Ezt olvasta már?

Melyik jármű hozza el számodra a szabadságot?

Eljátszottál már azzal a gondolattal, hogy elhagynád a város zaját, és a természet közelségében keresnéd a szabadságot? Vannak, akik régóta vágynak erre, és ezt...


Magyarország is vásárolt a politikusok megfigyelésére alkalmas kémszoftverből

Magyarország is vett abból az izraeli kémszoftverből, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál.

Hírek szerint olyan hatalmak társaságába került ily módon, mint Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr – írja a Népszava a Bloombergre hivatkozva.

 

A leleplezést a Torontói Egyetem tette közzé a Microsoft jelzése alapján. Eszerint tíz ország több mint 100 ellenzékinek minősített célszemély számítógépére, okos telefonjára, illetve olyan egyéb készülékére állt rá, amelyhez internet kell – hála az izraeli Candiru nevű vállalat portékájának. A program kihasználta a Windows több gyenge pontját. Hogy kik voltak az áldozatok, azt nem árulta el a Microsoft biztonsági illetékese.

 

Mindenesetre az érintett kormányok, illetve autoriter vezetők ily módon betekintést nyertek magánszemélyek, valamint a politikai ellenzék digitális levelezésébe. Előzőleg egy másik izraeli társaságról, az NSO-ról is kiderült, hogy hasonló termékben utazik, de az azt állította, hogy amit ő előállított, az csakis a terrorizmus és a bűnüldözés céljait szolgálja. Ennek megfelelően, 55 országnak nem is adta el, továbbá lépéseket tett, hogy a vevők közül senki se élhessen vissza a rendszerrel.

Ugyanakkor a kanadai egyetem arra figyelmeztet, hogy a tekintélyuralmi rendszerek egész digitális arzenálból válogathatnak. A Candiru szoftvere 16 millió euróba kerül, de azzal egyidejűleg csak legfeljebb tíz ember számítógépes postájára lehet rákapcsolódni. De ha még rászánnak 1,5 milliót, akkor már további 15-tel lehet növelni a megfigyeltek számát.

A vásárlók egyébként kötelezték magukat, hogy az USÁ-ban, Oroszországban, Kínában, Izraelben és Iránban nem használják a rendszert, ám kiderült, hogy ezt nem mindig tartották be.

Forrás: Népszava







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A hasonlóan különbözés szépsége

Nedves kollódiumos technikával üvegre fotografált mezítelenségek, ütött-kopottas garázskapuk és szocreál kerítésmintázatok,...

A szerb közlekedési miniszter szerint kizárólag a magyar félen múlik, hogy meginduljon az utasforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására – közölte Aleksandra Sofronijevic.

Morzsák az Autó-Motor régi számaiból 22. rész

Szerző: Bánffi Tibor Részlet az Autó motor 1935. évi 7. évfolyam 17. számából. „BÍRÓ JENŐ: Én és a motorom… Egy kezdő motoros...

Szoborral köszöntötték a 92 éves legendát: Bodrogi Gyula meghatódva fogadta a különleges ajándékot

Lezser mosoly, gyermeki öröm és egy életmű súlya. Így találkozott saját szobrával Bodrogi Gyula a 92. születésnapján. A Nemzet...

A mi kis falunk rendezője mondta ki az igazságot arról, valójában mi a vita tárgya Pilisszentléleken: "Muszáj tisztázni néhány alapvető dolgot"

Már nem titok: feszültség kíséri A mi kis falunk című népszerű televíziós sorozat forgatásait Pilisszentléleken. A helyiek egy része...

Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ

Lapunk a magyar tudományos élet egyik prominens szereplőjét kérdezte arról, tényleg vesztésre állnak-e a tudósok az egyre terjedő...

Miért mindig csak fél pár cipőt látunk elhagyva? A rejtély nyomában

Séta közben gyakran megpillanthatunk az utcán hagyott fél pár cipőket, ami számos kérdést vethet fel bennünk. Vajon milyen történet...

Mit jelent, ha a kutyád őrült rohangálásba kezd a lakásban? 9 tipikus kiváltó

Hirtelen felpörög, körbe-körbe rohan, mintha bekattant volna? Megmutatjuk, milyen okok állhatnak a kutyák „őrült öt perce” mögött.

Közel 300 ezer nyugdíjas élete változhat meg egy csapásra, ahogy feláll az új kormány: mások viszont búcsúzhatnak az aranyélettől

Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 17. hetéből.

Újabb hidegfront érkezik erős széllel, a jövő héten visszatérnek a hajnali fagyok

A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már napos, száraz időre van kilátás.

Centimétereken múlott egy biciklis testi épsége Budapesten

Az incidenst egy autó biztonsági kamerája rögzítette.

0

Sport

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah

Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

Még hogy a kezdés – melyik meccset nézte a Fradi edzője?

Jesper Jensen, a Ferencváros dán trénere furcsán értékelt a találkozó után.

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.

Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen

Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

Súlyos sérülést szenvedett a Diósgyőr fiatalja: "Magánál van, csak nem tudja, hol" - megvan a pontos diagnózis

Demeter Milán bal felső állkapocscsontja eltört, emellett enyhe agyrázkódást is szenvedett egy fejpárbaj során a Kisvárda elleni mérkőzésen.

Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával

Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr

Újabb közismert fideszes politikus lép vissza

Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká

Semjén Zsoltot titokban elutasították

Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato

Magyar Péter újabb bejelentést tett, pénzről van szó

Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént

Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.