Ezt olvasta már?

0

Megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió

Felszámolják a Simicska Lajos tulajdonában lévő médiabirodalom két tagját, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót.


hirdetés

A nagy múltú Magyar Nemzetnek a szerdai lesz az utolsó lapszáma, a lap online változata szerdától nem frissül, archívumként működik tovább, a rádiónál pedig kedden éjfélkor szüntetik be az adást.

A két médium alkalmazottainak kedden délelőtt jelentették be a döntést.

Simicska Lajos, a Fidesz egykori gazdasági háttérembere a G-nap néven ismertté vált 2015 februári napon fordult szembe nyilvánosan Orbán Viktorral. Az elmúlt három évben a cégeiből, főként a Közgépből származó magánvagyonából tartotta fenn a kormányoldallal szemben pozícionált médiabirodalmát.

Információink szerint a HírTv-t nem érinti a döntés, a televízió egy komolyabb karcsúsítással megússza a választások utáni racionalizálást.

A Magyar Nemzet értékesített példányszáma a legutóbbi jelenleg elérhető adat, a 2017 negyedik negyedéves gyorsjelentés alapján 13 608 volt a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség adatai alapján. Ez nagyjából a harmada a G-nap környékén – még kormányoldali újságként – elért eladásoknak.

A HírTv nézettségéről nem áll rendelkezésre hivatalos adat nyilvánosan, azt ugyanis a Nielsen Közönségmérés hiába méri, a médiavállalat pedig nem publikálja azokat. Az ugyancsak Simicska-portfólióba tartozó Lánchíd Rádió hallgatótábora 65 ezres volt a TNS Hoffmann-Mediameter mérése alapján 2017 október és december között, a 15 éves és annál idősebbek körében.

Forrásaink szerint az Indexet külön csomagként kezeli a tulajdonos, a Válasz pedig önállósodva új befektetőt keres a piacon.

Úgy tudjuk, hogy a Magyar Nemzetre is jelentkezett vevő, de a tárgyalások még nem kezdődtek el.

A Lánchíd Rádió hét évvel ezelőtt megszerzett médiaszolgáltatási engedélye egyébként idén október végén lejárt volna.

24.hu








hírek innen, onnan

Alexis Sánchez vízumproblémák miatt nem utazhatott az Egyesült Államokba

A csatár azért nem kapott vízumot, mert korábban 16 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották Spanyolországban adócsalás...

Szabadbattyáni méregkeverő - Megkaparintja férje házát a gyilkos asszony?

A hatalmas ház boldog tulajdonosaként szabadulhat a férjét hónapokon át mérgező Éva, aki a börtönben sem búslakodással üti el idejét.

45 szál rózsával lepte meg Claudiát Pataki Ádám

Hetedhét országra szóló lakodalom után fényűző amerikai vakációval kedveskedik cukrász férje Liptai Claudiának. Mi több, Pataki...

Apósjelölt verte meg a Kerozin énekesét: Tudtam, nem üthetek vissza

Debrecen Családi viszály szenvedő alanya lett a Kerozin frontembere. Kovács Axelre (43) barátnője apja, aki egy ismert helyi művész,...

Ezt mondta egy korábbi páciens a hálapénz miatt két év börtönre ítélt magyar orvosról

Budapest Két év letöltendő börtönt kapott első fokon az a budapesti orvos, aki pénz követelt megoperált betegeitől, illetve kevesellte...

Ferenc József, a főhivatalnok

Az elmúlt év kerek történelmi évfordulói közül kiemelkedett az osztrákmagyar kiegyezés százötven évvel ezelőtti megkötése, amelynek...

Jelentős beruházások az építőiparban

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az...

Kevesebb búza terem, durván emelkedik a kenyér ára

Duplájára kellene emelni a kenyér árát, hogy ne legyen veszteséges a sütőipari cégek több mint fele - ezt mondta Híradónknak az egyik...

Kilenc nappal élte túl a bilincselést István

Alig több mint egy hétig tudták életben tartani azt a harmincéves férfit, aki egy rendőri intézkedés után került kórházba még július...

Sokkoló tragédia: legénybúcsúján fulladt a Tiszába a vőlegény

Rakamaz Önfeledten szerette volna megünnepelni egy szabolcsi fiatalember, hogy véget érnek a legényévei, és feleségül veszi szíve...

Hormonokkal őrzi meg fiatalságát Détár Enikő

Hogyan maradhatott ilyen vonzó 54 évesen a színésznő? Nos, a változó kort elérve hormonhatású készítményeket szed. De lehet-e ez...

0

Sport

Rablás, fosztogatás, zavargás, bűnözés Párizsban a győzelem után - videó

Az elődöntő után a finálé megnyerése is elszabadította az indulatokat.

Ez történt a Pussy Riot tagjaival, miután berohantak a pályára a vb-döntőn - Melltartóból kerültek elő az ir...

Noha a focisták is gondoskodtak izgalmakról a vasárnapi világbajnokság, kétség kívül a Pussy Riot tagjainak botránya kavarta a legnagyobb hullámokat.

Rémes hír: súlyos a sérülése a világbajnok magyar kézislányok csapatkapitányának

Budapest - Súlyosnak bizonyult a kézilabdázó Lakatos Rita szájsérülése, a világbajnok magyar juniorválogatott csapatkapitányának jelenleg a beszéd is nehezére esik.

Féltékeny CR, csalódott Messi, hős horvátok és verhetetlen franciák

Egy kicsit mindenki szurkolt a horvátoknak, akik az életükért, hatalmas szívvel játszva lettek ezüstérmesek.

Súlyos károk keletkeztek a volgográdi vb-stadionban

Az aréna közelében lévő egyik töltés megcsúszott, a helyén több méter mély üreg keletkezett.

Itt vannak az éjszakai franciaországi zavargások képei

Párizsban, Lyonban és Marseille-ben volt nagyon feszült a helyzet. Felgyújtott autók, szétvert üzletek a vb-diadal után.

Elképesztő tömeg várta Zágrábban a vb-ezüstérmes horvátokat

Több mint százezren a zágrábi főtéren, videón a hatalmas ünneplés.

Cristiano Ronaldo: Messi nem érdekel, majd meglátjuk, ki lesz a jobb

Az olasz csapat sajtótájékoztatón mutatta be az ötszörös aranylabdás portugál világklasszist.

Deschamps már csak egy sört kér: mázlista, de nem érdemtelen vb-győztes Franciaország

Ha korábban a szerencse szerepét firtattuk, a döntőben sem tehetünk másként: megérdemelten nyert, de nagy mázlija volt Franciaországnak.

Megvan a nap felvétele: mint egy hamvas, érett, gyönyörű őszibarack, olyan a popsija Timinek

Vajna Timi aktív tagja a közösségi média felületeknek, nap mint nap oszt meg magáról valamilyen fotót, vagy videót az instagramon.

Hatalmas az érdeklődés, a vb-döntőt is elhomályosította CR érkezése

Rengeteg Juventus-szurkoló várta Cristiano Ronaldót az orvosi vizsgálat előtt

0

Bulvár

Rettentően lelassítja a számítógépet egy apróság, amit bármikor kikapcsolhatsz

Észrevétlenül aktiválódott a legtöbb eszközön ez a funkció, de, ha zavar, leállíthatod.

Rátonyi Róbert felesége 91 évesen is gyönyörű - Igazi díva a születésnapi fotóján

Rátonyi Róbert gyönyörű és kivételes felesége ma is igazi díva.

Brutális rémálom, ami a magyar utasokkal történt a Kanári-szigeteken

Bár közel kétszáz ember élete legszebb nyaralására készült, már az első napon pokollá vált az utazásuk vasárnap.

Bánsági Ildikó 25 év után rúgta fel a házasságát - Ezért rettegett a válás után

Bánsági Ildikó őszintén elmondta, hogyan élte meg a válás utáni időszakot.

Zsebre vágott egy aranyérmet a Putyin mögött álló nő - videó

A FIFA elvileg 50 darab aranyérmet rendelt, lehet úgy gondolták, hogy egy hiánya nem lesz feltűnő. A focivébé záróakkordjaként Vlagyimir Putyin orosz elnök osztotta ki vasárnap este az aranyérmeket a francia válogatottnak.  Fotó, címlapi kép: MTI/EPA/Peter Powell Ám két felvételen is jól látszik, hogy a Putyin mögött álló szőke nő miután pár szót váltott az elnökkel zsebre vágott egyet írta meg a 444. Gilles on Twitter This woman really did pinch one world cup winners' medal for herself! https://t.co/NY9hc6KZMF Yosef Digorker on Twitter @FIFAWorldCup @equipedefrance @FrenchTeam one gold medal stolen by the girl with the blond hair https://t.co/ZJdJjYYje7

Ő Luka Modric csodaszép felesége, Vanja Bosnic

A franciák megnyerték a futball-világbajnokságot, de a foci vb egyik közönség kedvence Luka Modric lett. A horvát játékos sokszor elmondta: az ő teljesítményéhez sokat hozzátesz a családja, akikre mindig számíthat.

Ezt a vérnyomáscsökkentőt visszaveszik a patikák

Augusztusban visszavihetők a patikákba a szennyezett valsartan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek! A betegek számára már csak a megfelelő minőségben gyártott vérnyomáscsökkentők elérhetők.

Jön a harmadik gyerek? Részvétem!

Meglepő, mégis a társadalom jó része negatívan reagál a harmadik baba érkezésére. Legalábbis saját statisztikám ezt mutatja. Nagycsaládos anyákat kérdeztem, milyen kriminális megjegyzéseket kaptak, amikor közhírré tették harmadik boldogságukat.

Megkérdezték a fiatal felvonulót, hogy ribanc-e, a válasz elég erősre sikerült

Az interjú aztán abba az irányba megy el, hogy kinek az anyja ribanc.

Ekkora most a magyar átlagkereset: a te béred vajon eléri?

Nemrég jelent meg a KSH gyorstájékoztatója a magyar bérek alakulásáról. A 2017 január-decemberi időszakot felölelő adatok elemzéséből érdekes információk derülnek ki.

blogmorzsák

Íme a nagy fapadosok legszívatósabb szabályai röviden

A két ultrafapados teljesen elszakadt a többitől, a szándékos szétültetésre csak ők vetemednek, olcsó jegyük könnyen lehet végül drága.

Alakul az Antidemokratikus Charta

Már csak pár putyinos kitűző hiányzik.

Egy legenda 1941-ből

A Király kormányző fánk szaküzlet története.

Miért nem sikerült az állásváltás?

A családias cégek, a döntéselőkészítés és ha majd kialakul, mind azt jelzi, hogy baj lesz.

A várakozás nem csak a mentősökön múlik

"Frissen szereti a rántott húst - mutatott a még nyers húsra az anyuka. - Gondoltam, amikor megérkeznek, kisütöm. Nem kérnek?"

"Szerinte jó a szex, szerintem béna vagyok"

A pasinak nincs túl sok tapasztalata, ezért nem nagyon akarja elhinni a barátnőjének, hogy fantasztikus az ágyban.

Válasz helyett kifogást keres a legkekecebb minisztérium

„Nem hagytuk annyiban Varga Mihályék szabálytalanságát.“

1952 reloaded, avagy ezek teljesen megőrültek?

"Az orbánista janicsárképző vezetője, a Mandiner lapigazgatója felszólította a magyar értelmiséget."

Tömeges hamvasztás Ubudban, Bali szigetén

A Balira látogató turisták is részt vehetnek helyi ceremóniákon, ha épp arra járnak.

Mi lesz veled Európa?

A mi kutyánk kölykének nem sikerült. A beván­dorlóországnak igen.

Hortenzia trendek

A hortenzia kissé mellőzött, pedig igazán sokoldalú dísznövény, megérdemli a figyelmet. Az is kiderül, mitől lesz kék színű a virág!