Női kosárlabda MK - Cegléd-Sopron döntő lesz
A Sopron után a Cegléd jutott be másodikként a döntőbe szombaton a női kosárlabda Magyar Kupában, mivel egy utolsó másodperces találattal legyőzte a házigazda PEAC-Pécset.
A pénteki negyeddöntőben a 2014-ben kupagyőztes PEAC 48 ponttal verte az MK-szereplést épphogy kivívó Vasast, míg az Európa Kupa-negyeddöntős Cegléd izgalmas meccsen búcsúztatta a címvédő DVTK-t.
A szombati második elődöntőben a hazaiak remek első negyeddel rukkoltak elő, a 11 pontos előny megnyugtatta a Lauber Dezső Sportcsarnok közönségét, ám a folytatásban fordult a kocka, és a Nagy-Bujdosó Nóra vezette ellenfél utolérte a pécsieket. Sőt, a válogatott bedobó 17. pontjával a Cegléd vonulhatott 40-38-as előnnyel a nagyszünetre.
A térfélcsere után még jobban elhúzott Cziczás László együttese, mivel bekapcsolódott a pontgyártásba a pénteken 27 pontos szerb Maja Skoric is. A 64-56-ról induló negyedik játékrész izgalmasan alakult, a hazaiak többször feljöttek két pontra, az utolsó perc is 77-75-tel kezdődött. A litván Egle Siksniute 13 másodperccel a vége előtt kiegyenlített, és már érett a hosszabbítás, amikor egy másodperccel a dudaszó előtt Skoric bedobta a Cegléd győztes kosarát.
A találkozó legjobbja Skoric lett 24 ponttal. A ceglédiek a vasárnap 18.30 órakor kezdődő fináléban a hatszoros kupagyőztes Sopronnal találkoznak, amely sorozatban 12. MK-döntőjére készül.
Eredmények, Killik László Magyar Kupa:
elődöntő:
------------
VBW CEKK Cegléd - PEAC-Pécs 79-77 (15-26, 25-12, 24-18, 15-21)
korábban:
UNIQA Sopron-CMB Cargo UNI Győr 78-59 (21-17, 15-12, 19-18, 23-12)
vasárnap:
a 3. helyért: Győr-Pécs 16.00
döntő: Sopron-Cegléd 18.30
hírek innen, onnan
Anyósom megfogta az ecetet majd a sót. Bedörzsölte, és ezzel olyat tett a szőnyeg foltjával...
Azóta én is így csinálom.
Szívet tépő pillanat: Schumacher titokban házasodott
Miközben Salzburgban David Schumacher és Keszthelyi Vivien kimondták a boldogító igent, egy édesanya szíve csendben megtört. Cora...
Határozott választ adott a Mazda, kiszervezné-e motorgyártását
„Ha mindent házon belül fejlesztünk, olyan hajtásláncokat hozhatunk létre, amelyek tökéletes harmóniában működnek az autó teljes...
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban.
Gyönyörű modellből nincstelen hajléktalanná vált az egykor népszerű színésznő: rá sem lehet ismerni - fotó
Egyszer minden férfi álma volt, ma pedig a szemétben turkál élelem után, hogy túlélje, és az utcán alszik. A tragikus sorsú színésznő...
Járai Máté a francia szakács szerepében: Nem keverem össze a lisztet a cukorral, és a pirítós kenyér a nagy kedvenc
Egy francia szakács bőrébe bújva játszik főszerepet Járai Máté a Játékszín vadonatúj darabjában. A népszerű színész őszintén...
Súlyos bántalmazással vádolják a szentmártonkátai alpolgármestert – szerinte alaptalanul, de lemond
A Magyar Hang órák óta várja a rendőrség válaszát az ügyben.
Zokogott Curtis felesége. Ez történt velük a héten
A A Nagy Duett idei évadában Curtis és felesége, Barnai Judie nemcsak szórakoztató, hanem mély érzelmekkel teli produkciót is bemutatott,...
A dílerből lett futballreménység, aki nem bírta el traumatikus múltját
Nyolc évvel ezelőtt a világ legértékesebb játékosai közé tartozott.
Trump elégedett, de Putyin gyászol: "az ajatollah kiemelkedő államférfi volt"
Az orosz elnök részvétét fejezte ki az egész iráni népnek Ali Hamenei ajatollah meggyilkolása miatt, ami szerinte megsértette az emberi...
Lemondott a bántalmazással vádolt szentmártonkátai alpolgármester, a Fidesz elhatárolódik tőle
Egy szombat esti kolbásztöltő fesztivál után fajult tettlegességig a vita a politikus és az őt vádló nő között. Az asszony a...
Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment
Drámai fordulatot vett a terepbejárás.
Sport
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"
Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Bulvár
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka
Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
DPK-gyűlés Esztergomban: Vegyük el a nemzetárulók szavazati jogát, kezdjük Dobrev Klárával
Tiszás fiatalokkal is találkoztunk a Háborúellenes Gyűlésen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


