Koronavírus - Orbán: több tízezer ember életét sikerült megmenteni
A koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi védekezés több tízezer ember életét mentette meg, ami nagy teljesítmény - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő hangsúlyozta: a magyar egészségügyi rendszer a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európaiak.
Magyarország egy katonai logika szerint felépített gyakorlatban felkészült egy tömeges fertőzésre, amit aztán sikerült megakadályozni, de a "katonai gyakorlaton" megszerzett tudás óriási érték.
Azt mondta, a siker előfeltétele a fegyelmezettség és az összefogás volt, és ha lesz a járványnak második hulláma, erre újra szükség lesz. "Ha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük" - közölte Orbán Viktor, jelezve: a járványügyi ellátáshoz elengedhetetlen eszközök készültségi szintje "járványállapotnak" megfelelő.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy csütörtökön tárgyalt szlovén kollégájával, Janez Jansával, akinek országa ismét szigorít beutazási szabályain, ami egy fontos figyelmeztetés, "észnél kell lenni".
A már megszűnt magyar rendkívüli jogrendet ért nyugati kritikákra a miniszterelnök úgy reagált: Európa térképére ránézve megdöbbentő dolgot látni. A szocializmusban a Nyugat szó hallatán csak pozitív képzettársítások voltak, és a szovjet propaganda olyan kijelentésein, Nyugat-kritikáin jót nevettek, hogy "a feketéket bezzeg verik Amerikában", a nyugati fiatalok "Coca-Cola-mámorban" fetrengenek - idézte fel. Ezzel szemben ma Nyugat-Európában ellátás hiányában emberek halnak meg, nagy gazdaságokat kell megmenteni a pénzügyi csődtől, erőszakhullám, bandaháború zajlik, szobrokat döntögetnek.
"Ránézek azoknak az országaira, akik ideüzengetnek nekünk, hogy hogyan kell helyesen élni, jól kormányozni, jól működtetni a demokráciát, és nem tudom, sírjak vagy nevessek" - fogalmazott a kormányfő.
Arra, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése szerint uniós jogot sért a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló magyar törvény, Orbán Viktor úgy reagált: Nyugat-Európából és az amerikai baloldal részéről tapasztalható egy "liberális imperializmus". Megpróbálják ugyanis a világlátásukat ráerőltetni máshogy gondolkodó országokra, és nemzetközi bíróságok is gyakran részei e hálózatnak, bizonyos bírói ítéletekből kiolvashatók háttérhatalmi szervezkedések - mondta. A nemzetközi - különösen emberi jogi - ítélkezésben részt vevő magyarokat látva pedig könnyen megtalálni az összefüggést a "Soros-féle nemzetközi hálózattal, amely a liberális imperializmusnak a nyugat-európai főparancsnoksága" - mondta.
Az ítéletről szóló hírekben viszont az is szerepel - folytatta -, hogy az átláthatóság joggal kitűzött cél, csak ezt kevesebb korlátozással kell megvalósítani, "tehát nem lesz nehéz ezt az ítéletet betartani".
Kijelentette: a politikai életben részt vevő, az emberek gondolkodását befolyásolni akaró szervezetekre egyforma erejű átláthatósági szabályoknak kell vonatkozniuk, mert az nem lehet, hogy a parlamenti pártok átláthatósági szabályai szigorúbbak legyenek, mint a szintén politikai tevékenységet végző, de nem parlamenti képviseletre törő szervezetek szabályai.
Azt is közölte: a külföldről politikai célból küldött minden forintról minden magyar tudni fog. "Aki nem rest külföldről pénzt elfogadni, az ne szégyellje azt bevallani" - hangoztatta.
A miniszterelnök arról is beszélt, vannak olyan magyar politikai szereplők, akik csökkenteni akarják az ország szuverenitását, minél több jogot adnának Brüsszelnek, és amikor a függetlenség veszélyben van - például mert külföldi diákok nem hajlandók betartani a szabályokat, terjesztik a fertőzést, a velük szembeni fellépés pedig szuverenitáskérdés -, akkor nem a magyarok oldalán, hanem mindig az idegenek oldalán találni őket. De ez nem újdonság, "a kutakat régóta mérgezik", legalább 150 éves története van annak, hogy bizonyos magyar politikusok nemzetközi színtéren hazájuk ellen dolgoznak - jegyezte meg.
Az új nemzeti konzultációról Orbán Viktor azt mondta: ha a nemzeti függetlenségért kiálló kormánya van az országnak, akkor nemcsak négyévente - a választáson - van csata, hanem folyamatos a küzdelem a nemzetközi színtéren és a belső ügynökökkel szemben, akik "felírják a saját homlokukra, hogy őket Soros György fizeti".
Ezért nem elég egyszer, négyévente közös álláspontot kialakítani, más időpontokban is demonstrálni kell a magyarok többségében azonos álláspontját bizonyos kérdésekben, most például a koronavírus-járvány esetleges második hullámával szembeni védekezésről és a gazdaság újraindításáról - fejtette ki.
A tervezett EU-s helyreállítási alapról megismételte: a közös hitel szembemegy a magyar életösztönnel, de sok ország gyalázatos pénzügyi állapota miatt a magyar jóváhagyás aligha elkerülhető. A hitelfelvétel egyszerre veszély és lehetőség: ha rosszul költik el, akkor "bukta van", ha viszont jól csinálják, meg lehet erősödni - magyarázta.
Közölte: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezetésével létrejött egy munkacsoport, amely az EU-s terv megvalósulásának esetére előkészíti az ebből finanszírozható programokat. Példaként említette a villamosenergia-szállítási és a vízgazdálkodási rendszer fejlesztését, valamint egyetemek feltőkésítését.
Az interjúban végül szó volt a Lánchíd felújításáról, amelyről Orbán Viktor azt mondta: kilenc hónapja szerencsétlenkednek, toporognak az ügy körül azok, akiknek döntéseket kellene hozniuk. Kellene néhány gyakorlati ember - jegyezte meg.
A pénzhiányra hivatkozást úgy kommentálta: a főváros számláján 180 milliárd forint van, "tele vannak pénzzel, csak értelmesen fel kellene használni". "Szurkolunk nekik, hogy sikerüljön" - zárta szavait.
hírek innen, onnan
Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor
Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A...
25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere
Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak...
Hogy meddig tart ki az igazi nyár? Jól látszik, mibe futunk bele itt augusztus 20-ig
A meteorológusok kiadták az előrejelzést.
Johnny Depp teljesen átalakult: így jelent meg a Comic-Conon
Johnny Depp ismét meglepte a rajongóit. A színész váratlanul bukkant fel a San Diegó-i Comic-Conon, méghozzá olyan átalakulással, hogy...
Ezért sárgul meg az uborka levele. Nehogy rossz tápoldatot adj neki.
Sárgul az uborka levele a szélétől befelé? A kánikulai főszezonban sokan rossz tápoldatot választanak, pedig könnyen orvosolható a gond!...
Így hűtik az olaszok a lakást légkondi nélkül hőhullám idején: nagyon egyszerű, mégis hatékony
A hőhullám idején légkondi nélkül egyszerűen nem lehet élni a lakásban.
Két hozzávaló, tíz perc – sokak szerint ez a házilag elkészíthető kozmetikum a leghatásosabb a szem alatti ráncok ellen
Ezt ígéri egy házi szépségápolási praktika, amelyhez mindössze argánolajra és E-vitamin-kapszulára van szükség.
Órákig akadozhat az OTP internetes bankkártyás fizetési szolgáltatása, közölte a dátumot a NAV
Az OTP karbantartása miatt kiesések várhatók ezekben az órákban - közleményt adott ki a NAV.
Zalaegerszeg utcáin, normál forgalmi körülmények között kezdik majd tesztelni az önvezető járműveket
A fejlesztők többek között azt elemzik, hogyan reagál a rendszer a különböző forgalmi helyzetekre, a jelzőlámpákra és útburkolati...
Az élet építőkockáira bukkantak az űrben lebegő Szabadság-szoborban
A déli égbolt egyik legdúsabb csillagképző régiójában nemcsak születő és pusztuló óriáscsillagok formálják a látványos...
A csillagok már döntöttek: ez a csillagjegy augusztusban megütheti a lottófőnyereményt
Augusztus sorsfordító változást hoz. Egy csillagjegyre hatalmas lottónyeremény várhat, a jelek pedig mindenütt ott vannak körülötted....
A Bűnvadászok ügyében rendőri mulasztást vizsgál az ombudsman – A legyek ura és az önjelölt rendfenntartás
Hivatalos vizsgálat indult a Mi Hazánkhoz kötődő Bűnvadászok akciói nyomán felmerült rendőri mulasztás miatt. A legyek ura az...
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


