Megújult a PTE SZESZI pécsi és szombathelyi iskolája
Európai uniós projekt keretében közel 150 millió forintból megújult a PTE Egészségtudományi Kar Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola pécsi és szombathelyi iskolája.
A projekt megvalósítása során tanári szobát létesítettek, és az élhetőbb környezet kialakítását figyelembe véve a higiéniai helyiségek felújítása kapott prioritást. Emellett a közösségi terek érdekében pihenősarkot alakítottak ki, valamint a biztonságos környezetért kamerarendszert és intézményi kommunikációs eszközparkot hoztak létre, így a hangosítást korszerűsítették, és iskolarádió is „született”.
Mintál Csaba, az intézmény igazgatója a beruházás kapcsán elmondta: „A beiskolázási adatok ismeretében prognosztizálható az ágazati képzés speciális tartalma miatt is, hogy a frissen felújítandó termek kihasználtsága megközelítheti a 100%-ot. Szombathelyi tagintézményünk jelenleg alacsonyabb tanulólétszámmal működik, felmenő rendszerben ugyanakkor ott is erősödés várható.” – mondta el az igazgató.
Ahogy Pécsett, úgy Szombathelyen is az egészségügyi ágazatú szakgimnáziumi képzés megerősítése a cél, hogy az említett osztályok számát és az összes tanuló létszámot is növelni tudják egy vonzó, fejlett, minőségi intézmény megteremtésével. A projekt keretein belül nyelvi labort hoztak létre, a természettudományos tárgyak oktatását segítő tantermeket korszerűsítették, ehhez kapcsolódó eszközbeszerzések, valamint az általános oktatási terek és eszközparkok fejlesztése valósult meg, amik mind hozzájárulnak a sikeres érettségi vizsgáig való minőségi oktatás biztosításához.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 148,4 millió forint európai uniós támogatás segítségével. A projektről bővebb információt a http://pii.pte.hu/content/efop-413-00169 oldalon olvashatnak.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
2000 tonna magyar gyapjú a szemétben: Miért dobunk ki minden évben egy vagyont?
Évente mintegy 2000 tonna magyar gyapjú végzi hulladékként vagy nyers exportként, miközben a fenntartható textíliák iránti kereslet...
Másfél hónap alatt pont került a Bászna-ügy végére
A NAK és a Magyar Államkincstár összehangolt munkájának köszönhetően lezárult a Bászna-károsultak állami kárrendezése. Nagy István...
A lázadás után mégsem épül Pilisjászfalun akkufeldolgozó
Elutasították a cég kérelmét.
Bekövetkezett, amitől mindenki tartott: sorra függesztik fel az olajszállítmányokat a Hormuzi-szorosban
Több nagy olajipari vállalat és vezető kereskedőház felfüggesztette kőolaj- és üzemanyag-szállítmányait a Hormuzi-szoroson keresztül,...
A kampányplakátok alapján egyelőre úgy tűnik, mintha a Fidesz és a DK nagy meccse lenne a választás
Bejártuk Budapest belső kerületeit, és azt a megfigyelést tettük, hogy a Tisza tényleg sehol nem látszik az utcán ellentétben a 2...
Gyomorszorító videó: kicsúszott a lány a síliftből, 25 méterre a földtől lógott élet és halál között
Egy hónapja már történt arrafelé egy hasonló eset, csak akkor le is esett a lány.
Pusztító csalás terjed a Facebookon: mindent elbukhatunk, ha bedőlünk neki
Meta Business Center, Facebook Support és más hasonló nevekkel kaphatunk üzeneteket kamuprofilokról arról, hogy szokatlan tevékenységek...
Till Tamás-ügy: megszólalt a feltételezett gyilkos apósa
Megszólalt a 2000-ben eltűnt bajai kisfiú megölésével vádolt F. János apósa. Till Tamás földi maradványai 2024 nyarán egy tanya...
Itt a válasz, miért támad semleges országokat Irán ballisztikus rakétákkal
A február 28-i izraeli-amerikai támadást követően Irán több hullámban ballisztikus rakétákkal támadott olyan országokat is, amelyek...
Egy darabig úgy tűnt, Hunyadi virtusa megmenti Európát
A hosszú, védekezésre épülő stratégia után Hunyadi János támadást támadásra halmozott a török ellen, a magyarok elhitték, hogy...
Vizsgálatot indított a CATL Debrecen, miután egy videóban egy akkugyári dolgozó mérgezésről beszélt
Legalább két dolgozó szenvedett mérgezést néhány napja az egyik debreceni akkumulátorgyárban - közölte szombat reggel megjelent...
Sport
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Videón, ahogy Lionel Messi félmeztelen fanatikusa a pályára rohan, majd a világsztárral együtt földre kerül
18 éves magyar fiú kezdett az Inter Miamai csapatában.
Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában
A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.
Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma
Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.
Varga Barnabásékra egyáltalán nem verhetetlen ellenfél vár a Konferencialiga nyolcaddöntőjében
A sorozat egyik favoritjának számító Fiorentina Lengyelországba utazik majd.
Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó
A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.
Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete
Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Magyar válogatott irányítóval erősített a Szeged
Norvégiából csábították haza a fiatal játékost a Tisza-partiak.
Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen
Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.
Bulvár
A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg
Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.
Ötmilliárd forinttal támogatja az állam az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi beruházását
Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amihez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít – jelentette be közösségi oldalán Dankó Béla, a térség ors
Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül
Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.
Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
Ha tényleg rombolásra utaló adatokról tud a kormányfő, akkor nem elég demonstratíve katonákat kivezényelni - mondta a szakértő.
Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban
A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszá
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Megdöbbentő fotó került elő a Tisza Párt leghíresebb jelöltjéről, Menczer Tamás buktatta le
Örök igazság, hogy az internet nem felejt.
Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
A hajdúböszörményi fideszes jelölt és Lázár János egy iskolában tartotta meg a fórumot.
Nagyobb a baj a brit királyi családban, mint hittük: még a rákbeteg III. Károly is távozhat a trónról
Február 19-én letartóztatták III. Károly öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort, aki a néhai szexuális bűnelkövetővel, a 2019-ben elhunyt Jeffrey Epsteinnel ápolt kapcsolata miatt került újra a figyelem középpontjáb
Majdnem 30°C - Még a meteorológusok sem számítottak ilyen felmelegedésre
Maszív felmelegedés söpört végig Nyugat Európán, és a legdurvább értékeket Dél Nyugat Franciaországban, az Atlanti óceán partvidékének térségében mérték: Saint Gladie állomásán 29,6 fokig kúszott a hőmé
Először a telefont dugod a töltőbe, vagy a töltőt a fali aljzatba? A sorrend fontosabb, mint gondolnád
A legtöbben rutinból töltenek, aztán csodálkoznak, ha a mobil egyszer csak fagy, újraindul, villog a kijelző, vagy látványosan romlik az akkumulátor. Pedig van egy apró részlet, ami többet számít, mint hinnéd: hogy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


