Ezt olvasta már?


MNB alelnök: a biztonságot jelenti a lakáshitelek fix kamatúra váltása

Nyártól a hitelintézetek mintegy 130 ezer, változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelet tájékoztatnak a hitel kamatkockázatáról, és a kiszámítható, fix kamatú konstrukcióra való átszerződés lehetőségéről egy új jegybanki ajánlás alapján - nyilatkozta Windisch László, az MNB alelnöke az MTI-nek.

Az MNB most életbe lépett ajánlásának előkészítésében a jegybank szavai szerint szorosan együttműködött a Magyar Bankszövetséggel.

Windisch László kiemelte, az új lakáshitelek 96 százalékát már fix kamatozással igénylik a lakossági ügyfelek, ám a teljes állomány mintegy 60 százaléka még változó kamatozású. Közülük is a leginkább sérülékeny helyzetben azok vannak - s így ők kapnak banki értesítőt - akiknek még legalább 10 éves futamidő van hátra, hitelszerződésüket a 2015 februári fair banki szabályok (azaz a hitelkamatok külső, a banktól független viszonyító kamathoz kötése) életbe lépése előtt kötötték, hitelüket megfelelően fizetik vagy fizetési késedelmük legfeljebb 90 nap.

További feltétel, hogy hitelük nem állami kamattámogatott vagy gyűjtőszámlás, és nincsenek átmeneti fizetéskönnyítő programban.

Windisch László szerint ez 895 milliárd forintnyi jelzáloghitel-állományt jelent, az ezeket törlesztőknek érkezik postai vagy e-mail, netbanki tájékoztató hitelintézetüktől.

A változó kamatozású lakáshitelek kockázata, hogy egy esetleges banki kamatemelés nyomán akár 3 hónapon belül megnő a törlesztőrészlet - hangsúlyozta az alelnök. Márpedig, ha egy még 15 év futamidővel és közel 8 millió forintos tőketartozással rendelkező jelzáloghitelnél a bank egy százalékkal megemelné a kamatot, az csaknem 4200 forinttal növelné meg az ügyfél havi törlesztőrészletét. Minden további százaléknyi emelés kb. 7-7,5 százalékkal nagyobb anyagi terhet jelentene - mondta a jegybanki vezető, aki szerint a korábbi pénzügyi válságok bebizonyították: jó egy évtizednyi futamidő alatt nem zárható ki a kamatemelkedés esélye.

A bankok értesítőikben konkrétan kiszámítják, hogy mekkora havi többletteherrel járna az adott ügyfélnek egy esetleges 1,3 vagy 5 százalékos kamatemelés. Hozzátette, ennek elkerülésére - az MNB ajánlása nyomán - a hitelintézetek adósaiknak egy-egy öt, tíz éves kamatrögzítésű vagy a futamidő végéig fix kamatú hitel közül legalább kettőre szerződésmódosítási lehetőséget mutatnak be.

A bankon belüli fix kamatozásra való átváltásnál csak az eddigi szerződés egyetlen eleme módosul. Ennek tehát nincs végtörlesztési, folyósítási, jelzálogtörlési és bejegyzési vagy éppen ingatlan-értékbecslési díja. Az MNB elvárása így, hogy a módosításért a bankok legföljebb az ahhoz kapcsolódó legszükségesebb díjat számítsák fel.

Indokolt a közjegyzői oldalról felszámítandó költség minimalizása is, amelyet az MNB versenyképességi programjában is szorgalmaz, és amelyről egyeztetés is folyik - hangsúlyozta a jegybanki alelnök.

Rámutatott: a tájékoztatók általános szövege egységes, azt az MNB fogalmazta, "nem marketinganyagot" kapnak tehát az ügyfelek. A bankoknak legalább egy hónapig fenn kell tartaniuk a bemutatott szerződésmódosítási lehetőséget. Az aktuális szerződésmódosítással nem élő ügyfelek a továbbiakban évente egyszer, frissített tartalommal ismételt tájékoztatást kapnak, ha jelzáloghitelük futamideje még meghaladja a 10 évet - mondta el az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minél több kudarc ér, annál sikeresebb lehetsz – de nem úgy, ahogy várnád

A kudarcok nem személyes vereségek, hanem a fejlődés eszközei lehetnek. A siker titka sokszor az, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket a...

A török elnök szerint Benjamin Netanjahu „gyilkos hálózata” már Törökországot is fenyegeti

Az államfő figyelmeztetett, ha megsértik a jogaikat, válaszuk egyértelmű lesz.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus...

„Csakis a nagyfiam?” – Szakértőt kérdeztünk, mi kerüljön a családi alkotmányba

Elindult a Forbes legújabb hírlevele, a családi vállalatokkal foglalkozó Forbes Family Business, amely minden hónap második szerdáján...

Hiába volt országosan ismert magyar zenész, egyre fogy a pénze: aggasztó, mit mondott az anyagi helyzetéről

A Tankcsapda exgitárosának, Sidlovics Gábor Sidinek komoly anyagi problémákkal kell szembenéznie.

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát...

Holnap indul az űrből is látszó tőzsdei gigaüzlet

Elon Musk mesterséges intelligenciával, rakétákkal és műholdakkal foglalkozó vállalata, a SpaceX holnap startol rá a tőzsdére. A hírek...

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a...

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt...

A pszichológusok szerint erről árulkodik, ha valaki hangosan beszél

Sokan dominanciával vagy magabiztossággal azonosítják a hangos beszédet, pedig a háttérben gyakran inkább szorongás vagy érzelmi...

Fordulat a szerb olajcég körül, dűlőre jutott a Mol és Belgrád

Kompromisszumos megállapodást kötött a szerb állam és a Mol a NIS tulajdonosi viszonyainak rendezéséről, a megegyezés nagyobb...

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás

A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vit

0