Ezt olvasta már?


Már magyarországi áruházai háromnegyedéből adományoz jótékony célra élelmiszert a Tesco

Június elején újabb áruházak csatlakoztak a Tesco többszörösen díjazott élelmiszermentő programjához, így az áruházlánc 205 hazai áruházából már 150 ajánlja fel jótékony célra a mindennapi működése során keletkező élelmiszer-felesleget.

A Tesco 2018 első fél évében összesen több mint 3435 tonna zöldséget, gyümölcsöt, valamint pékárut juttatott el rászorulókhoz a Magyar Élelmiszerbank Egyesület helyi partnerszervezetein keresztül, közel 500 tonnával többet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Az áruházlánc Magyarországon 2014-ben indította el áruházi élelmiszermentő programját, melynek keretében a résztvevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik, és szortírozzák a már nem eladható, de még tökéletesen fogyasztható minőségű pékárut, illetve zöldséget és gyümölcsöt, amit másnap reggel az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül eljuttatnak a bolt környékén élő rászorulóknak. Az élelmiszermentő program kezdete óta a Tesco összesen több mint 13 848 tonna élelmiszert ajánlott így fel jótékony célra. Ez több mint 34, 5 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

Jelenleg 150 hazai áruházban zajlik az élelmiszer-felesleg napi szintű felajánlása, közel az összes hipermarket, valamint egyre több kisebb áruház és szupermarket is csatlakozott a programhoz. A Tesco elkötelezett az élelmiszer-pazarlás csökkentésében, így azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra összes közép-európai áruházát felkészíti az élelmiszer-felesleg jótékony célú felajánlására.

Az áruházlánc a napi szintű mentésen kívül számos egyéb módszerrel is harcol az élelmiszer-pazarlás ellen, többek között ezért vezette be tavaly év elején Perfectly Imperfect kínálatát is. A termékcsaláddal a Tesco célja, hogy már a termelőknél segítsen csökkenteni a kidobásra kerülő termények mennyiségét. A kínálatban olyan zöldségek és gyümölcsök szerepelnek, amelyek külseje nem tökéletes, de tápértékük és ízük hibátlan. Az áruházlánc a termékcsalád bevezetése óta több mint 2,2 millió kilogramm Perfectly Imperfect terményt értékesített. Az állandó kínálat (alma, burgonya, sárgarépa) szezonálisan több zöldséggel és gyümölccsel is bővül, így idén nyáron például avokádó és lime is kapható az áruházakban.

A Tesco élelmiszermentő programjában résztvevő áruházak térképét megtekintheti az alábbi linken:

http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/közösségek/élelmiszer-pazarlás-elleni-küzdelem/résztvevő-áruházak

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!

A Tesco 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel, közel 20 000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, és ezernél is több helyi szállító számára nyújt üzleti lehetőséget. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már 150 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018. júliusáig összesen több mint 6,5 milliárd forint értékben, több mint 13.848 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat. Élelmiszer-mentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0