Lezárulhat Lovasi András büntetőügye: közleményt adott ki a zenész
Visszavonta büntetőügyének ismételt tárgyalására vonatkozó indítványát Lovasi András. A zenész, aki autójával 2019 márciusában okozott balesetet, minderről a közösségi oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot. Azt is elmondta, miért döntött így.
Ahogy korábban a Blikk is megírta, Lovasi András 2019 márciusában balesetet okozott Budapesten: terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy rendőrautóval. A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört.
Lovasi elismerte a felelősségét a balesetben, az ügyészség pedig egy év után vádat emelt ellene. Úgy tudjuk, a zenész szerette volna elkerülni, hogy bíróság elé kelljen állnia, így korábban megkísérelt peren kívül megegyezni a baleset sérültjeivel, ám erre végül nem kapott lehetőséget. A Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetővégzésében végül 225 ezer forint pénzbüntetést és egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki vele szemben.
Lovasi tudomásul vette és elfogadta a bíróság döntését, ám aztán az ügyvédjével mégis a fellebbezés mellett döntöttek, tárgyalás megtartását kérve. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ennek kapcsán az igazságügyi orvos szakértői vélemény kiegészítését rendelte el, amely megállapította, hogy a közlekedési baleset a sértettnél maradandó fogyatékosságot eredményezett. „Erre az új körülményre figyelemmel a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádirati tényállás módosítása mellett a cselekmény jogi minősítését is maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségére módosította” – tájékoztatott lapunk megkeresésére dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyésze január elején.
Büntetőügyével kapcsolatban a zenész most egy közleményt adott ki a közösségi oldalán, amelyben pontról pontra leírja a történteket, tákékoztatva a nyilvánosságot arról, hogy ügyének tárgyalására vonatkozó indítványát visszavonta. Összefoglalója végén Lovasi András még egyszer bocsánatot kért a baleset miatt, illetve mindazért, amit ezzel okozott. A zenész további jobbulást kíván a vétlen sofőrnek.
A közleményt itt tudja elolvasni:
„Az alábbiakban a nagy nyilvánosságot kapott büntetőügyemmel kapcsolatban szeretnék bejelentést tenni. Valamint – a tisztánlátás kedvéért – szeretném összefoglalni az eddig történteket. Ezt ti, önök kezelhetitek, kezelhetik nyilvános és hivatalos tartalomként is.
Már legelső gyanúsítotti kihallgatásom alkalmával – 2019 május elején – elismertem a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti büntetőjogi felelősségemet. Mindkét sértettől bocsánatot kértem, egyúttal indítványoztam a közvetítői eljárás lefolytatását. Ehhez a hozzájárulást, bár azt a sértettek maguk is kifejezetten kérték, az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megtagadta, 'a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel'. Továbbá vádat emelt ellenem.
Közvetítői eljárás hiányában a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével büntetővégzést hozott velem szemben, amelyben megállapította bűnösségemet közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. 225.000 forint pénzbüntetést, valamint 1 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabott ki.
A bíróság büntetővégzésével szemben az ügyészségnek, nekem és az ügyvédemnek, mint meghatalmazott védőnek is jogában, jogunkban állt tárgyalás megtartását indítványozni, de az ügyészség ezt nem tette, tehát tudomásul vette a velem szemben kiszabott büntetést.
Ügyvédem – kifejezetten 'a járművezetéstől eltiltás mellőzése érdekében' – azért kérte az ügyben tárgyalás megtartását, mert – tekintettel '25 éves, kifogástalan közlekedési előéletemre' – nem tartotta arányosnak a járművezetéstől eltiltás kiszabását, illetve annak mértékét sem.
A bíróság által kirendelt orvosszakértő a 2020. november 24-i keltezésű orvosszakértői véleményében azt állapította meg, hogy a baleset egyik sértettjének kulcscsonttörése 'a bal felső végtag terhelhetőségének csökkenése hátrahagyása mellett gyógyult, ami maradandó fogyatékosságot jelent'.
Ügyvédem, akinek védőként az az álláspontja, hogy az általam okozott cselekmény 'súlyosabb jogi minősülésének lehetőségére figyelemmel, várhatóan a bíróság nem adna helyt a járművezetéstől eltiltás mellőzését célzó védői indítványnak', velem egyetértésben visszavonta a tárgyalás megtartása iránti indítványt.
A tárgyalás megtartására irányuló indítványt egyebekben az indítványozó – jelen esetben a védő – az előkészítő ülés megkezdéséig bármikor visszavonhatja.
Ezáltal a bíróság döntése jogerőre emelkedik, így (vélhetően és remélhetően) véget ér az eljárás.
Ügyvédem azt a véleményét is jelezte, hogy amennyiben az ügyészség – a sértettek és a magam egybehangzó kérelmének helyt adva – eleve közvetítői eljárást rendelt volna el, a sértettek már a 2019-es évben hozzájuthattak volna a nekik járó jóvátételi összeghez, valamint 2019-ben jogerősen le is zárulhatott volna az egész büntetőügy.
Még egyszer bocsánatot kérek a balesetért, az okozott gondokért, bajokért és legfőképp a baleset egészségügyi következményeiért. További jobbulást kívánok a vétlen sofőrnek.
Lovasi András”
blikk.hu
hírek innen, onnan
Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére
A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.
Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026
Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...
Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé
A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


