Ezt olvasta már?


Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst

Magyarországon a jelenlévő mintákban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) még nem detektálta az omikron variánst – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az NNK sajtóhivatala.

A lap azt követően kereste fel az NNK-t, hogy a hétvége folyamán a közvetlen szomszédságunkban, Ausztriában, Csehországban, Németországban és Olaszországban is felbukkant az omikron, amit először a dél-afrikai térségben fedeztek fel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggasztónak nevezte pénteken a nagyszámú mutációval rendelkező új vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest. Az omikron felfedezése óta a világ több állama is korlátozza a beutazást a dél-afrikai régió különböző országaiból, Magyarország is csatlakozott a légi közlekedés korlátozásához. Izrael közben egyenesen lezárta határait a külföldiek előtt.

Összesen ötven mutációja van az omikronnak, több mint harminc az úgynevezett tüskefehérjében, amelyet az oltóanyagok többsége célba vesz. Szakértők szerint a magas számból nem kell feltétlenül rosszra számítani, de fennáll a valószínűsége annak, hogy a koronavírus eddigi legfertőzőbb változatáról van szó, amellyel az immunrendszerünk kevésbé tud megküzdeni. A dél-afrikai fertőzöttek között azonban eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést az omikron − mondta Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.

ripost







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Karambol miatt lezárták a Balatoni utat

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a Balatoni utat a Repülőtéri út közelében szerdán – közölte a katasztrófavédelem és...

Most figyeljen: kellemetlen meglepetés élesedik a kutaknál

Ma még a gázolajat tankoló autósok jártak jobban a benzinkutakon, de holnap már nekik is 3 forinttal többet kell fizetniük egy liter...

Váratlan fordulat történt a lakásáraknál

Új pályára áll a piac 2026-ban?

Lelepleződött a titkos fegyver: komoly bizonyítékot találtak arra, hogy Putyin tényleg háborúra készül Európával

Bár a Kreml korábban tagadta a nyugati vádakat a növekvő szabotázskampányról, az Oroszországhoz köthető gyújtogatások és komoly...

Von der Leyen megnevezte a béke árát: 90 milliárd eurót Brüsszel Ukrajnának

Az Európai Bizottság 90 milliárd eurós, közös hitelből finanszírozott támogatási csomagot terjesztett elő Ukrajna számára...

Ma újra tárgyalnak a kamionosok, csak az inflációval megegyező mértékű emelésre bólintanak rá

A fuvarozók, azaz a Magyar Független Fuvarozók Egyesülete (MFFE) és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége...

Megint drágul az üzemanyag

Ez várható csütörtökön.

Kirívó sportszerűtlenség, Szalah újra Szenegál célkeresztjébe került az Afrika-kupán

Szerdán 18 órakor rendezik Egyiptom és Szenegál elődöntőjét Marokkóban.

Tartósnak tűnik a Tisza előnye a Medián friss számai alapján

Stabilan vezet és tovább növelte előnyét a Tisza Párt a kormánypártokkal szemben: a Medián január első felében végzett országos...

Antireklámújságot villantottak a Tiszta Lapban

A Tisza legutóbbi kiadványában egy oldalon mutatják be az utóbbi évek áremelkedését, amiért a kormánypártot teszi felelőssé. Az egyik...

Puskás Peti és Dallos Bogi kisfia idén 3 éves: ámulunk, milyen nagy a szöszi Ábel

A Puskás Peti és Dallos Bogi kisfiáról készült fotókért teljesen odavagyunk.

Családi drogbiznisz működött Verőcén

A rendőrség szerencsére gyorsan intézkedett.

0

Sport

Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghaj-rát, majd kiosontak a teremből a bírók

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Kitörhetett a játékosuralom a Real Madridnál, ezért kellett távoznia Xabi Alonsónak

A vezetőség egyetlen konfliktusban sem állt ki mellette.

Détári keményen beleállt Szoboszlaiba: Nem vagyok elájulva tőle!

A korábbi világválogatott szerint kevés, amit a Liverpool klasszisa nyújt.

A Veszprém világklasszisa kihagyja az Eb-t, súlyos veszteség érte a címvédő franciákat

Az előző tornán MVP Nedim Remili ezúttal sérülten csak szurkolhat honfitársainak.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Ezért nem Szoboszlai Dominik lett az Év sportolója?

A Szpíker Kornerben kerestük arra a választ, mi dönthetett Szoboszlai Dominik ellen és Kós Hubert mellett.

0
0

Bulvár

Két éve vár térdprotézis-műtétre egy budapesti nő, közben az orvosa nyugdíjba ment

Térdprotézisre jelenleg is több mint 14 ezren várakoznak idehaza. Erzsébet 2024 elején kapott időpontot 2026 végére, de már korántsem biztos abban, hogy egyáltalán szerepel még a várólistán.... Takács Péter áll

Az ónos eső után jön az újabb csapás, az időjósok figyelmeztetnek, erre nagyon kell vigyáznunk a napokban a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint

Még napokig tombolnak a mínuszok, de van valami, amitől jobban kell tartanunk a hidegnél – Időjárás-előrejelzés.

„Öt éve nem szexelünk.” – Férfiak, hogyan éltek boldogan egy szexmentes házasságban?

Vannak férfiak, akik testiség nélkül is elégedettek a kapcsolatukkal. Hogyan lehet boldogan élni egy szexmentes házasságban megcsalás nélkül?

Ritka alkalom, Gulyás Gergely a feleségével érkezett meg egy eseményre

A miniszter Budai Ivett-tel vett részt az Év Sportolója Gálán.

Kiszivárgott a titkos papír, olyat találtak a Fidesz-kongresszus után a földön, amin most az egész ország röhög

Egy földre hullott papírlap elég volt ahhoz, hogy országos mém legyen belőle. Ami rajta állt, azon most milliók nevetnek.

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Ennyi fok kell legyen télen a hálószobában, hogy úgy aludj, mint a bunda

Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Életem első szeretkezése előtt állok, mire számítsak? - Az orvos válaszol

"19 éves lány vagyok, és még szűz. Most tervezzük a barátommal, hogy első alkalommal fogunk szeretkezni. Milyen az első alkalom, mire kell felkészülni?" Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

0