Marko Nikolic: a három pont megszerzése a cél a BATE ellen
Tisztelik a BATE Boriszovot eddigi eredményeiért, de a három pont megszerzése lesz a céljuk csütörtökön - hangoztatta a Vidi FC szerb edzője a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első találkozója előtt tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Marko Nikolic szerint élvezniük kell a játékot a legapróbb részletekre is figyelve, mert ez hozhatja el a sikert. Amennyiben jó eredményt érnek el a fehéroroszok ellen, akkor akár nagyobb célokat is kitűzhetnek maguk elé - vélekedett.
A tréner azt mondta, hogy sikerült jól felkészülniük a találkozóra, tudják, mit kell tenniük a győzelemért. Megjegyezte: az UEFA-együttható alapján a vendégek az esélyesek, de a nyár folyamán a Vidi bebizonyította, hogy nem ez dönt a pályán.
Marko Nikolic kérdésre elmondta: nagyon szomorú a szerb Danko Lazovic döntése, visszavonulása miatt. Úgy gondolja, egy-két évig még magas szinten tudott volna teljesíteni a pályán, ez látható volt a nyár folyamán is.
Az edző remek játékosnak és kiváló embernek tartja Lazovicot, aki eddig fontos láncszeme volt a csapatnak. Jelezte, tiszteletben tartja a támadó döntését, aki mindig szeretett nagy célokért küzdeni, de vannak még a keretben jó páran, akik hozzá hasonlóan "nem elégednek meg a középszerrel".
Marko Nikolic hangsúlyozta, hogy rendkívül kemény csoportba kerültek, mert mindegyik ellenfelük "BL-szintű", ugyanakkor szerinte a Vidi képes felvenni velük a harcot.
Úgy vélte, nem döntetlenekkel kell felhívni magukra a figyelmet, mert úgy valószínűleg nem lesz esélyük továbbjutni, hanem győzelmekre van szükségük.
"Nem a véletlen műve a csoportkör, azt a minőséget szeretném látni, ami ezt lehetővé tette" - fogalmazott.
Pátkai Máté, a Vidi válogatott középpályása emlékeztetett arra, hogy a BL-ben három éve kiegyenlített párharcot vívtak a fehéroroszokkal. Azóta a fehérvári gárda sokat erősödött, így hazai pályán a három pont megszerzése lehet a cél. Mint mondta, a csoportkörös szereplés lehetőséget ad egy kiugró sikerre, ám ehhez mindenkinek hozzá kell tenni tudása legjavát.
Kérdésre válaszolva elmondta: sokan azt várják tőlük, hogy brillírozva nyerjenek meccseket, de ha csúnya és védekező játék vezet sikerre, akkor azt fogják játszani. A BATE papíron a leggyengébbnek tűnő ellenfelük, de a legyőzésük csak hibátlan védekezés és a várhatóan kevés gólszerzési lehetőség kihasználása mellett lehetséges - mutatott rá.
Hat év szünet után csütörtökön rendezik az első olyan fordulót a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, melyben magyar csapat is érdekelt. A bajnok Vidi FC a Groupama Arénában fogadja a fehérorosz csapatot. A székesfehérvári együttes csoportjának, a L jelű négyesnek a másik mérkőzésén az angol Chelsea a görög PAOK vendége lesz. Mindkét mérkőzés 18.55-kor kezdődik.
A Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte meg az európai kupaküzdelmeket. Az első fordulóban a luxemburgi bajnok Dudelange együttesét búcsúztatta (1-1, 2-1), majd a bolgár bajnok Ludogorecet (0-0, 1-0). A harmadik körben a svéd ligában első Malmőt is felülmúlták a fehérváriak (1-1, 0-0), ám a görög AEK Athénnal szemben alulmaradtak (1-2, 1-1), így átkerültek az Európa-liga csoportkörébe.
A Vidi a 2012/13-as idényben, szintén a második számú nemzetközi kupában szerepelt: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.
A csoportkörös meccseket csütörtökönként - szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án - rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.
hírek innen, onnan
Hosszú idő után újra feltűnt Magyar Péter a Tisza Párt rendezvényén, hamarosan újabb országjárásra indulhat
A miniszterelnök Tatán járt, ezúttal pártelnöki szerepben, hogy a helyi és környékbeli Tisza Szigetekkel találkozzon. Ruff Bálinttal...
Hegedűs Zsolt: egy beteg panasza nem ütközhet falakba
Országos betegbiztonsági rendszert kezdeményez az egészségügyi miniszter a pécsi ügy nyomán.
A legismertebb magyar felnőtt filmes színésznő ma: Monique Covét 50 éves korára ennyit változott
Monique Covét az ötödik x után is még mindig igazi bombázó, mutatjuk, hogy fest ma.
Először beszélt nyilvánosan Ákos, aki felvette az utolsó kenetet
Első nyilvános szereplésén beszélt részletesen az idén tavasszal diagnosztizált pajzsmirigyrákjáról Kovács Ákos. A Kossuth-díjas...
A Fehér Ház tudósítói vacsoráján Trump arra szólított fel több száz újságírót, hogy ne higgyenek az álhíreknek
A tudósítói vacsora áprilisban egy merénylő miatt meghiúsult, most pótolták.
Mégsem lesz újabb létszámleépítés a Dunai Vasműben
Visszavonta a korábban bejelentett, csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékát a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító cég...
Meglépték, üzemanyag-korlátozást vezetnek be a benzinkutakon: nem lehet bármennyit tankolni
Az intézkedés célja a helyi ellátási zavarok megelőzése, valamint annak biztosítása, hogy a nyári főszezonban az üzemanyag-ellátás...
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Olyat találtak a Naprendszeren kívül, amire még nem volt példa az emberiség történetében
Valószínűleg az első meggyőző bizonyíték egy Naprendszeren kívüli exoszatellita létezésére.
Összeolvadtak a tűzfrontok, a tűzoltók sem bírnak velük Madridban és Franciaországban, 220 ezer embert evakuáltak
A parazsat kilométereken át viszi a szél, így a tűz nagy távolságokat ugorva terjed.
A fiú, akire egy legenda helyét bízták a Forma-1-ben: Ezért figyel most mindenki Kimi Antonellire
Alig néhány éve még a gokartpályák csodagyerekeként emlegették, ma pedig már a Forma-1 egyik legnagyobb reménységeként beszél róla a...
Súlyos információk birtokába jutott az amerikai hírszerzés Irán új vezetőjéről
Az amerikai hírszerzés szerint Mojtaba Khamenei jóval nagyobb hajlandóságot mutat az atomfegyverek beszerzésére, mint a februárban...
Sport
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Bulvár
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett
A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


