Ezt olvasta már?


Különleges „bajkártyák” lepték el az országot

„Bajban vagy? Hívd a +36 20 373 5894-es telefonszámot” – csupán ennyi volt olvasható azon a kis kártyán, amelyet országszerte a Fornetti 2500 értékesítési pontján péksüteményei mellé kapott múlt héten a legtöbb vevő.

Rendhagyó kampányba kezdett április 9-én a Baptista Szeretetszolgálat annak érdekében, hogy minél többen megismerkedhessenek értékes segítő, mentő munkájukkal. Hiszen legyen szó akár természeti katasztrófáról, akár egyéni tragédiáról, a segélyszervezet számtalan jó ügyért kiállt az elmúlt 20 évben.

A kampány első hetében ezért olyan „bajkártyákkal” kerültek közelebb az emberekhez, amelyek biztosítják mindenki számára a bővebb információszerzést. „A baj nem válogat, de mi sem a bajok között. Szeretnénk minél több ember tudtára adni, hogy az alapítvány munkatársai nap, mint nap azért dolgoznak, hogy segítsenek a rászorulókon” – mondta Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője.

A kampány további részében pedig Budapest öt helyszínén egy-egy katasztrófahelyzetet megjelenítő, figyelemfelhívó köztéri installációval találkozhatnak majd a járókelők. A szervezet elmúlt években végzett munkáját mutatja be például az Erzsébet téri Akvárium vörösre festett vize, amely a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére hívja fel a figyelmet, a Vigadó téri kikötőnél elhelyezett süllyedő házak, amelyek az árvízkárosultaknak biztosított segítséget jelképezik, a Deák térnél felépített nappali részlet pedig a hajléktalanok megsegítésére fókuszál.

A Baptista Szeretetszolgálat Magyarország egyik legnagyobb civil szervezete, intézményein keresztül naponta mintegy 30 000 embernek nyújt segítséget. Munkáját közel 3000 munkatárs és ezer önkéntes segíti országszerte és nemzetközi szinten.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor petíciót indított, kiderült, mit akarnak lenyomni a magyarok torkán Brüsszelben

Orbán Viktor miniszterelnök olyan drámai bejelentést tett a közösségi oldalán, amitől megfagyott a levegő a brüsszeli folyosókon.

Vészjósló mozgolódásba kezdett az USA – megindulhat a történelmi halálos csapás

Az USA látványos mozgolódásba kezdett, közvetlen egy lehetséges halálos csapás előtt.

Brutális tiltást jelentett be Trump: Európát is érinti a drasztikus korlátozás

Az amerikai külügyminisztérium 75 ország esetében határozatlan időre felfüggeszti az összes vízumkérelem feldolgozását, hogy kiszűrje...

Új magyar játékosok a Fradiban? Az egész piacot átalakító változás történt

Az MLSZ szabályával megnőtt a magyar focisták értéke.

Sting beadta a derekát: majd' 900 ezer dollárt fizet ki jogdíjként a Police tagjainak

Megtört a jég: Sting, a világhírű zenész több mint félmillió fontot fizetett ki a korábbi zenekara, a The Police két tagjának. Andy...

Február végén már a polcokon lehet a görög szamóca

Az ideális termesztési körülmények felgyorsították a növények fejlődését, így a szezon a vártnál hamarabb rajtol.

Kincsvadászok: Játékkal tesztelte a tárgyat Tilla, csúnyán elvesztette a fogadást

Úgy tűnik, a műsorvezetőnek mindenkit meg kell hívnia.

Kitört a brutális értelmezési háború a Medián kutatási eredménye kapcsán

A Medián friss mérése szerint a Tisza történelmi előnybe került a Fideszhez képest, ám miközben egyes elemzők szerint ez már nehezen...

Habsburg Károly szerint Orbán Viktor EP-pártcsaládjának tagjai kétszeresen is hazaárulók

Az utolsó magyar király unokája szerint a „Patrióták” egész biztosan nem hazafiak, és nem is Európáért vannak, egyesek közülük...

Az OECD-n kívüli országok húzhatják az olajkereslet növekedését

Idén napi 1,4 millió hordóval, jövőre további 1,3 millió hordóval emelkedhet a globális olajkereslet az OPEC előrejelzése szerint. A...

0

Sport

Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghaj-rát, majd kiosontak a teremből a bírók

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Détári keményen beleállt Szoboszlaiba: Nem vagyok elájulva tőle!

A korábbi világválogatott szerint kevés, amit a Liverpool klasszisa nyújt.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Kubatov: "Négy magyar játékosért közel 5 millió eurós ajánlatot tettünk, de nem adnak el nekünk egyet sem"

Hiába ajánlott összesen közel 5 millió eurót négy magyar kiszemeltért a Fradi, nem akarják őket neki eladni - árulta el Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

0
0

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Ennyi fok kell legyen télen a hálószobában, hogy úgy aludj, mint a bunda

Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

0