Mi lesz a hazai turizmussal 2021-ben?
Még várni kell az utazással, az érvényben lévő rendelet szerint leghamarabb január 12-ei dátummal lehet foglalni.
A Szallas.hu friss felmérése szerint bár a többségben továbbra is tombol az utazási kedv és várják a „kiszabadulást”, a járvány első hullámához képest nagyobb a bizonytalanság és a félelem. Mire számíthat így a belföldi turizmus piac?
Online felmérést végzett a Szallas.hu, melyből kiderült, a válaszadók harmadát érintette az eredetileg december 11-e, éjfélig tartó korlátozás, 40 százalékuk tervezett utazást karácsonyra, és kb. negyedük tervezte idegenben tölteni a szilvesztert. A korlátozások megtorpanást és visszaesést okoztak az év végi foglalásokban, értelemszerűen a korlátozások meghosszabbítása pedig el is kaszálta ezt az időszakot. „Jelentős bevételkiesésről van szó, hiszen normális esetben a karácsony, de főleg a szilveszter kiemelt időszak, már hónapokkal előre foglalják a vendégek – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. – Idén viszont az a töredék foglalási volumen is lemondásra vagy átfoglalásra került, ami ezekre az időpontokra szólt. A Szallas.hu felméréséből az is kiderült, hogy akik terveztek utazást az ünnepekre, bátortalanok voltak a foglalást illetően. Inkább kivárták, hogy alkalmasak lesznek-e a körülmények. Ráadásul az ajándékozás is megtorpant: míg a korábbi években az utazás, mint ajándék nagy népszerűségnek örvendett, idén más a helyzet. „Ezt a tendenciát jól szemlélteti, hogy felmérésben résztvevők harmada tervezte például, hogy utazást ajándékoz karácsonyra, de végül csak 10 százalékuk tett így” – mondta Szigetvári József.
Utazási kedv és hajlandóság a korlátozások után
A rugalmas kondíciók életben tarthatják a turizmust. Továbbra is vonzó opció lehet és a turizmus mozgatórugója is egyben, ha nem kell előleget és lemondási díjat fizetni – minden második válaszadó számára ez kellő biztonságot ad egy jövőbeli szállásfoglaláshoz. A felmérés résztvevőinek 40 százaléka beindíthat egy keresleti hullámot, ők a korlátozások végét követően megteszik megtervezett foglalásaikat. A válaszadók harmada azonban elvárja, hogy kapjon megfelelő tájékoztatást arról, hogy milyen lehetőségei és kötelezettségei vannak az aktuális járványügyi helyzetben, illetve a szállásadó milyen óvintézkedéseket hajt végre a vendégek és a személyzet egészsége és biztonsága védelmében. Azonban sokakban ott van a félelem és a bizonytalanság, ami visszatartó erő lesz az utazásban, illetve vannak, akik anyagi okok miatt nem tudnak a közeljövőben szállást foglalni. A válaszokból az is kiderül, hogy messze az augusztus és a július a legvonzóbb hónapok a 2021-ben utazást tervezők körében, illetve még május, szeptember és június népszerű körükben.
Az utazás és a wellness hiányzik a leginkább
Csaknem ötből négy válaszadónak az utazás és a wellness hiányzik a leginkább a jelenlegi időszakban, minden másodiknak az éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóegységek is. Továbbá 46 százalék jelölte meg a családlátogatást és a 45 százalék a barátokkal való összejárást. Ötből egy válaszadó korlátozások nélkül, normális nyitvatartási időben menne vásárolni. A kitöltők 6 százaléka hiányolja a normál, irodai munkavégzést.
Miben más a járvány második hulláma?
A felmérés résztvevőinek 52 százaléka közelebbről érintett a COVID-19 járvány második hullámában. Sokak közvetlen családtagja vagy ismerőse esett át a betegségen, többen saját környezetükben tapasztalták meg a halál közelségét, és jelentős hányad találkozott a munkahely elvesztésével közvetve vagy közvetlenül, így az anyagi bizonytalansággal. A válaszokból az is kiderül, hogy általános az aggodalom, a feszültség, a düh, a bizonytalanság, a lehangoltság, a csalódottság és a fáradtság, kimerültség.
Mit tehetünk egyéni szinten a szektor életbentartásáért?
A válaszadók 75 százaléka rendel ételt alkalomszerűen kedvenc étterméből, ötödük lemondás helyett átteszi szállásfoglalását későbbi időpontra, tizedük ajándékutalványokat vásárol kedvenc szolgáltatóitól.
Az utazási vágy megélése érdekében a válaszadók kétharmada már a bakancslistás és jövő évi utazásait tervezgeti, 47 százalékuk a saját lakhelyéhez közeli kirándulásokkal csillapítja a kilométer-éhségét, 38 százalékuk pedig korábbi üdüléseik alkalmával készített képeit nézegeti.
A felmérés hátteréről:
A Szallas.hu 2020. december 10-e és december 18-a között
online felmérést végzett, melyet 998 fő töltött ki. A kutatás nem reprezentatív
az ország lakosságára nézve, de alkalmas az utazással kapcsolatos vélemények és
attitűdök bemutatására.
Kapcsolódó webcím:
hírek innen, onnan
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Félelmetes erdőtűz pusztít Spanyolország középső részén, egy nap alatt 40 ezer embert utasítottak evakuálásra vagy bezárkózásra
Több lakóház is megsemmisült, a lángokat egyelőre megfékezni sem tudják.
J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét
Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


