Ezt olvasta már?


Közgazdász: az oktatás a munkanélküliség csökkentésének legfontosabb eszköze

Az oktatás a legfontosabb eszköz a munkanélküliség csökkentésében, a foglalkoztatottság növelésében Csath Magdolna közgazdász szerint.

A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy Magyarországon 4,4 százalékra csökkent a munkanélküliség.

Kiemelte: az oktatás szerepét mutatja, hogy az alacsony képzettségűeknél 11, a felsősfokú képesítéssel rendelkezőknél viszont csak 1 százalék a munkanélküliség.

Megjegyezte, hogy az utóbbi időben a versenyszféra növelte a foglalkoztatottak számát, és csökkent a közfoglalkoztatottaké.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, mi történik az albérletpiacon

Decemberben ismét emelkedni kezdtek a bérleti díjak az albérletpiacon, igaz, egyelőre visszafogott ütemben. Éves szinten lassuló drágulás...

Helyenként marad az ónos szitálás, csütörtökre azonban enyhül az idő és megszűnik az extrém hideg

Csütörtökre lassan javulnak a látási viszonyok, hazánk döntő részén borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, de...

Elvágódott a bácsi a száguldó autók között, rendőrök mentették meg

Elvágódott a jeges úton egy idős bácsi, aki az autók között akart átsietni -  hajszálon múlt a tragédia. Kis híján tragédia...

Vége a tüdőt károsító, hormonrendszert megzavaró anyagok jelenlétének a gyerekjátékokban

Kisgyerekesek, figyelem: óriási a gond a gyerekjátékokkal, új szabályozás oldhatja meg a helyzetet.

4 trükk, hogy megfizethetően, mégis minőségi darabokkal rendezd be álmaid otthonát

Egy otthon berendezése nagy dolog, különösen akkor, ha az első saját ingatlanról van szó. Költségvetésbarát megtervezése...

Bejelentette a közmédia, itt a mindent felforgató műsorváltozás, nem akármi van ma

Ma teljesen felborul a megszokott műsorrend: egy ikonikus életút miatt több csatorna egyszerre vált ritmust, és semmi sem a szokás szerint...

Molnár Gusztáv gyerekkori traumáiról vallott: „Számomra a szexualitás sokáig egy nagyon ijesztő dolog volt”

Alig két és fél éve alkotnak egy párt Molnár Gusztáv és felesége, Dorina, máris egy életre elegendő nehézséget éltek meg együtt. A...

Miért ne hagyd soha a töltőkábelt a konnektorban, ha nincs rácsatlakoztatva semmi?

Egy magányosan lógó töltőkábel ártalmatlannak tűnik, pedig csendben dolgozik ellened. Akkor is áramot fogyaszt, amikor épp semmit sem...

5 tuti tipp a karácsonyi dekorációk elpakolásához, hogy a következő ünnepi szezonban minden rendben legyen

Mielőtt teljesen búcsút intenénk az ünnepi hangulatnak, még egy feladat vár ránk: a karácsonyi dekorációk, különösen a karácsonyfa...

Elkezdődött az új birodalomépítés korszaka, Venezuela csak az első lépés

Az olajról, Kínáról, és az új birodalomépítési törekvésekről szólt az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása – erről beszélt...

Irán amerikai támaszpontok elleni támadással fenyeget, ha Washington katonai csapást mérne az országra

A Reuters diplomáciai forrásai szerint szerdán a katari Al Udeid amerikai légibázison szolgáló állomány egy részét arra kérték, hogy...

0

Sport

Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghaj-rát, majd kiosontak a teremből a bírók

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Détári keményen beleállt Szoboszlaiba: Nem vagyok elájulva tőle!

A korábbi világválogatott szerint kevés, amit a Liverpool klasszisa nyújt.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

A Veszprém világklasszisa kihagyja az Eb-t, súlyos veszteség érte a címvédő franciákat

Az előző tornán MVP Nedim Remili ezúttal sérülten csak szurkolhat honfitársainak.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

0
0

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

„Öt éve nem szexelünk.” – Férfiak, hogyan éltek boldogan egy szexmentes házasságban?

Vannak férfiak, akik testiség nélkül is elégedettek a kapcsolatukkal. Hogyan lehet boldogan élni egy szexmentes házasságban megcsalás nélkül?

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Ennyi fok kell legyen télen a hálószobában, hogy úgy aludj, mint a bunda

Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Életem első szeretkezése előtt állok, mire számítsak? - Az orvos válaszol

"19 éves lány vagyok, és még szűz. Most tervezzük a barátommal, hogy első alkalommal fogunk szeretkezni. Milyen az első alkalom, mire kell felkészülni?" Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

0