Ezt olvasta már?


Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete megújítása

Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása csaknem 5 milliárd forint költségvetési forrás bevonásával, a Modern városok program egyik legjelentősebb beruházásának keretében pedig megújul Sopron történelmi belvárosa - közölte a Miniszterelnökség.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a kormány jelentős lépéseket tett a magyar épített örökség megóvásáért, az eddiginél több forrást biztosít a műemlékvédelemre.

Emlékeztettek arra, hogy 55 milliárd forintos kerettel elindult a nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram, továbbá több mint 35 milliárd forint hazai költségvetési forrás bevonásával megkezdődtek a Modern városok program örökségvédelmi beruházásai is.

A Modern városok program egyik legjelentősebb beruházásának keretében megújul Sopron történelmi belvárosa, a középkori várnegyed és a Szent-Mihály templom, valamint megkezdődik a Sekrestyésház, a soproni várfal, a Fabricius-ház, a Tábornokház és a Storno-ház fejlesztése, illetve a múzeumnegyed kialakítása is. A soproni műemléki felújításokhoz a magyar kormány több mint 9 milliárd forint támogatást biztosít - ismertették.

Kitértek arra is, hogy még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása, 5 milliárdos költségvetési támogatásból folytatódhat a Diósgyőri vár komplex fejlesztési programja. Hasonló nagyságú támogatást adnak a szecessziós kecskeméti Városháza felújításához is.

A Mindszenty József emlékét megörökítő komplex városfejlesztési program finanszírozására Zalaegerszegnek 5,7 milliárd forintot, Nagykanizsának a Kulturális, turisztikai és gasztronómiai látogatóközpont kialakítása az egykori ferences rendházban elnevezésű projekt támogatásához 4,1 milliárd forint támogatást nyújt a kormány - írták.

Az egykori kaposvári levéltár rekonstrukciójához 400 millió forinttal járul hozzá a kormány, az épület a tervek szerint a Somogy Megyei Önkormányzatnak nyújtana otthont. A szombathelyi Szent Márton tér felújítása második ütemének megvalósításához pedig 500 millió forintot biztosítanak - olvasható a közleményben.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Amikor a fúrógép is látni kezd: a mesterséges intelligencia átveszi az uralmat a műhelyekben

Közel száz év változatlanság után az oszlopos fúró is belépett a mesterséges intelligencia korszakába. Egy új fejlesztés kamerákkal...

Kiderült, ki lesz az új Joker – meglepő, mégis jó választás lehet

Matthew Needham, a Sárkányok háza színésze szólaltatja meg Jokert a Batman animációs sorozat második évadában.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Élő adásban dobtak be egy meglepő nevet államfőjelöltnek, az érintett is megszólalt

Az ATV Fórum című műsorában egy betelefonáló érdekes javaslatot tett a következő köztársasági elnök személyére. Az illető...

Üzentek az égiek: 4 csillagjegy részesül áldásban július 25-26 hétvégéjén

A korlátaid szertefoszlanak az égieknek köszönhetően.

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében....

Marine Le Pen kampányhitele: állami garanciát terveznek – A jelölt kampánygépezete és a formális egyenlőség

A francia miniszterelnöki hivatal banki megoldást keres a 2027-es elnökjelöltek kampányhiteleihez. A terv minden indulónak szólna, de Marine...

A 90-es évek egyik legőrültebb filmje, benne két világsztárral

Az Ál/Arc a 90-es évek egyik legnépszerűbb és legőrültebb filmje volt.

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0