Ezt olvasta már?


Negyvenezer cég "ment a levesbe"

40 ezer cégtörlés mellett 27 ezer cégalapítással zárult 2017, ezzel már ötödik éve folyamatosan csökken a hazai cégek száma.

 

Csökkenő megszűnési számokat és stagnáló cégalapítási mutatókat hozott 2017. „Az évek óta tartó cégtörlési hullám csillapodóban van, de az egyensúlyi helyzet még távol van” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

39812 cég szűnt meg 2017-ben Magyarországon, ami 14 százalékkal kevesebb, mint előző évben. A cégtörlések mellett 26903 cégalapítást tett közzé a cégbíróság, ami meghaladja a 2016-os értéket, de csupán 0,3 százalékkal.

 

Az alapításokat meghaladó cégtörlési számnak köszönhetően 2018.01.01-én 533 ezer cég működik Magyarországon. A rendben működő – cégbíróság eljárástól mentes – cégek száma mindössze 483 ezer cég.

 

„A cégek számának csökkenése egy évek óta tartó konszolidációs folyamat eredménye, ugyanakkor még nem lehet letisztult cégstruktúráról beszélni” – mondja az Opten szakértője.

 

Kétségtelen, hogy számos tekintetben javultak a céginformációs mutatók az elmúlt években, valamelyest csökkent a cégfluktuáció és a felszámolási arány, de a kép összességében még nagyon vegyes.

 

A cégek alapításkori várható élettartama átlagosan alacsony, az új alapítású cégek közel 80 százaléka korábbi cégekhez köthető, és a cégek ellen indított végrehajtások száma is évek óta növekszik.

 

Vannak még kiskapuk

 

A jogszabályi környezet 2017-ben is folyamatosan változott, és 2018-tól is számos új feladat keletkezik a vállalkozások ügymenetében. A cégalapítási és a cégtörlési folyamatokat lényegesen befolyásoló tényező azonban nem volt 2017 során, így a cégmutatók a becsülteknek megfelelően alakultak 2017-ben is.

 

„A hazai cégstruktúra legnagyobb problémái közé tartoznak a jogi kiskapukkal történő visszaélések magas száma, a kintlévőségek behajtási nehézségei, illetve a felelősségre vonás bonyolultsága” –mondja Pertics Richárd. 2018-tól több olyan jogszabály is érvénybe lép, amelyekkel ezeken igyekeznek segíteni a jogalkotók.

Összességében tehát a cégstruktúra további konszolidálódása várható 2018-ban is. A felfutó gazdasági környezet növekvő cégalapítást indukálna, ugyanakkor a konszolidációs hatással együtt 2018-ban is 2017-hez hasonlóan 26 ezer körüli cégalapítás várható. A cégtörlések száma várhatóan még mindig messze meg fogja haladni az alapítások számát, ugyanakkor 2017-hez képest tovább fog csökkeni. Az Opten Kft. becslése szerint 35 ezer körül fog alakulni a cégtörlési számláló 2018-ban.

 

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) 2017-re vonatkozó értéke átlagosan 11-12 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Vas és Veszprém megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta.

tőzsdefórum







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.