Ezt olvasta már?


Nemzetek Ligája: Szalai Ádám lesz a magyar válogatott csapatkapitánya

Szalai Ádám lesz a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Finnország és a Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.

"Az elképzelésemet a keret néhány tapasztaltabb játékosával is megvitattam, akik egyöntetűen támogatták, hogy Szalai Ádámot bízzam meg a csapatkapitányi feladatokkal a következő két mérkőzésre" - nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Marco Rossi, aki a szombati, tamperei meccsen mutatkozik be a magyar csapat szövetségi kapitányaként.

Hozzátette, a német Hoffenheim csatárával nem csak a döntését osztotta meg, hanem azt is, mit vár a csapatkapitánytól.

"Vezér legyen a pályán és a pályán kívül is, a fiatalokat folyamatosan segítse és pozitív gondolatokkal, meglátásokkal segítse a társait, és így a csapatot is" - magyarázta az olasz edző.

Az eddigi csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs nem tagja a keretnek, mert jelenleg nincs klubja.

Szalai örömmel fogadta a megtisztelő, ám nagy felelősséget is jelentő feladatot.

"Aki ismer, pontosan tudja, számomra mennyire fontos a válogatott. Éppen ezért óriási megtiszteltetés számomra, hogy én vezethetem majd ki a csapatot a pályára Tamperében és a Groupama Arénában. Ahogy a csatár szerepkörét, úgy a csapatkapitányét is úgy szeretném ellátni, hogy azzal nagy segítségére legyek a csapatnak" - fogalmazott Szalai Ádám.

Az elmúlt napok dupla edzéseit követően csütörtökön a szakmai stáb délelőtt bő másfél órás gyakorlást tartott, amelyen főként a rögzített játékhelyzeteket vette át a csapat, délután pedig játékosokra lebontva, részletesen ismertették a finn válogatottal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A Finnország elleni meccset szombaton 18 órától játsszák Tamperében, a Görögország elleni találkozóra pedig kedden 20.45-től kerül sor zárt kapuk mögött a Groupama Arénában.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert

Miközben a Fidesz feltette lapjait a lájkbajnokság megnyerésére, és a hatalmas közösségi médiás gépezetük ontja magából a...

Ezek azok a csillagjegyek, akik csak öregen lesznek szerelmesek

Ők azok, akik csak sokára találják meg az igazit!

Napi horoszkóp: a Nyilasra váratlan pénzeső esik, a Rákra forró éjszaka vár, a Skorpió sorsfordító egészségügyi tanácsot hall

Kreves Bak! Számodra a biztonság lehet a legfontosabb, ám ma átérezheted, mennyire fontos is a bizonytalanság.

Hát ez gáz: Gógyi felügyelőnek hívja Kiara Lord az új pasiját kI

Vajon melyik férfi örülne ennek a nyilvánossá vált intim becenévnek. Hm. Kiara érdeklődését egy olyan férfi keltette fel, aki teljesen...

Trump már tudja, ki Irán új vezetője Hamenei halála után

Donald Trump szerint az Irán elleni amerikai–izraeli légicsapások közelebb vihetnek egy diplomáciai megállapodáshoz, és azt is állítja:...

Felfoghatatlan, internetes trend végzett a 11 éves kisfiúval

A „krómozás” nevű trend miatt vesztette életét a fiatal.

Veszélybe került az Egyesült Államok kulcsfontosságú küldetése: látványos hullámokat vet a sztori

Az első két indítási céldátumot is elhalasztva úgy néz ki tovább csúszik a NASA Artemis-2 Hold-küldetése, melynek során négy...

Pénzhegyeket költ most erre Zurkerberg

A Facebook anyavállalata, a Meta 60 milliárd dollár értékű, ötéves megállapodást kötött az amerikai Advanced Micro Devices (AMD)...

A Doktor House bájos szépsége volt: 46 évesen így fest most Jennifer Morrison

Mutatjuk, mennyit változott Jennifer Morrison a sikersorozat óta!

Megtalálták az eltünt férfit. Fejjel előre szorult egy halálos csapdába

Drámai fordulatot vett egy eltűnési ügy Spanyolországban: hosszú keresés után holtan találtak rá az 54 éves Pete Jacksonra, aki...

Egy autós ölte meg a Fradi-legendáját és a feleségét

80 éves lenne Pusztai László – a szélvészgyors szélső, akit tragédia ragadott el.

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

0
0

Bulvár

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet

Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?