Ezt olvasta már?


MNB: a Sberbank esete egyedi Magyarországon

A Sberbank Magyarország Zrt. felszámolásának esete egyedi, a magyar pénzügyi piacon valamennyi bank stabilan végzi tevékenységét; az Országos Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig, azaz 37 millió forintig helytáll a betétesek követeléseiért.

Erősítette meg Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke online sajtótájékoztatón szerdán.

 

A háborús válság és a nemzetközi szankciók érintették a pénzintézet anyavállalata, az ausztriai Sberbank Europe AG mögött álló orosz pénzintézetet, továbbá bizalmi válság is kialakult, a banktól elfordultak partnerei - magyarázta a hátteret.

A magyar kitettségnél nem csak likviditási gondokat azonosított az MNB, hanem egy jelentősebb összegű, a végelszámolás alatt álló osztrák anyavállalatnál elhelyezett betét okán szolvencia problémák is felmerültek - jegyezte meg.

Az alelnök jelezte, hogy az engedély-visszavonás azt követően lesz hatályos, hogy a Pénzügyminisztériumból is megjelenik ennek megerősítése. A kifizetési folyamat utána indulhat meg - tette hozzá.

A kártalanítás automatikus jog, az ügyfél ezzel kapcsolatos teendői részletesen meg fognak jelenni az OBA honlapján, továbbá az MNB is tájékoztatást fog nyújtani.

Három út van a betétesek számára, hogy hozzájussanak a limitben megadott pénzükhöz: amennyiben máshol számlaszámmal rendelkeznek, akkor az OBA honlapján egy számlabejelentő formanyomtatványt kell kitölteniük, ennek hiányában a meghatározott kifizető bankok egyikénél számlát kell nyitniuk, kisebb összegek esetén pedig a postai kézbesítés is választható.

Az MNB alelnöke hangsúlyozta, hogy az OBA az elmúlt 29 évben a kártalanítást határidőben és megfelelő módon le tudta bonyolítani, így "mindenki nyugodt lehet".

A Sberbank egy jól működő bank volt, külső okok miatt került nehéz helyzetbe, az a portfolió, amellyel rendelkezik rövid időn belül gazdát cserél várhatóan, innentől kezdve - akiknek még maradnak betéteik - további térítésekre számíthatnak - hangsúlyozta.

Kandrács Csaba elmondta, hogy a magyar piacon tevékenykedő bankot érzékenyen érintette az, hogy az osztrák entitás a felszámolás útjára lépett.

Jelezte, hogy Horvátországban és Szlovéniában a piaci szereplők "erőltetett menetben" át tudták venni az ottani érdekeltségeket, a magyar helyzet azonban másképp alakult, a szolvencia problémák miatt is.

Az MNB megvizsgálta a szanálás és a felszámolás lehetőségét, végül az utóbbi "lett az út", miután a felügyeletnek nincs eszköztára, hogy stabilan tartsa a bankot - húzta alá.

Újságírói kérdésre az alelnök megjegyezte, hogy a Sberbank Magyarországon valamennyi mutatószámban - mérlegfőösszeg, hitelezés, betétek - körülbelül 1 százalékos részesedéssel rendelkezik, ez "egy kis bank volt". Épp speciális helyzete és piaci részesedése miatt jelenleg nem láthatók olyan kockázatok, amelyek a pénzügyi stabilitást érintenék.

Magyarországon egyedül a Sberbanknak volt orosz tulajdonosa, az orosz kitettségek minimálisak, az a hét bank, amelyet érint a swift korlátozás, nem aktív az országban - jelezte.

Az engedély visszavonásáról a jegybanknál a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntött, a PM jóváhagyása minden bizonnyal szerdán meg fog érkezni - tájékoztatott.

 

 

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.