Ezt olvasta már?

A mesterséges intelligencia már a mindennapok része

A mesterséges intelligencia korábban sci-fi történetek része volt, de napjainkra a mindennapjaink szerves elemévé vált. Gondolj bele, hány helyzetben találkozol vele...


Megválasztották a 2018-as Nemzet Szépét

Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének vasárnap a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves egyetemista nem egyedül képviseli majd Balin Magyarországot: egy közönségkedvenc is csatlakozhat hozzá.

Június 3-án, a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg a Nemzet Szépe 2018-as döntőjét, ahol több száz jelentkező közül kiválasztott tíz legszebb induló mutathatta meg magát. A versenyzők három különböző ruhában vonultak fel a színpadon, és a műsor során kisfilmek is segítettek abban, hogy mindenkit jobban megismerhessen a közönség.

A versenyen a külső és a belső is érték, fontos volt a lányok természetessége, így tetoválással, plasztikai műtét után és testékszerrel sem lehetett indulni. A jelentkezők fontos személyiségjegyei közé kellett tartoznia az empátiának, a segítőkészségnek, a magabiztosságnak, a nemzeti öntudatnak és az egyedi kisugárzásnak is. Ez alapján segített kiválasztani az idei szépségkirálynőt a zsűriben mások mellett Orosz Barbara, Fenyő Iván és Bus István, a Playboy magyar kiadásának főszerkesztője.

A Nemzet Szépe 2018-as győztese Fenesi Krisztina lett. A 21 éves szépségkirálynő Nagyváradon él, pszichológia szakos végzős hallgató, korábban már szülővárosa szépségkirálynőjének is megválasztották. Krisztinának a tavalyi győztes, Kis Gabriella adta át a Nemzet Szépének járó egyedi tervezésű koronát.

"Még most sem tudom elhinni, hogy a korona a fejemre került, nagyon örülök. Ígérem, hogy méltó módon fogom Magyarországot képviselni, és remélem, hogy a Miss Nation-t is megnyerjük. Úgy tervezem, hogy hamarosan Budapestre költözöm a pszichológia tanulmányaim miatt, így még aktívabban készülhetek majd a nemzetközi versenyre is" - mondta Fenesi Krisztina, aki hozzátette: a tíz napos felkészítőtábor alatt Szirákon komoly barátságok köttettek, így a többi indulóval is szeretné majd tartani a kapcsolatot.

Első udvarhölgynek a 22 éves budapesti Kálvári Múzsát, második udvarhölgynek a 27 éves sárvári Stankovics Beátát választotta a zsűri.

 

A Nemzet Szépe 2018-as versenye még nem ért véget teljesen. Interneten keresztül keresik az idei közönségdíjast, aki Fenesi Krisztinával együtt utazhat majd Indonéziába, Balira, hogy megmérettesse magát a Miss Nation nemzetközi mezőnyében.

 

Nemzet Szépe 2018. győztes: Fenesi Krisztina, 21 éves (Nagyvárad)

Nemzet Szépe 2018. első udvarhölgy: Kálvári Múzsa, 22 éves (Budapest)

Nemzet Szépe 2018. második udvarhölgy: Stankovics Beáta, 27 éves (Sárvár)







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A hasonlóan különbözés szépsége

Nedves kollódiumos technikával üvegre fotografált mezítelenségek, ütött-kopottas garázskapuk és szocreál kerítésmintázatok,...

A szerb közlekedési miniszter szerint kizárólag a magyar félen múlik, hogy meginduljon az utasforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására – közölte Aleksandra Sofronijevic.

Morzsák az Autó-Motor régi számaiból 22. rész

Szerző: Bánffi Tibor Részlet az Autó motor 1935. évi 7. évfolyam 17. számából. „BÍRÓ JENŐ: Én és a motorom… Egy kezdő motoros...

Szoborral köszöntötték a 92 éves legendát: Bodrogi Gyula meghatódva fogadta a különleges ajándékot

Lezser mosoly, gyermeki öröm és egy életmű súlya. Így találkozott saját szobrával Bodrogi Gyula a 92. születésnapján. A Nemzet...

A mi kis falunk rendezője mondta ki az igazságot arról, valójában mi a vita tárgya Pilisszentléleken: "Muszáj tisztázni néhány alapvető dolgot"

Már nem titok: feszültség kíséri A mi kis falunk című népszerű televíziós sorozat forgatásait Pilisszentléleken. A helyiek egy része...

Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ

Lapunk a magyar tudományos élet egyik prominens szereplőjét kérdezte arról, tényleg vesztésre állnak-e a tudósok az egyre terjedő...

Miért mindig csak fél pár cipőt látunk elhagyva? A rejtély nyomában

Séta közben gyakran megpillanthatunk az utcán hagyott fél pár cipőket, ami számos kérdést vethet fel bennünk. Vajon milyen történet...

Mit jelent, ha a kutyád őrült rohangálásba kezd a lakásban? 9 tipikus kiváltó

Hirtelen felpörög, körbe-körbe rohan, mintha bekattant volna? Megmutatjuk, milyen okok állhatnak a kutyák „őrült öt perce” mögött.

Közel 300 ezer nyugdíjas élete változhat meg egy csapásra, ahogy feláll az új kormány: mások viszont búcsúzhatnak az aranyélettől

Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 17. hetéből.

Újabb hidegfront érkezik erős széllel, a jövő héten visszatérnek a hajnali fagyok

A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már napos, száraz időre van kilátás.

Centimétereken múlott egy biciklis testi épsége Budapesten

Az incidenst egy autó biztonsági kamerája rögzítette.

0

Sport

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah

Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

Még hogy a kezdés – melyik meccset nézte a Fradi edzője?

Jesper Jensen, a Ferencváros dán trénere furcsán értékelt a találkozó után.

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.

Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen

Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

Súlyos sérülést szenvedett a Diósgyőr fiatalja: "Magánál van, csak nem tudja, hol" - megvan a pontos diagnózis

Demeter Milán bal felső állkapocscsontja eltört, emellett enyhe agyrázkódást is szenvedett egy fejpárbaj során a Kisvárda elleni mérkőzésen.

Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával

Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr

Újabb közismert fideszes politikus lép vissza

Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká

Semjén Zsoltot titokban elutasították

Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato

Magyar Péter újabb bejelentést tett, pénzről van szó

Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént

Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.

0