Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Védőmaszkokat vásárolnak, varratnak vidéki önkormányzatok, segítenek a rászorulóknak

Védőmaszkok beszerzéséről intézkednek több városban, hogy elláthassák a helybélieket, van, ahol szállodákat ajánlanak fel a házi karanténba vonulóknak.


hirdetés

Több önkormányzat igyekszik segíteni a rászorulóknak segélyalapok létrehozásával, bérlakások lakbérének átmeneti elengedésével, tartós élelmiszerekkel, tisztítószerekkel, illetve a szociális támogatások igénylésének megkönnyítésével.

 

Zalaegerszegen az önkormányzat 27 millió forintért 60 ezer mosható, többször felhasználható orvosi szájmaszkot rendelt, hogy minden városlakót ellássanak, a szállítmány a következő hetekben ütemezetten érkezik - közölte Balaicz Zoltán polgármester hétfőn a közösségi oldalán.

Nagykanizsán elkezdték az egészségügyi intézményeknek, közintézményeknek, városi cégeknek, szociális ellátóintézményeknek, óvodáknak, bölcsődéknek, pékárugyártóknak és szállítóknak szánt, a városi tulajdonban lévő Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. által készített védőmaszkok kiszállítását. Balogh László polgármester azt is közölte: egy helyi cégtulajdonossal arról is egyeztetett, hogy várhatóan 50 ezer, 95 százalékos szűrőképességű egészségügyi maszkot szerez be a jövő hét elejére, ezeket a nagykanizsai háztartásokba kívánják eljuttatni.

Nagykanizsa polgármestere hétfőn a helyi rendelet módosításával ingyenessé tette a veszélyhelyzet idejére a parkolást a város teljes területén.

A szegedi önkormányzat hétfőn döntött a Cserepes sori piac bezárásáról. A következő napokban tovább ritkítják a közösségi közlekedés járatait is, de a szolgáltatást fenntartják, hogy az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, nélkülözhetetlen közszolgáltatások dolgozói továbbra is eljuthassanak munkahelyükre.

Április 1-jétől mentesülnek a bérleti díj fizetés alól azok az önkormányzati tulajdonú ingatlanban működő üzletek, cégek és vendéglátóhelyek, melyek március végéig bezárnak, ahogy az éttermek, cukrászdák, kávézók bezáró teraszai után sem kell közterület-használati díjat fizetni.

Szekszárdon a szociális ellátások igénybevételének könnyítéséről döntött a közgyűlés hatáskörében Ács Rezső polgármester - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

A hétfőn hatályba lépett rendeletmódosítás egyik eleme, hogy a tavaly rendkívüli települési támogatásban részesült mintegy 700 embernek az önkormányzat tartós élelmiszert, tisztító- és fertőtlenítőszereket juttat, amit nem kell külön kérelmezni. Ugyanezt adja a város azoknak a rászorulóknak is, akik a veszélyhelyzet miatt krízishelyzetbe kerültek, elvesztették állásukat, vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek.

A veszélyhelyzet visszavonásáig nem kell megújítani a lakhatási támogatási kérelmet, újra igényelni a települési gyógyszertámogatást.

Tatabányán az önkormányzat jelenleg 400 millió forintra becsüli a vírusellenes védekezés költségeit, ebből 90 millió forint a bérlakásoknál a lakbér elengedése a második negyedévben és 200 millió forint a karanténba kerülők, idősek, rászorultak étkeztetése és ellátása - közölte Szücsné Posztovics Ilona polgármester.

Siófokon fertőtlenítő- és tisztálkodószerekből, valamint szórólapos tájékoztatókból álló egységcsomagokat állíttatott össze az önkormányzat hajléktalanoknak a koronavírus-járvány miatt. Az önkormányzat honlapján azt írták: a város nem tudta elérni a hajléktalanszállón lakók karanténba helyezését, még mindig sok hajléktalan jár az utcákon.

A Balaton-parti városban csaknem megtelt az a hotel, amelyet tulajdonosa ingyen ajánlott fel házi karanténba vonulóknak, az önkormányzat pedig önkéntes karanténszállásként megnyitotta Galérius Vendégházát. Az épületbe azok a külföldről hazatérő, nem beteg siófokiak költözhetnek ideiglenesen, akik nem akarják, hogy a kötelezően karanténban töltendő idejük alatt esetleg megfertőzzék családtagjaikat.

Balatongyörökön karanténszállóvá alakítják át a hatodik éve üresen álló Kastély hotelt, volt kormányüdülőt.

A Somogy megyei Csurgón hétfőn határozatlan időre leállt a helyi járatú autóbuszközlekedés a vírusfertőzés megelőzéséért.

Balassagyarmaton az önkormányzat megállapodott a Palóc Farkasok labdarúgó utánpótlás sportegyesülettel, hogy a Kövi Pál Sportcentrum ingatlanát a város egészségügyi célokra használja. Ott épül ki a kórházat ellátó mentőszolgálat fertőtlenítő telephelye, illetve áprilistól a véradóállomás is állandó véradóhelyet létesít az épületben.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere "koronavírus-segélyalap" felállításáról döntött. Cégektől és magánszemélyektől várják a felajánlásokat az idősek ellátását biztosító önkormányzati program, védőfelszerelések vásárlásának támogatásához.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere Facebook-oldalán bejelentette: 10 millió forinttal segíti a város a megyeszékhely kórházait a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Ebből az összegből védőruhákat, maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszereket, ózonizáló készülékeket vásárolnak. A polgármester egyúttal felajánlásokat kért a Hetényi-, illetve a MÁV kórház alapítványai számára.

Közölte, a város önkormányzata segíti a maszkok, védőruhák gyártását. A Jelmez-Art Kft. például ezer maszkot varrt, ezeket az önkormányzat megvásárolja és szétosztja. A későbbiekben több varroda is csatlakozik a maszkok készítéséhez.

Az új koronavírus kiszűrésére is alkalmas diagnosztikai gépet vásárol Gyöngyös önkormányzata - jelentette be sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Hiesz György közölte: a tárgyalások a korszerű berendezés beszerzéséről lezárultak, a mintegy 25 millió forint értékű gép heteken belül megérkezik. Jelezte: a vásárlás költségeinek, valamint az üzemeltetési díj megosztásának érdekében felveszi a kapcsolatot a térség településvezetőivel, míg az új eszközt annak megérkezését követően Gyöngyös önkormányzata az egészségügy rendelkezésére bocsátja.







0
0
0

hírek innen, onnan

Először bizonyították, hogy érzelmeket fejez ki az egerek "arca"

Az egereknek - az emberekhez hasonlóan - változik az arckifejezése, ha édeset, ha keserűt kóstolnak vagy ha megijednek.

Oprah Winfrey minden befolyását bevetette, hogy segítsen a világjárvány leküzdésében

A világ leggazdagabb médiamogulja is felszólalt a koronavírus okozta helyzet miatt, amely sokak számára jelenthet reményt.

Mit lép az Opus a koronavírus-krízis miatt?

Előrehozott szállodai fejlesztésekkel, a járvány miatt megváltozott piaci igényeket kielégítő termékgyártással, működésének...

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a járvány

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a koronavírus-járvány - mondta el pénteken a lengyel közszolgálati rádiónak az...

Koszos a tepsid?Próbáld ki ezt a módszert, szebb lesz, mint újkorában

A főző-sütő edények igazán el tudnak koszolódni idővel. Legyen szó hőálló jénai tálról vagy alumínium tepsiről, amire a ráégett...

Adagold ezt a hozzávalót a mosáshoz, nem kell külön folttisztítóra költened

Vannak olyan ruhák, amelyekből nagyon nehéz kivenni a foltokat, szennyeződéseket. Ne dobjuk el őket, inkább próbáljunk ki természetes, de...

5 embertípus, akire nincs szükséged az életedben, de te észre sem veszed

Az életed minősége részben attól is függ, hogy milyen emberekkel veszed magad körül, ők ugyanis egyaránt hozhatnak a hétköznapjaidba...

Olcsó kaják, ha elfogyott a pénzed

Reméljük, hogy ezek az olcsó kajaötletek segítenek majd, ha szűkebb költségvetéssel kell számolnod az elkövetkezendő időkben.

Letartóztattak egy férfit, aki csavarhúzóval támadt egy buszsofőrre

A gyanú szerint a férfi kedden egy BKV-járaton hangosan szidalmazta a buszsofőrt, majd csavarhúzóval megfenyegette, hogy megöli. A sofőr a...

Csak kedélycsillapításból mondták, hogy a részvétel a fontos

Igaz, nem is ebben a formában hangzott el a sport szállóigéjévé vált mondat, amit Pierre de Courbertin bárónak tulajdonítanak. Eredetileg...

Sport

Óriási hiba volt lejátszani az Atlético elleni BL-meccset Liverpoolban

A város közegészségügyi igazgatója szerint szerepe lehetett a meccsnek a koronavírus terjedésében.

Modolo: "Valaki biztos jól jár azzal, ha elveszik a fizetésünk egy részét"

Modolo szerint a rutinos versenyzők és a fiatalok is ugyanolyan nehéz helyzetben vannak azzal, hogy nincsenek tavaszi versenyek.

Labdarúgás: Megvan, mikor folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok

Az MTI beszámolója szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azzal számol, hogy júliusban folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok, és ha ez így lesz, a nyári hónapokban be is lehet fejezni a sorozatokat.

A kijárási tilalom megsértéséért letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját

Letartóztatták a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom megsértéséért a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját.

Szponzorautókkal mentek haza az NB I-es csapattól kirúgott román focisták

Szó nélkül távoztak, azonnali hatállyal kirúgták őket.

"Fehéroroszországban nem változtatta meg az emberek életét a vírus"

Az egyik labdarúgó nyilatkozott arról, hogyan készülnek most a játékosok és milyen változásokat tapasztaltak a koronavírus-járvány miatt.

Tovább folytatódik a Ter Stegen-saga

Az FC Barcelona 2025-ig szóló, és három további szezonnal meghosszabbítható szerződést kínál német válogatott kapusának.

Egy koronavírusos van a világ tíz legjobban kereső sportolója között

Mindenkit máshogyan érintett a járvány a leggazdagabbak közül.

Letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját

A kenyai rendőrség szerint a 2012-es, londoni olimpia bronzérmese egy bárban italozott 19 társával Itenben.

0

Bulvár

56 éves, de 26-nak néz ki a nagypapa: senki nem akarja elhinni, hány éves valójában

Andy Wilkinson 56 éves, ránézésre azonban ezt senki nem mondaná meg róla.

Koronavírus: megvan a magyar gyógyszer, ami enyhítheti a tüneteket, engedélyeztetésre vár.

Magyar gyógyszer enyhítheti a koronavírus tüneteit, már csak engedélyeztetni kell!

Szakított a magyar énekes sztárpár - Pár hete még évfordulót ünnepeltek

Két év után szakított Nagy Bogi és Varga Szabolcs.

Beletolatott az autóba a bácsi, aztán kiszállt, és jött a hihetetlen ráadás

Pár másodperc alatt mindent összetört maga körül.

Ismert humorista is van a koronavírus áldozatai között

Nagy-Britannia egy ikonikus komikusa hunyt el, a koronavírushoz kapcsolódó komplikációk következtében. Eddie Large 78 éves volt.

Koronavírus: az Alkaloida szerint már gyártásra kész a gyógyszer

Az Alkaloida Zrt. készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő hid­roxiklorokinszulfát hatóanyagtartalmú gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély - nyilatkozta a Világgazdaságnak Pallos László, a cég beszerzési igazgatója. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még óvatosságra int.

Hét megyében rendeltek el mától tűzgyújtási tilalmat

2020. április 3-tól a fokozott tűzveszély miatt hét megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Kiemelten felhívják a figyelmet arra is, hogy a kijárási korlátozás idején szabadterületi égetés nem végezhető.

Koronavírus: az utcán hevernek a holttestek Ecuadorban

Nincs, aki elvigye a halottakat, a hűtőházak is megteltek, a lakosok a kormányt vádolják, mert nem készült fel a járványra.

Így szedd a fájdalomcsillapítót, hogy tényleg jól hasson

Nem elég bekapni egy fájdalomcsillapítót: arra is érdemes figyelni, mikor és hogyan vesszük be.

Új intézkedések Hévízen

Az önkormányzati dolgozók közül senkit sem bocsátanak el és igyekeznek támogatni a helyi vállalkozókat. Szigorításokat vezetett be a reumakórház.

Mindenki ezt a bejelentést várja Orbán Viktortól

Türelmetlenül várják a gazdasági élet szereplői, hogy mit jelent be Orbán Viktor április 6-án. Átvállalja-e az állam a bérek egy részét? A gazdagabb és szerencsésebb hotelek pedig felújítanak, állami pénzből.

blogmorzsák

Kis kukacológia, avagy a földigiliszták titokzatos élete

Darwin zongorázott a földigilisztáknak. Alapismeretek ezekről a csúf, de nélkülözhetetlen lebontókról.

A varázslósrác nem nyugszik

A Harry Potter szerepében világhírűvé vált brit sztár tudatosan és kísérletező kedvvel tapossa ki egészen sajátos útját.

Használ-e vírus ellen a hátkaparás?

Ázsiai karanténkörkép az Orient Expressz podcastben, mongóliai, kínai, iráni, indiai és malajziai bejelentkezőkkel.

Sorozatot rendez Antal Nimród

A Netflix egyik legsikeresebb szériáján fog dolgozni, ha vége a járványnak.

"A szabadság többnyire magányos dolog"

"Én egyedül is megvagyok, meg társsal is. Egy toleráns társsal. Még nem adtam fel a keresését."

Így működnek a legjobb vírusölő és fertőtlenítő lámpák a Xiaomitól

„A kütyük helyett ma a koronavírus ellen hatékony szerkezeteket mutatunk be.“

Eladta házát Julia Roberts

A színésznő és férje minden csinnadratta nélkül adott túl 8 millió dolláros házán. Inkább a telek ér sokat, nem a ház.

Mi történt 1970 áprilisában Budapesten?

Kutyát ölt a harmadik sín. Átadták a 2-es metrót. A vadászati kiállításra új szállodákkal készült a főváros.

Miért kritizálják Müller Cecíliát?

Néhány gondolat a tisztifőorvost ért vádakról.

Az örök vitatéma: az Isztambuli Egyezmény

A nők védelméről szóló egyezmény érzelmileg túlfűtött és politikával átitatott kérdés. Lássuk az egyes véleményeket!

Koronavírus mémek - egy kis nevetés sosem árt!

A mémek segítenek, hogy hu­mor­ral, nevetéssel dolgozhassuk fel a nehéz helyzeteket.

Új klippel érkezik a Platon Karataev

A Wide Eyes a negyedik kislemezdal a zenekar május elején érkező, Atoms című második nagylemezéről.

0