Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érd elágazásnál, emiatt Érd felső és Tárnok, Érd felső és Érd között nem közlekedhetnek a vonatok - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t csütörtök hajnalban.
A közlemény szerint a Budapest-Nagytétény-Diósd-Érd felső-Érd- Pusztaszabolcs, illetve a Budapest-Nagytétény-Diósd-Érd felső-Tárnok-Székesfehérvár elővárosi vonalon jelentős késések várhatók.
A megrongálódott vezeték helyreállítása több órát vesz igénybe - tájékoztatta a Mávinform hat óra után az MTI-t. Emiatt Nagytétény-Diósd és Érd között az utasokat vonatpótló buszok szállítják az elővárosi személyvonatok helyett. A Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon közlekedő IC vonatok kerülővel, Székesfehérvár érintésével járnak, menetidejük jóval hosszabb lesz a szokásosnál. A százhalombattai elővárosi vonatok többsége ideiglenesen nem közlekedik.
A Budapest-Székesfehérvár közötti vonatok Érd alsó érintésével zökkenőmentesen közlekedhetnek - tették hozzá.
hírek innen, onnan
Kitört a káosz: lezuhant egy pénzszállító repülőgép, több halálos áldozat is van
A tragédia után pénzvadászatba kezdett a tömeg.
Hatalmas a boldogság: babát vár a Házasság első látásra sztárja
Annyira várták már!
Nevetés és fütty az államtitkári beszéd alatt az állatorvosi diplomaosztón
Hangosan kinevették és kifütyülték a Kulturális Minisztérium államtitkárát a végzős állatorvostan hallgatók a tegnapi...
Jön az AI, és felzárkózik Magyarország - vagy mégse?
A mindennapjaink részévé váltak azok a vélemények, tanulmányok, amelyek a mesterséges intelligencia hatásaival foglalkoznak. Sokan...
Padlóra küldték az NBA legnagyobb sztárját, tömegverekedés tört ki
A szerb óriási szerint ilyen jeleneteknek nem szabadna lejátszódniuk a pályán.
Bencsik János: sokan vannak, akik a világot újra lángokba akarják borítani
Az esztergomi Háborúellenes Gyűlésen szólalt fel a képviselőjelölt.
Czunyiné Bertalan Judit: győzni fogunk, fel győzelemre.
Czunyiné Bertalan Judit az esztergomi Háborúellenes Gyűlésen beszélt.
Tragikus villamosbaleset Milánóban: 2 ember meghalt, 39-en megsérültek
A villamos nagy sebességgel kisiklott, majd egy háznak csapódott.
Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
Irán stratégiai magányossága egyértelműbb, mint valaha, a diplomácia és a nemzetközi jog súlya pedig tovább csökken.
Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
Bár szinte minden pillanat arra figyelmeztet, hogy egy szörnyű háború kellős közepén járunk, az ukrán főváros lakói szép lassan...
Jön az AI, és felzárkózik Magyarország - vagy mégse?
A mindennapjaink részévé váltak azok a vélemények, tanulmányok, amelyek a mesterséges intelligencia hatásaival foglalkoznak. Sokan...
Ezt a pálinkát inkább ne húzza le, nagyon nagy baj lehet belőle
A Nébih analitikai eltérés miatt, egyéni vállalkozói bejelentésre visszahívta a népszerű pálinkát.
Sport
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta
Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.
Videón, ahogy Lionel Messi félmeztelen fanatikusa a pályára rohan, majd a világsztárral együtt földre kerül
18 éves magyar fiú kezdett az Inter Miamai csapatában.
Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában
A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.
Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma
Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.
Varga Barnabásékra egyáltalán nem verhetetlen ellenfél vár a Konferencialiga nyolcaddöntőjében
A sorozat egyik favoritjának számító Fiorentina Lengyelországba utazik majd.
Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó
A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.
Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.
Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete
Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.
A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
Bulvár
A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg
Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.
Ötmilliárd forinttal támogatja az állam az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi beruházását
Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amihez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít – jelentette be közösségi oldalán Dankó Béla, a térség ors
Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
Ha tényleg rombolásra utaló adatokról tud a kormányfő, akkor nem elég demonstratíve katonákat kivezényelni - mondta a szakértő.
Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül
Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.
Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban
A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös
Két perc alatt eltűnik a kátyú – Egy ember is elég ennek az útjavító teherautónak a működtetéséhez
Naponta akár 146 kátyú kijavítására is képes egy új teherautó, ami fűtött aszfaltszórással dolgozik. Egyetlen kezelő irányítja, már a gyakorlatban is.
Hivatalos bejelentés! Emelt összegű élelmiszerutalványt kapnak öregségi nyugdíjasok idén tavasszal
Nyugdíjasok, illetve szociálisan rászorulók kérhetik a 9 ezer forintos utalványt: mutatjuk a pontos részleteket!
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszá
Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
A hajdúböszörményi fideszes jelölt és Lázár János egy iskolában tartotta meg a fórumot.
Megdöbbentő fotó került elő a Tisza Párt leghíresebb jelöltjéről, Menczer Tamás buktatta le
Örök igazság, hogy az internet nem felejt.
Nagyobb a baj a brit királyi családban, mint hittük: még a rákbeteg III. Károly is távozhat a trónról
Február 19-én letartóztatták III. Károly öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort, aki a néhai szexuális bűnelkövetővel, a 2019-ben elhunyt Jeffrey Epsteinnel ápolt kapcsolata miatt került újra a figyelem középpontjáb

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


