Ezt olvasta már?


Különleges barna törpére bukkantak csillagászok

Rekorder barna törpét talált egy nemzetközi kutatócsoport: az égitest az eddig ismert legtisztább és legnagyobb tömegű barna törpe.

Az SDSS J0104+1535 nevű égitest galaxisunk úgynevezett halójában található - ez egy főleg idős csillagokat, gömbhalmazokat tartalmazó nagy és ritka térség.

A barna törpékre jellemző, hogy tömegük túl kicsi ahhoz, hogy a belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak, de általában lényegesen nagyobb a tömegük, mint egy bolygónak - így átmenetet képeznek a planéták és a teljesen kifejlett csillagok között.

A Földtől 750 fényévnyire, a Halak csillagképben lévő barna törpét alkotó gáz mintegy 250-szer tisztább, mint a Nap, tehát több mint 99,99 százalékban hidrogén és hélium alkotja - írja a PhysOrg online tudományos lap.

A becslések szerint tízmilliárd éve alakulhatott ki, a mérések alapján pedig a kutatók úgy vélik, tömege a Jupiter tömegének akár kilencvenszerese is lehet.

Eddig a tudósok nem gondolták, hogy barna törpék kialakulhatnak ilyen ősi gázból, a felfedezés arra utalhat, hogy jóval több, szélsőségesen tiszta barna törpét rejthet a galaxis.

"Tényleg nem számítottunk arra, hogy ilyen tisztaságú barna törpét találunk. Az, hogy találtunk egyet, arra utal, hogy jóval nagyobb, eddig felfedezetlen populáció létezhet. Meg lennék lepve, ha nem lenne odakint számos hasonló égitest, amely arra vár, hogy felfedezzék" - mondta a kutatást vezető Zeng-Hua Csang, a Kanári-szigeteken lévő Asztrofizikai Intézet kutatója.

A szakértők a felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban számoltak be.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Miló Viki rosszul lett: „Olyan gyomorgörcsöm van és hányingerem”

Drámai fordulatot vett a Házasság első látásra adása. Terápia közben lett rosszul Miló Viki, amit nem is titkolt.

Megint kórházba került Horváth Éva

Súlyos motorbalesete volt!

Öt év börtönt érhet ez a rafinált rendszámtrükk

Alaposan kiszúrhat magával egy autós, aki az olcsó rendszámtrükkjével bukott le Lengyelországban. Akár évekre a rácsok mögé kerülhet.

Ennyi milliárdos talán sosem volt egy helyen

Idén 20 éves a Ferrari legexkluzívabb ügyfélprogramja, az XX. A csak versenypályán használható örömautókból több mint 40 darab...

"Kapjátok be." – üzente a parlamenti képviselő, mikor elvették a mentelmi jogát

Parázs jelenet zajlott le az Országgyűlésben: Stummer János momentumos képviselő trágár szavakkal búcsúzott, miután a parlament...

Miért lehet a panel az Otthon Start nyertese? Itt a válasz

Egyre többen keresik a paneleket, mert az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a kínálat 85...

Rengeteget spórolhatsz vele: ezzel a trükkel a hűtő sokkal kevesebb áramot fogyaszt

Sokan nem is sejtik, hogy a hűtő elhelyezése hatással van a villanyszámlára, pedig így van: egy apró figyelmetlenség miatt akár 15...

Újabb vérlázító eset az RTL-en, Wossala Rozina óriásit hibázott

Mindenki kedvenc szakácsnője nagyon nem volt politikailag korrekt.

Eljött Szijjártó Péter fordulata atomenergia ügyben?

A külgazdasági és külügyminiszter határozottan kiállt az amerikai-magyar atomenergetikai együttműködés mellett Washingtonban.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó

Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.

Hivatalos panaszt nyújtott be az Arsenallal szemben az Atlético Madrid

Az Atlético Madrid játékosai panaszkodnak, hogy nem volt meleg víz a zuhanyzáshoz az Emirates-ben tartott edzés után, a Bajnokok Ligája összecsapást megelőzően. A Marca értesülései szerint jelezték a problémát az

0
0

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

blogmorzsák

A pontok és kártyák útvesztője: mindent a hűségprogramokról

A 21. századi versenypiacon a vásárlók megtartása kulcskérdés. De vajon megéri csatlakozni ezekhez a rendszerekhez?

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.