Ezt olvasta már?

A munka törvénykönyve módosítása ellen tüntettek a fővárosban

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult Kossuth téri rendezvény alkalmi felszólalásokkal kezdődött szerda délután a fővárosban. A szervezők arra buzdítottá...

0

Mobil lelátó és színpad épül Pápán

Hozzáláttak az új szabadtéri színpad kialakításához az Esterházy-kastély mögötti Várdombon. A létesítmény a májusi városi ballagáson már használható lesz.


hirdetés

Mint ismert, a városgondnokság ősszel elbontotta a régi, használhatatlanná vált szabadtéri színpadot, aminek a helyén egy új, mobil nézőtérből és színpadból álló színházi teret hoznak létre. Molnár István, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője elmondta, a kivitelező első körben kiépíti a fogadóterületet a mozgatható lelátó és színpad számára. A domboldalra pontalapokat készítenek, erre lehet majd ráhelyezni azt a nézőteret, melyet különféle rendezvényekhez már többször használtak a kastélyudvaron.

A kiásott gödrökbe kerül a zsalu és a vasbeton szerkezet, a színpad alapjához pedig egy gyeprácsos területet alakítanak ki. A lelátó és a színpad nélkül egy zöld domboldal lesz látható a kastély mögött, míg egyes események, programok alkalmával felállítják a szabadtéri mobil színházteret. Molnár István megjegyezte, a régi szabadtéri színpadhoz képest az új lelátó nagyobb lesz és így több nézőt tud majd fogadni. Hozzáfűzte, a kivitelező a Várdomb többi részét is rendbe teszi. A szabadtéri színházi térnek a májusi városi ballagásra el kell készülnie, a teljes beruházás kivitelezési határideje 2018 vége.

Áldozó Tamás polgármestertől megtudtuk, a műemlékvédelmi hatóság azt szerette volna, hogy a kastély mögött ne legyen semmilyen építmény, azonban az önkormányzat ragaszkodott a városi ballagás helyszínének megőrzéséhez. Végül kompromisszumos megoldás született: amikor nincs rendezvény, a mobil elemeknek köszönhetően elbontják a szabadtéri színpadot és az Esterházy-kastély eredeti megjelenése lesz látható a Várkertből. A Várdombot érintő beruházás összértéke mintegy 110 millió forint.

Áldozó Tamás emlékeztetett, a következő két esztendő során teljesen megújul majd a Várkert a Zöld város projekt keretében.

 

forrás: veol.hu







0

hírek innen, onnan

Így lehet mindig rend és tisztaság

Lelkemnek kedves cikk következik: apró trükkök, hogyan kerüld el a nagytakarítást úgy, hogy közben rend és tisztaság van a lakásodban....

Sokan látták őket együtt. Nőt szeret a híres színésznő?

Egyre többen állítják, hogy ők egy pár.

Újfajta gyógyszertár nyílt: többfajta kozmetikai kelléket lehet kapni

A BENU hét év után megújítja gyógyszertár-koncepcióját, és Európában elsőként Magyarországon, a BENU Gyógyszertár Budapest...

2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, Erzsébet-utalvány is lesz

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán mondta Gulyás Gergely...

Ez az úszó-vb legbénább csobbanása

Biztosan nem így tervezte a rajtot a pápua új-guineai versenyző.

Pintér Sándor, Csányi is jött vadászni az elmúlt hetekben, már nem sokáig járhatnak Bélmegyerre

Hiába vadászhat Mészáros Lőrinc családja tizenhétezer hektáron Fejér megyében, nekik ez nem elég. Békés megyében négyezer hektárra...

Január elsejétől Orbán Viktor már a budai Várban 16 milliárd forintért berendezett hivatalában lát munkához

Újévkor már a karmelita kolostor erkélyéről tekinthet le Budapestre a miniszterelnök.

Legnagyobb sztárja nélkül érkezett Budapestre a Chelsea a Vidi elleni EL-meccsre

Nem utazott Budapestre a Chelsea sztárja, Eden Hazard a Vidi elleni Európa Liga csoportmeccsre.

Őrületes fotók: ilyen nehéz a nők élete a téli időszakban

Egy művész vicces illusztrációkkal mutatta meg, milyen nehézzé válik a nők élete, miután beköszönt a téli szezon.

Elvesztek az Instalányok a sherwoodi erdőben

Ívesre szedett szemöldök és arctetkó a középkorban: az új Robin Hoodból a történeti hűséggel együtt az átélhető sztorit is...

0

Sport

A románokat legyőzve búcsúzott az EB-től a kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Romániát a franciaországi Eb-n.

Real Madrid, Manchester United, Juventus - kitűzték a gyászlobogót

A címvédő Real történelmi pofonba szaladt bele a Bernabéuban. José Mourinho nem tanult semmit a vereségből. BL-szerda.

A norvégok eldöntötték, hogy bejutunk-e az kézi-vb elődöntőjébe

Gyakorlatilag lehetetlen lesz annyira megvernünk a románokat, hogy éremért játszhassunk.

Erdei Zsolt döbbenetes vallomása: "Megpróbáltam a balhétól megóvni a családomat"

A zűrösebb időkben is helyt állt családapaként Erdei Zsolt, egykori profi ökölvívó.

Csatak részegen próbálta ki a síugrást a szobájában Kimi Räikkönen

Lappföld Legendák szólnak a 2007-es világbajnok Forma1-es pilóta, Kimi Räikkönen (39) tivornyázásairól, a finn sportember kedveli az alkoholt, ha éppen nem 300 kilométer/órás sebességgel száguld valamelyik versenypályán.

Madridban verte bucira a Realt a Cszka Moszkva

Ugyan nem volt tétje, de azért egy mégis rosszul néz ki, ha hazai pályán három góllal elverik a Realt.

Hatalmas győzelemmel zárta az évet a magyar férfi válogatott

Fölényes győzelemmel zárta az évet a magyar férfiválogatott.

Hatalmas verésbe szaladt bele hazai pályán a Real

A címvédő otthon, az AS Roma idegenben kapott ki a BL csoportkörének utolsó játéknapján.

Hetedik a magyar női kéziválogatott, nem lesz norvég Eb-címvédés

A hollandok hat góllal győzték le a németeket Nancyban.

Hatalmas meccsen győzte le Romániát az Eb-t a női kéziválogatott

Egy nagy győzelemmel sikerült zárnia a középdöntőt a lányoknak.

Egyszerűen bepottyant a medencébe a világbajnokságon

Megvan a csütörtöki nap lúzere is a rövidpályás úszó-vb-n.

0

Bulvár

Parlamenti botrány: Áder János váratlanul megjelent az ülésteremben

Áder Jánost nagy tapssal fogadták a fideszes képviselők, miközben az ellenzékiek egyfolytában fütyültek és szirénáztak.

Az 51 éves magyar műsorvezetőnő 15 évvel fiatalabb ügyvédjébe szerelmes

Pártos Csilla már egy éve él boldog kapcsolatban ügyvéd párjával.

Tom Cruise retteg, valószínűleg leleplezik piszkos titkát

Attól tart, egykori párja ki fog tálalni róla önéletrajzi könyvében. Vajon mitől fél, hogy kiderül?

Óriási havazás jön a hétvégén

Helyenként akár 20 centiméternyi hó is hullhat a hétvégén egy mediterrán ciklonnak köszönhetően.

Így néz ki a túlóra a németeknél

Tavaly tíz éves csúcsra, 2007 óta a legmagasabbra emelkedett a német alkalmazottak által ledolgozott túlórák száma - számolt be szerdán a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adatait idézve a heise.de hírportál. 2017-ben egy munkavállalóra átlagosan 26,7 óra túlmunka jutott.

Most érkezett: meghalt az MSZP-s politikus

Életének 82. évében szerdán elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, volt országgyűlési képviselő, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte a köztestület az MTI-vel.

Reggeli krákogással kezdődik a halálos betegség

Nem tulajdonít különösebb jelentőséget neki, mégis zavarja a mindennapokban jelentkező kifulladás és köhögés? Hogy elejét vegye a komolyabb és visszafordíthatatlan folyamatoknak, mihamarabb keresse fel háziorvosát, és ha dohányzik, tegye le a...

TEK-es páncélosok vonultak a belváros felé

Nem tudni pontosan, mi miatt kapták a riasztást, de valószínű, hogy összefügg a délutáni-esti tüntetéshullámmal.

Gyurcsány a Kossuth téren: ne dobáljuk őket

A DK elnöke nem értett egyet az egyik szimpatizánsukkal a Parlament előtt.

Mi történik? Ez zajlik a Kossuth téren, míg a Parlamentben tombol a káosz - fotók

Elkezdtek gyülekezni az emberek a Kossuth téren, a Parlament előtt, miután kaotikus események vették kezdetüket az országgyűlés üléstermében. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa élő facebookos közvetítésében arra szólította fel az embereket, menjenek a Kossuth térre, amely kérésnek egyelőre a fenti galériánk képein látható eredménye van...

Fotón az Orbán mögött álló két állítólagos TEK-es

Ellenzéki képviselők szerint TEK-esek állhattak Orbán mögött az ülésteremben.

Rabszolgatörvény: megszólalt az Audi vezetője

Ha rekorddal nem is, de stabil évvel és magas számokkal zár az Audi Hungaria Zrt. 2018-ban - derült ki a Kisalfold.hu villáminterjújából, amelyet Achim Heinflinggel, a vállalat igazgatóságának elnökével készített. A cégvezető az előzetes eredmények ismertetése mellett kijelentette: túlórakeretről vagy konkrét számokról soha nem beszéltek a magyar kormány képviselőivel.

blogmorzsák

Sakkozz az életedért!

Véletlen egybeesések, WC-ülőke melegítő szolgák és miért küldött Hitler részvét-táviratot az USA-ba? Tucatnyi észbontó tény a múltból.

Oda az igazságszolgáltatás függetlensége

Egyszer a magyar igazságszolgáltatás történetének fekete szerdájaként emlegethetik majd 2018. december 12-ét.

Elromlott a fűtés? Zárjuk be az óvodát!

2018-ban Magyarországon egy fészbúk csoportban megüzenik, hogy bezár az óvoda.

Hét képtelen történet magyar képregényszerzőktől

Egy kötet, amiben a krimi és a horror határmezsgyéjén lebegő írásokat egy izgalmas sci-fi képregény köti össze.

Dicsőséges nagyurak, hogy vagytok?

Tegnap végre elkezdődött valami?

Breaking news: Magyarországon van ellenzék!

Hálásak lehetünk az ellenzéknek, mert szemtől szembe tett fel kérdéseket Orbánnak - és így tízezrek láthatták az igazi arcát.

December 12-e igazi tétje

Úgy tűnik, az ellenzék végre megtalálta a saját hangját.

A dolgozóknak még na­gyobb lesz a motiváció­juk, hogy külföldre menjenek

Ezzel a lépéssel a Fidesz még csak nem is javítja a magyar gazdaság versenyképességét.

5 szuper karácsonyi ajándék

Már csak picit több mint egy hét van hátra karácsonyig.

A Német Lovagrend utolsó menedéke

A Baltikumból kikergették őket. Aztán Csehországból is. A csehek? Ó, nem! A németek.

Rabszolgák ők is!

A rabszolgának sem ad fel­men­tést, hogy „parancsra tettem”!

Wellington bélszín kicsit másképp

Ez a fenséges fogás az ünnepi asztal dísze lesz!

0