Ezt olvasta már?


Körözött férfit fogtak a pápai rendőrök

A rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek megyénkben.

A rend őrei két személyt vettek őrizetbe, négy főt fogtak el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Tizennyolc embert állítottak elő, köztük tizenötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A pápai rendőrök 2018. április 17-én 19 óra körül a város egyik utcájában igazoltattak egy 54 éves helyi lakost. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi ellen a Pápai Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, ugyanis a rá kiszabott pénzbírságot nem fizette be.

A járőrök az 54 éves férfit előállították, majd őrizetbe vették, és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

 

forrás: police.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új miniszterek, Orbán lelép, „Zsolti bácsi” – Szavazzon A Célegyenes Témáiról

Ezúttal is Önök döntik el, miről beszélgessen esti műsorunkban Lampé Ágnes, Egri Viktor és meghívott vendégünk: Gulyás Balázs!

Erre az országrészre tódul be az eső, itt az időpont, közölték a meteorológusok a legfrissebb időjárás-előrejelzésekben?

Így változik meg az időjárás hazánkban, erre lehet készülni a friss előrejelzések szerint.

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap...

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát...

Szovjet megarakéta ötleteit használta fel Elon Musk, szigorúan titkos tervekből merített ihletet

Habár a szovjet holdra szállás meghiúsult, az óriásrakéta tervei később még hasznossá váltak.

Szemhéjszéli gyulladás

A szemhéjszéli gyulladás, más néven blepharitis, a szemészeti gyakorlat egyik leggyakoribb, ugyanakkor sokszor alulértékelt kórképe. Bár...

Ez történik a testünkkel, ha nem sétálunk rendszeresen

A napi séta kihagyása jóval nagyobb hatással lehet az egészségünkre, mint azt elsőre gondolnánk. A gyaloglás az egyik legegyszerűbb és...

Kamera rögzítette a somoskőújfalui édesapa halálát – Kiderült, mi történt a négygyermekes Ádámmal a tragédia előtt

Biztonsági kamera vette fel, a somoskőújfalui négygyermekes családapa utolsó perceit. Ádám a tragédia előtt éppen rendezte kapcsolatát...

Itt a MÁV bejelentése a Balatonról

A MÁV-csoport 2026-ban a korábbi évekhez képest hamarabb, már a május 1-jei hosszú hétvégével elindította az előszezoni menetrendjét....

Rendkívüli bejelentés: most hozott egy mindenkit érintő szabályozást a fapados légitársaság

A diszkont légitársaság bejelentette, hogy a változás novembertől lép életbe, és több időt ad majd az utasoknak arra, hogy átjussanak a...

50 éves elmúltam, de a nemi életem aktív: ez a titkom

Attól, hogy a testünk és gondolkodásunk változik, ahogy telik az idő, a szex még nagyszerű maradhat.

Napi 300.000 forintot kereshetsz, ha így permetezel: a legjobb vállalkozás, amit az állam is támogat

A permetező drónpilóta képzés komoly üzleti lehetőség, de csak reális elvárásokkal és tervezéssel hozhat magas bevételt.

0

Sport

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah

Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.

Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel

A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával

Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.

A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke

A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.

Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít

Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént

Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Ez az 1 perces svéd szokás rekordidő alatt javít az életminőségeden

Egyetlen perc, ami meglepően sokat számít – a svédek régóta csinálják, most pedig egyre többen fedezik fel, mennyire hatékony.

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?

Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?

Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.

Semjén Zsoltot titokban elutasították

Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or

Különös szigorítás vezetett be a szegedi OBI, nem hiszik el a vásárlók, hogy ez megtörténik

Pórul járnak a vásárlók, de az OBI nem enged, mégis mindenki őket imádja.

0