energetikai hálózatfejlesztések, ami gátja a megújuló energiaforrások terjedésének.

Ha a Fidesz-kormánynak fontos lenne az emberek megélhetése, érdemi lépéseket tenne, hogy csökkenjenek az energiaárak - fűzte hozzá. A többi közt azt is sérelmezte, hogy az energetikai tárca el akarta titkolni, mi került 75 milliárd forintba a Mátrai Erőmű visszavásárlásában.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy felelt: óvatosan a kritikával, hiszen "önök már 2010 előtt kezeltek egy válságot" és "önök voltak, akik kiárusították ezt az országot, eladták a teljes energiaipart, kiszolgáltatottá tették hazánkat".

Azt mondta: a háború és az elhibázott szankciók következményét kell elviselnie az országnak. Pedig ha Brüsszel nem kényszerítette volna rá ezeket a tagállamokra, a háború gazdasági hatása lényegesen kisebb lenne.

Emlékeztetett, hogy a kormány az átlagfogyasztásig a szankciós infláció előtti energiaárakat tart fenn az emberek számára, hogy megvédje az ország lakosságát és a vállalkozásokat. A kormány az intézményeit sem hagyja cserben, lehetőség van támogatás igénylésére.

Azt is felidézte, hogy az MSZP nemrég még meg is dicsérte az ársapka-intézkedést.

Momentum: minek játsszák a demokráciát?

Bedő Dávid (Momentum) szerint a kormány 2500 napja igyekszik félelmet kelteni az emberekben, azóta van valamilyen válság vagy veszélyhelyzet az országban. Ennek oka szerinte, hogy a kormányzat így könnyebben élhet vissza a hatalmával és még kevésbé ellenőrizhetők a döntések.

Kifogásolta, hogy a kabinet most készül meghosszabbítani a veszélyhelyzetet.

Úgy folytatta: nem volt elég a kétharmados parlamenti többség vagy az állami intézmények megszállása, nemrég még a költségvetést is rendeletben hirdették ki.

Minek játsszák a demokráciát? - tette fel a kérdést.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: rendkívüli jogrend más országokban is bevett gyakorlat, általában rendkívüli helyzetekben van arra szükség. "Lehet, hogy ön tagadja, de a kormányzásunk alatt folyamatosan rendkívüli válsághelyzetekkel néztünk szembe" - jelentette ki. Először a migrációval, majd a világjárvánnyal, most a szomszédban dúló háborúval és hatásaival - sorolta.

Nagy szerencse, hogy olyan kormány van ezekben az időkben, amely elsősorban az ország érdekét nézi és nem külföldi elvásároknak próbál megfelelni.

Emlékeztetett: a módosított költségvetést megvitatta az Országgyűlés, amelyen azonban a Momentum képviselői nem vettek részt.

Abszurdnak nevezte, hogy az a Momentum demonstrál a sajtószabadságért, amely már többször adta jelét: tagjai olyan véleményszabadságot szeretnének, ahol leginkább az övékkel egyező vélemények kapnak teret.

 

LMP: meg kellene kérdezni az embereket az akkumulátorgyárakról

Csárdi Antal (LMP) kifejtette: a kormány teleépíti Magyarországot akkumulátorgyárakkal, és hogy legyen energia a működésükhöz, telerakja az országot gázerőművekkel. Vagyis orosz gázzal működtetnék a kínai akkumulátorgyárakat, amelyek német autógyáraknak termelnek, de a nyereséget ezek a globális cégek kiviszik majd az országból - mondta.

Kiemelte: cserébe a kormány odaadja a vízkészletet, a termőföldeket és a levegő tisztaságát. A gyártás során keletkezett hulladékot pedig a gyártó cégnek kell kezelnie, tehát ez Magyarországon fog történni - közölte.

A képviselő szerint az lenne tisztességes, ha megkérdeznék az embereket, akarják-e ezt, de a kormány gyáva ezt megtenni, mert fél a választól.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára úgy válaszolt, hogy ebben a kérdésben is az országról van szó, és az ellenzék mindig az ország ellen cselekeszik. A nép már válaszolt arra a kérdésre, hogy mit akar: a tavalyi választáson már negyedszer nyert a Fidesz-KDNP, vagyis a nép azzal az állásfoglalással ért egyet, amelyet a kormánypártoktól hall és elutasítja azt, amit az ellenzéktől hall - közölte.

Elmondta: az egész világ akkumulátorgyárakat akar, csak a magyar baloldal nem. Magyarországon csak a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások betartásával valósulhat meg beruházás - jelentette ki.

Megjegyezte: az elhasznált akkumulátorokat ott kell kezelni, ahol forgalomba hozták őket.

Párbeszéd: korszerűsíteni kellene a panellakásokat

Berki Sándor (Párbeszéd) arról beszélt, hogy miközben az energiafogyasztás nő, a lakások energetikai szempontból korszerűtlenek. A kormány ígéretet tett a lakóépületek energetikai korszerűsítésére, de nemhogy ezt nem tette meg, még a panelprogramot is elsorvasztotta - mondta.

Hangsúlyozta: szükség lenne a panelépületek korszerűsítésére, és a kormány hiába ígérget, a lakásállomány többsége még mindig korszerűtlen energetikai szempontból. Ennek megváltoztatására kellene költeni, hogy a panellakásban élők fűtésszámlája csökkenjen, és akkor kevésbé kellene aggódni az energiaválság miatt - mondta.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára erre közölte: a magyar energiaellátásban a nukleáris energia kiemelt szerepet tölt be, és ha a kormány komolyan venné az ellenzék javaslatait a nukleáris energia visszaszorításáról, Magyarországon energiahiány lenne.

Kiemelte: a kormány eddig is több programot indított a lakások energetikai korszerűsítésére, jelentős összegeket fordított erre.

Közölte: jelenleg háborús helyzet van, ami az energiahelyzetre is hatással van, az energia ára jelentősen emelkedett. A kormány a magyar érdekekért küzd az óriási nyomás ellenére ebben a helyzetben is - jelentette ki.

Mi Hazánk: legyen alkotmányos jog a készpénz használata

Toroczkai László (Mi Hazánk) azt szorgalmazta, hogy legyen alkotmányos jog a készpénz használata Magyarországon.

Az ellenzéki politikus szavai szerint a készpénz használata sokak számára az elmúlt 30 évben a túlélést szolgálta, így tudtak harcolni például a "sarcoló maffia ellen", amelyik elévült tartozásokat hajt, illetve hajtott be sok esetben.

Jelezte: a Mi Hazánk alkotmányos szabadságjognak tartja a készpénz használatát és ezért harcolni is fognak.

Választ várt arra, hogy a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárának a készpénz visszaszorítására vonatkozó kijelentése mögött meghúzódik-e valódi kormányzati stratégia és szándék.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint félreérthették a helyettes államtitkár szavait. Olyat biztosan nem mondott, hogy azért szeretné a kormány a készpénzhasználatot visszaszorítani, hogy ezzel a végrehajtó maffia tevékenységét segítse - közölte.

Azt azonban tapasztalni kell, hogy egyes országokban készpénzzel gyakorlatilag már nem is lehet fizetni, csak kártyával vagy mobiltelefonnal. Ezt jelenti a digitális fejlődés - rögzítette.

Kiemelte, valóban cél és szándék a készpénzforgalom visszaszorítása.

Kitért arra is, hogy a legtöbb visszaélés készpénzzel történik, hiszen a bankszámlán keresztül történő utalásnak nyoma van, követhető. Ezzel szemben a készpénzben felvett összegek szabadon mozoghatnak a vállalkozások, jogi személyek között.

Azt ugyanakkor mindenki maga döntheti el, hogy hogyan szeretne fizetni, hogyan kéri például a nyugdíját, ebben nem szeretnének senkit sem korlátozni - mutatott rá az államtitkár.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0