Ezt olvasta már?


Megújultak a Duna-Dráva Nemzeti Park állattartó telepei

Megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe, a 446 millió forintos beruházást pénteken adták át a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár elmondta: Magyarország az előző európai uniós költségvetési időszakban 2300 milliárd, a mostaniban 2800 milliárd forintot fordít környezet- és természetvédelemre. Utóbbi az agrárium zöldítési programjával együtt mintegy 3300 milliárdot tesz ki.

Ezen belül több mint 60 milliárd forint a zömében nemzeti parkoknak szánt forrás, amelynek legnagyobb része az élőhelyek megőrzését, 5 milliárd az állattartó telepek infrastrukturális fejlesztését szolgálja - tette hozzá. Rámutatott, utóbbi azért fontos, hogy az őshonos állatokat be lehessen vonni a természet karbantartásába, biztosítva a rétek, gyepek, illetve az ott kívánatos ökoszisztéma fennmaradását.

Závoczky Szabolcs, a nemzeti park igazgatója elmondta: az igazgatóság által nyert uniós pályázati pénzből a Barcshoz tartozó Drávaszentesen karámrendszer és szociális létesítmény épült, a szintén somogyi Nagybajom-Homokpusztán racka juhok tartására alkalmas állattartó telep létesült, a Tolna megyei Nagydorogon a cikta juhok tartását szolgáló telepüket fejlesztették, továbbá mezőgazdasági gépeket vásároltak a területek kezeléséhez.

Mindezzel jelentősen javulnak az őshonos állattartás és -tenyésztés feltételei - mutatott rá, majd hozzátette: a nemzeti park a három helyszínen mintegy 1300 állatot, szürkemarhát, racka és cikta juhot tart.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata, az áprilisi választásokon újrainduló országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a nemzeti park beruházása nemcsak a természeti értékek megóvásához, hanem az ökoturisztikai attrakciók számának növeléséhez, a turizmus élénküléséhez is hozzájárul. Közölte: ezzel együtt javul a közlekedési infrastruktúra, az illetékes hatóság januárban megadta a környezetvédelmi engedélyt az M60-as gyorsforgalmi út tervezett Pécs-Barcs szakaszának építéséhez.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump most már „nagyon jól kijön” Venezuelával

Donald Trump szerdán beszélt először Venezuela ügyvivő elnökével.

Mikroműanyagok: valódi egészségi veszély vagy tudományos torzításból lett globális pánik?

„Felelőtlenség gyenge minőségű bizonyítékokat közölni, mert ez indokolatlanul ijeszti meg a lakosságot” – fogalmazott az egyik...

Tudósok megfigyelték egy napszörnyeteg kialakulását – Muszáj előre jelezni!

A Nap, hiába figyeljük már évezredek óta, még mindig számos rejtélyt tartogat a tudósok számára. Bár a Földről csak korlátozottan...

Nagy átalakítás a Balatonnál – fotók

Most először lehet képeken is látni, hogyan képzelik el Siófokon a Krúdy sétány jövőjét. A Balaton közeli sétány átalakítása nem...

Dobrev Klára 10 százalékos választási eredménnyel lenne elégedett, szerinte reális cél, hogy a DK egy erős kampánnyal elérje ezt

A személyes találkozások azt mutatják, hogy továbbra is létezik és erős a baloldali közösség.

Álmában hunyt el a közkedvelt sportoló – a család is teljesen összetört

Egy pennsylvaniai közösség mély gyászba borult, miután váratlanul elhunyt a mindössze 18 éves Damarius Nalik Galarza, a Cedar Crest...

Ha nem lenne a Tesla, Musk akkor is úszna a pénzben – mutatjuk miért

Elon Musk magánvagyona gigantikus növekedésen ment keresztül 2025 végén. Ennek elsődleges oka a technológiai titán...

A bizalom kiépült. Most színre lépnek a Temu magyar emberei

Egy friss kutatás szerint az utóbbi időben minden második online vásárló rendelt itthon a Temuról. Az uniós háromeurós adó láthatóan...

Itt az ember, aki a legjobban hasonlít a honfoglaló magyarokra, igazi szenzáció

Egy ártatlan DNS-vizsgálat meglepő eredményeket hozott.

Duna House: új pályára áll a lakáspiac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba...

Elvágta a kislány állát a pesti snowboardos léce, rohantak a mentők

Elképesztően sok gyerek került a Heim Pál Gyermekkórházba a havazás óta síelés, szánkóbaleset miatt. Egy budapesti kislány pedig...

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

A magyar válogatott 15 gólos győzelem-mel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából

Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.