Nemzetközi sikert ért el a fiatal pápai versíró
Nemzetközi versíró pályázaton ért el szép sikert Reményi Réka, a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola 4.e osztályos tanulója.
A szávaszentdemeteri „Sirmiumart” Művelődési Központ Képzelet és álmok címmel verspályázatot hirdetett általános és középiskolai tanulók számára. A magyarországi fiataloktól közel 200 mű érkezett, melyeket műfordító ültetett át szerb nyelvre, utána pedig továbbították a pályázat kiírójának a verseket. A legjobb művek bekerültek az idei szerb nyelvű antológiába is. A kötetben helyet kapott Reményi Réka Az én vágyam című verse is, mellyel kategóriájában a 41. helyen végzett a tehetséges fiatal.
Réka elmondta, a közelmúltban kapta kézhez az oklevelet és az antológiát. – Mindig is szerettem volna, hogy egy versem vagy bármilyen kis elbeszélésem szerepeljen egy könyvben. Nagyon jó érzés volt nyomtatásban látni, mellette a nevemmel – árulta el a fiatal diák.
Reményi Réka a közelmúltban kapta kézhez az oklevelet és az antológiát
A tízesztendős Réka kifejtette, a nagymamája és az édesanyja vezette be versek és a könyvek világába, azóta pedig szívesen ír verset és olvas könyveket. – A Harry Potter-sorozatot nagyon-nagyon szeretem, a magyar szerzők közül pedig kettőt emelnék ki: Csukás Istvánt és Nógrádi Gábort, mindkettőt a humora miatt – magyarázta.
A tarczys diák rámutatott, mindig arról ír verset, ami éppen a szívét nyomja, vagy amitől boldog. Mint mondta, a pályázatot édesanyja ajánlotta a figyelmébe, melyre egy érzelmes, álmodozó verset küldött be, amit aztán elismerés koronázott. Réka elárulta, el tudja képzelni, hogy a későbbiekben is versírással foglalkozzon, hiszen – ahogy mondta – erre mindig lehet időt szakítani, nem kell hozzá más, csak papír és ceruza.
Reményi Réka: Az Én vágyam
Mi az Én vágyam?
Hát egy édes, pici ember,
Aki hamarosan családunkhoz
Jönne el.
Lehet kisfiú vagy kislány,
Nekem ez már mindegy,
Csak legyen egy kistestvérem,
Aki boldoggá tesz minket.
Apró kicsi ajkára
Puszit adnék százat,
Én szeretném a legjobban
A kis Huncutkámat.
Mindent nekiadnék,
Amit csak szeretne.
Nem lennék Én önző,
Irigy testvére.
Ha majd nagyobb lesz,
Én tanítanám járni,
Példás nővérré
Szeretnék válni.
Ez az Én nagy vágyam,
Sokat álmodok róla.
Alig várom már,
Hogy eljöjjön ez az óra!
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában
A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás...
Molnár Anikó súlyos döntést hozott: inkább fizet, csak végre szabaduljon a rémálomtól
Úgy tűnik, lassan megoldódik Molnár Anikó hónapok óta húzódó adótartozási ügye. Közel egy hónapja derült ki, hogy a korábbi Nagy...
A Real Madrid új sztárjának gesztusától elalélt a rivális szurkolótábora is – videó.
Olyan történt vele, ami Vinícius Júniorral aligha fog.
A Borussia Dortmund hosszabbítana egyik legjobbjával
Jelenlegi szerződése 2028. június 30-ig szól a BVB-nál!
Újabb fejlemények érkeztek a kiemelten súlyos Seszták-ügyben
Újabb részleteket közölt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) arról a házkutatásról, amelyet október...
Olyan sportautóval készülnek, amiben nem ül, hanem hasal a vezető
A holland Sanrivatti szerint bár a sportautók rengeteget fejlődtek az elmúlt évtizedekben, de a gép-ember kapcsolat szinte alig.
Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
Kórházba vitték a kicsit a mentők.
Újabb öt évre bizalmat kapott a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke és elnöksége
A közgyűlés megerősítette a szövetség vezetésének folytonosságát; nemcsak az elnököt, hanem az eddigi elnökséget is...
Jubileum - tizedik alkalommal rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját
10 éves a Modern Gyárak Éjszakája, amelynek jubileumi programsorozata 2026. november 13-án várja az érdeklődőket országszerte. A...
A Tisza Frakció rábólint Baka András legfőbbügyész-jelöltjére
A miniszterelnök jelentette be a Facebookon.
Megvan, milyen páncélészekrényeket találtak Seszták Miklós biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobájában
Az NVVH tájékoztatása szerint ezt a típust jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák.
Kamilla királyné csatlakozott Károly királyhoz a karibi körútján, álomszép ruhában tündökölt az uralkodó mellett
Károly király október 27-én kezdte meg hivatalos körútját a Karib-térségben, néhány nappal később pedig Kamilla királyné is...
Sport
Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról
A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.
Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja
Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt
Szétszedi a BBC a Liverpool sztárját az Arsenal elleni kudarc után
Egy hatalmas hiba döntőnek bizonyult.
Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen
No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.
Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók
Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.
Ki ez a srác, aki tegnap az FC Barcelona kezdőcsapatában találta magát?
Brian Farinas bekezdett.
Ten Hag nem áll le, újra belerúgott Ronaldóba: Szerinte a portugál már 7-8 éve képtelen a legmagasabb szinten teljesíteni
Erik ten Hagnál újra előkerült Cristiano Ronaldo mint téma.
Kiderült, kik döntöttek az Orbán-kormány alatt több mint 1400 milliárd forint sporttámogatás sorsáról
2027-től megszűnik a sporttao rendszere.
Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt
A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.
Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset
Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.
Mac Allister megszólalt a jövőjéről, Liverpoolban minden a feje tetejére állt
Nem nyugszik a középpályás helyzete.
Bulvár
„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”
„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.
Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
Szpottolták a Mészáros-klánt Ferihegyen.
„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról
Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.
Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához
Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb
Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között
Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.
Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot
Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják
Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja
Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.
Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház
Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.
Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja
Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.
Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni
Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ
Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály
A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.
Vonatbaleset Budapest határában, tűzoltók segítik az utasokat
Elgázolt egy embert egy személyvonat Budaörsön, a Raktár utca melletti szakaszon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


