Néhány, iskolakezdést megkönnyítendő praktika
Van olyan szülő, aki azt szeretné, hogy örökké tartson a nyár, van, aki pedig alig várja, hogy gyermeke ismét közösségben legyen. Bármelyik csoportba is esel, az az egy biztos, hogy elkezdődött az iskola kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így meg kell birkózni az új helyzet adta kihívásokkal.
Hacsak nem vagy olyan anyuka vagy apuka, aki már júniusban elkezd a következő tanévre készülni, akkor bizony a nyár utolsó hetei némi izgalommal teltek. Ahhoz, hogy ne őrlődj fel a füzet- és könyvbeborítások és a vinnyeta megszövegezések közepette, adunk néhány jó ötletet ezen időszak gondtalanabb átvészeléséhez.
Minél több mindent igyekezz megtervezni!
A napi rutin kialakítása örökérvényű feladat már a kisgyermek megszületésétől kezdve. Ahogy nő a gyermek, majd végül iskolás lesz, ez mindig újabb kihívásokat tartogat a szülők számára.
Ha elsős lesz a gyerkőc, bizonyára már izgatottan várja az újdonságokat. Lehet, hogy az oviból lesz egy-két ismerős arc a számára. Ha stresszként éli meg, akkor fokozottan figyeljünk oda az első hetekben és beszélgessünk vele, mi hogyan alakul a nap folyamán és az miben más, mint az óvoda volt.
Az otthoni rutin részévé válik az esti táskabepakolás. Kisgyerekeknél még segítsünk, de 2., 3. osztályban már mindenképp tanulja meg a gyermek, hogy önállóan pakoljon be. Este hamarabb kell lefektetni, hogy a reggeli felkelések zökkenőmentesek legyenek, és még egy könnyebb reggeli is beleférjen.
A megtervezett és betartott napirenddel lesz idő délután a házi feladatok megírása után a játékra és a közös együttlétre a családdal.
Nyugtató és rendezett környezet
Fontos, hogy ahol a gyermek tanul, lehetőleg minél nagyobb rend és elegendő hely legyen, ahová elrakhatja a tankönyveit, irodaszereit. Nagyon praktikus, célnak megfelelően kialakított, többféle méretben kaphatóak íróasztalok és irodabútorok a Bonus Shop webáruházban, ahol az iskolakezdést megkönnyítendő számtalan kellék beszerezhető.
Egy ergonómiailag megfelelő íróasztalnál és hozzá méretben passzoló székben ülve sokkal jobban megy a tanulás, és az is elképzelhető, hogy egyéb szabadidős tevékenységekhez is már az íróasztalt fogja pl. az ágy helyett választani a gyermekünk. A praktikum mellett a tartósság és az esztétikum is megfontolandó szempontok kell, hogy legyenek.
Egyedi füzetborítók
A legtöbb gyerek az iskolakezdésben az új füzetek és tankönyvek beszerzését szereti. Izgalommal válogatja a különböző tanszereket, és kíváncsian lapozgatja az új tankönyveit. Ha netán búskomorsággal tölti el az iskolakezdés hangulata, könnyen fel lehet vidítani, ha megengedjük neki, hogy ő dekorálja ki a füzeteit, persze csak bizonyos határokon belül.
Akkor sincs baj, ha nem sikerült mindent időben beszerezni. Ha rugalmas a tanító néni, feltehetően ki tudja várni, amíg a technikadobozban összegyűlik minden hozzávaló. Ha valamelyik kellék nem olyan sürgős a suliban, érdemes megvárni az őszi tanszer akciózásokat, amikor is sokkal olcsóbban tudunk ugyanazokhoz az írószerekhez, táskákhoz, tolltartókhoz hozzájutni.
hírek innen, onnan
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Félelmetes erdőtűz pusztít Spanyolország középső részén, egy nap alatt 40 ezer embert utasítottak evakuálásra vagy bezárkózásra
Több lakóház is megsemmisült, a lángokat egyelőre megfékezni sem tudják.
J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét
Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


