Ezt olvasta már?


Ma van a tánc világnapja!

A táncművészet legnagyobb ünnepén a Góbi Rita Társulat délelőtt tízperces táncakcióra készül a Margit híd déli járdáján, este pedig díjátadóval egybekötött nagyszabású gálaestet rendez a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a budapesti Müpában. - Pécsi Napilap -

A világnapot 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapján, április 29-én tartják. A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén. A gála keretében adják át a szövetség szakmai elismeréseit, valamint az Imre Zoltán-díjat, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, és a Fülöp Viktor ösztöndíjakat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A műsorban közreműködik a Bozsik Yvette Társulat, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem, Maurer Milán, a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, valamint Pirók Zsófia. A gálát Velekei László, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője rendezi.

A tánc világnapja jegyében délelőtt tíz órakor tízperces táncakcióra készül a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház a Margit híd déli járdáján. A Pas-De-Bridge -Táncolj hídon! elnevezésű látványos villámcsődületben a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola, valamint a Bailart TáncStúdió diákjai vesznek részt, akik tavalyi flashmobjukkal arra hívták fel a figyelmet, hogy a kortárs tánc nem csak egy művészi önkifejezési eszköz, hanem egy olyan testmozgásforma, amely nemtől és kortól függetlenül formában tart, és a közérzetre is jó hatást gyakorol.

Az idei világnap nemzetközi üzenetét rendhagyó módon a közelmúltban elhunyt Trisha Brown közeli munkatársa, Susan Rosenberg állította össze a koreográfus írásaiból. "A tánc kiszélesíti az egyetemes kommunikáció nyelvét, életre hívva az örömöt, a szépséget és az emberi tudás fejlődését. A tánc újra és újra maga a kreativitás. a gondolkodás, a létrehozás, megvalósítás és a kivitelezés kreativitása" - olvasható a néhai művész üzenetének hivatalos magyar fordításában, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el a MTI-hez.

A világnap magyarországi üzenetében Szögi Csaba Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója úgy fogalmazott: "a tánc energiát termel, áraszt és közvetít, önismeretre tanít, önfegyelemre nevel, egymásra figyelést és toleranciát igényel, csapatszellemet ad és közösséget teremt, megteremti a test és a lélek harmóniáját, egyszerre kapcsol össze másokkal és önmagunkkal, és mivel a szavak előtti világban született, a táncolók megértik egymást, bármilyen nyelven is beszélnek. A közös tánclépések az emberiség első kulturális lépéseinek lenyomatai".







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás...

Molnár Anikó súlyos döntést hozott: inkább fizet, csak végre szabaduljon a rémálomtól

Úgy tűnik, lassan megoldódik Molnár Anikó hónapok óta húzódó adótartozási ügye. Közel egy hónapja derült ki, hogy a korábbi Nagy...

A Borussia Dortmund hosszabbítana egyik legjobbjával

Jelenlegi szerződése 2028. június 30-ig szól a BVB-nál!

Újabb fejlemények érkeztek a kiemelten súlyos Seszták-ügyben

Újabb részleteket közölt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) arról a házkutatásról, amelyet október...

Olyan sportautóval készülnek, amiben nem ül, hanem hasal a vezető

A holland Sanrivatti szerint bár a sportautók rengeteget fejlődtek az elmúlt évtizedekben, de a gép-ember kapcsolat szinte alig.

Újabb öt évre bizalmat kapott a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke és elnöksége

A közgyűlés megerősítette a szövetség vezetésének folytonosságát; nemcsak az elnököt, hanem az eddigi elnökséget is...

Jubileum - tizedik alkalommal rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját

10 éves a Modern Gyárak Éjszakája, amelynek jubileumi programsorozata 2026. november 13-án várja az érdeklődőket országszerte. A...

A Tisza Frakció rábólint Baka András legfőbbügyész-jelöltjére

A miniszterelnök jelentette be a Facebookon.

Megvan, milyen páncélészekrényeket találtak Seszták Miklós biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobájában

Az NVVH tájékoztatása szerint ezt a típust jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák.

Kamilla királyné csatlakozott Károly királyhoz a karibi körútján, álomszép ruhában tündökölt az uralkodó mellett

Károly király október 27-én kezdte meg hivatalos körútját a Karib-térségben, néhány nappal később pedig Kamilla királyné is...

0

Sport

Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról

A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.

Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja

Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt

Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen

No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.

Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók

Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.

0
0

Bulvár

„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”

„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.

„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról

Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.

Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához

Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb

Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között

Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.

Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot

Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják

Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja

Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.

Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház

Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.

Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja

Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.

Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni

Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ

Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály

A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.

Vonatbaleset Budapest határában, tűzoltók segítik az utasokat

Elgázolt egy embert egy személyvonat Budaörsön, a Raktár utca melletti szakaszon.

0