LMP: Csernobil is azt mutatja, hogy nem biztonságos az atomenergia
A paksi bővítés leállítását kezdeményezi az LMP egy országgyűlési határozati javaslatban a csernobili atomerőmű-katasztrófa 33. évfordulóján. A párt két társelnöke pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón kijelentette: az atomenergia továbbra sem biztonságos.
Keresztes László Lóránt elmondta: új energiastratégia kidolgozására tesznek javaslatot, és a nukleáris energia kivezetésére köteleznék a kormányt, valamint a paksi bővítésről Oroszországgal kötött szerződés felmondására.
A projektszerződés megbukott, hiszen már minden érv megbukott, amely azt megalapozta - jelentette ki a társelnök. Hozzátette: az oroszok nem voltak képesek arra, hogy a magyar és az uniós szabványoknak megfelelő terveket készítsenek.
Drágának ítélte az atomerőmű által termelt áramot, mert szerinte a kormány csak úgy tudja azt olcsónak láttatni, hogy a majdani elhasznált fűtőelemek leszerelésének költségeit nem veszi figyelembe.
Kijelentette ugyanakkor: a beruházás leállításának szükségességéről nem csak a kormányoldalt kívánják meggyőzni, hiszen tíz évvel ezelőtt az akkor kormányzó szocialisták indították el a bővítést Molnár Csaba energiaügyi miniszter, későbbi DK-s európai parlamenti (EP) képviselő kezdeményezésére. Az akkori Országgyűlés 98 százaléka támogatta az előterjesztést, köztük Ujhelyi István szocialista képviselő, aki jelenleg szintén az EP tagja - emlékeztetett.
Demeter Márta azt mondta: Magyarország jövőjét nem az atomenergia jelenti, hanem a takarékos energiagazdálkodás és a megújuló források, ugyanis ezek tudják garantálni az emberek egészségét, az energiabiztonságot. Nemzetbiztonsági szempontból is kockázatosnak ítélte a paksi bővítést, mondván, az Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyását növeli.
Rámutatott arra is: a radioaktív hulladék elhelyezése sem megoldott. Azok lebomlási ideje több tízezer év - mondta -, ennyi időre előre pedig nem láthatók a tektonikai mozgások, így jelenlegi nincs megfelelő technológia a problémára.
Keresztes László Lóránt kérdést kapott arról, nevezheti-e egy politikus patkányoknak a kormánypárt támogatóit. A téma azért került szóba, mert Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő egy tévéinterjúban arra a felvetésre, hogy jelentősen nagyobb a kormányoldal támogatottsága a szocialistáknál, azt felelte: "sok a patkány Magyarországon".
A politikus azt mondta: a beszélgetést nem látta, de elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki ilyen szavakkal illesse a szavazókat, bármelyik pártot is támogatják. Kérdésre közölte azt is: az ilyen kijelentések után bocsánatot kell kérni.
hírek innen, onnan
Van otthon ilyen régi Nokiád? A legendás mobiltelefon most rengeteg pénzt érhet
Megfoghatod vele az isten lábát!
Az újabb amerikai csapások után Irán a Hormuzi-szoros lezárását jelentette be
Az amerikai erők légvédelmi rendszereket támadtak meg, Irán válaszul amerikai bázisokra lőtt az Öbölben.
Gerendai Károly a Sziget állami támogatásáról: szeretnék együttműködést az új kormánnyal
Nyolc év után újra a Sziget élén találta magát Gerendai Károly, de ezúttal egészen más helyzetben, mint amikor 2017-ben eladta a...
3 napos időjárás-előrejelzés: Jönnek a viharok
A következő napok időjárása változékony lesz: a napsütést felhősödés, eső, záporok és élénk szél kísérik.
Ezzel most túllépte a hatáskörét a kormány, komoly fricskát kapott Donald Trump
Egy amerikai szövetségi bíró hatályon kívül helyezte az H-1B munkavállalói vízumra tavaly bevezetett százezer dolláros illetéket.
Arra ébredtek a szülők, hogy meghalt a két hónapos kisbabájuk: „Az udvaron üvöltöttem, Istennel vitatkoztam”
A világ legboldogabb emberei voltak, madarat lehetett volna fogatni velük örömükben, amikor a három lányuk után megszületett a negyedik...
A japánok szétszedték a kínai elektromos autót, amit találtak, az mindent megváltoztat
A kínai elektromos autók ára évek óta téma az autóiparban, de most egy részletes japán vizsgálat új szintre emelte a vitát. Szakértők...
Ma, június 11.: Barnabás ünnepel – Mit üzen a neve?
Ma a magyar névnaposok között a középpontban a Barnabás áll. Ha van köztük ismerősöd, ma ünnepeljük őket egy kedves üzenettel.
Megfejtették Stonehenge építésének titkát, évszázadokig tévúton járt a tudomány
Olyan helyen folytatódott a kutatás, amely új tényezőket hozott be a tudományos kutatásba, és ez lehet a kulcs.
Munkaerő nélkül maradhat a beruházás: 3000 embert keresne a magyar vállalat
A vendégmunkások behozatalának leállítása után egyre erősebbek a munkaerőpiaci viták. A Master Good Csoport ügyvezetője szerint...
Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők
Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan...
Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve
Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Kiderült, mi okozta az egy méter híján halálos katasztrófába torkolló debreceni kamerazuhanást
Megolvadt a drótkötél, nem bírta a súlyt.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


