Ezt olvasta már?


Már csak 12 takarékszövetkezet van országszerte

2018 elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, melynek eredményeként immár 12 regionális szövetkezeti hitelintézet működik az országban. Az egyesülések révén 2017 végéig nyolc regionális takarék jött létre, ez év elején pedig további négy.

Centrál néven négy közép-magyarországi takarék egyesült. A hatvani Mátra Takarékszövetkezet, a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, valamint a füzesabonyi Füzes Takarék Szövetkezeti Hitelintézet olvadt be a Centrálba, amely négy megyében szolgáltat: Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest.
3A Takarék néven öt Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetkezeti hitelintézet egyesítette erőit: a Fegyvernek és Vidéke Takarékszövetkezet, a PILLÉR Takarékszövetkezet, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet olvadt be a 3A Takarékszövetkezetbe.
Somogy és Zala megye két szövetkezeti hitelintézete egyesült: a Zala Takarékszövetkezet beolvadt az M7 Takarékszövetkezetbe. Pest megyében pedig az Örkényi Takarékszövetkezet olvadt be a Pátria Takarékszövetkezetbe – értesül a Napilapcsoport.

„Ezzel lezárult az a folyamat, amely során több mint félszáz takarékszövetkezet egyesüléséből 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő pénzintézet jött létre. A fúziókra alapvetően azért volt szükség, hogy a takarékok versenyképesebbé váljanak, egységes, korszerű, az adott régió bármely fiókjában igénybe vehető szolgáltatásokat tudjanak nyújtani ügyfeleik részére.
A 12 új takarékszövetkezeti régió határvonalait az ügyfelek igényeit, a lakosságszámot, a társadalmi, üzleti és pénzügyi szokásokat figyelembe véve, ezen kívül a közlekedési infrastruktúra adottságait, valamint a termelési láncok egy régióba szervezését szem előtt tartva a takarékok maguk alakították ki” – tájékoztatott a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete.

Az új regionális takarékok a következő területeken szolgáltatnak:
3A Takarék: Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye
B3 Takarék: Budapest, Fejér, Pest, Tolna és Veszprém megye
Békés Takarék: Békés megye,
Centrál Takarék: Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megye
Dél Takarék: Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megye
Fókusz Takarék: Bács-Kiskun és Pest megye
Hungária Takarék: Baranya, Fejér, Somogy és Tolna megye
Korona Takarék: Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye
M7 Takarék: Somogy és Zala megye
Nyugat Takarék: Győr-Moson-Sopron és Vas megye
Pátria Takarék: Pest megye
Tiszántúli Takarék: Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

NLCS







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0