Ezt olvasta már?


Koronavírus - Kincs: komoly segítség a szülőknek a nyári tábor

Komoly segítség a szülőknek, hogy június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az előírások betartásával, mert a koronavírus-járvány miatt sokan kivették a szabadságukat - közölte reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs).

A közlemény szerint a válaszadó szülők 25 százalékának komoly problémát jelent 14 éven aluli gyermekük felügyelete a nyári szünet idején.

A 14 év alatti gyermeket nevelők 40 százaléka tervezi, hogy táborba küldi gyermekét a nyári szünetben. A megkérdezettek 29 százaléka számít a napközis táborokra, tovább 11 százalék pedig még gondolkozik rajta. Ottalvós táborokba a megkérdezettek 16 százaléka szívesen küldené gyermekét, 8 százalékuk még nem döntött ebben a kérdésben - írták.

A felmérésből kiderült az is, hogy a 14 év alatti gyermeket nevelők több mint harmada számít a nagyszülői segítségre a szünidőben. A szülők ötöde baráti vagy rokoni, és mindössze hat százaléka fizetett külső segítséget is igénybe venne. A 6 év alatti gyermekek szüleinek kétharmada tervezi, hogy óvodába, illetve bölcsődébe viszi gyermekét nyáron.

A többség az iskola befejezésének dátumát a szokásos június 15-ben határozta meg, az általános iskolás gyermekek szüleinek harmada, a középiskolások szüleinek negyede azonban egyetért azzal, hogy június végéig legyenek iskolai foglalkozások - olvasható a közleményben.

A reprezentatív kutatás során május 18. és 20. között ezer szülőt kérdeztek telefonon.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Végleg eldőlt a nagy kérdés: Erre a szülőnkre tényleg jobban hasonlítunk

Sokáig azt hitte az emberiség, fele-fele arányban örököljük szüleink tulajdonságait. Kiderült azonban, hogy a genetika mást mutat: egyes...

Robbanás volt Dubai egy hoteljénél egy iráni légitámadás miatt

Iráni lövedék találhatott el egy szállodát Dubaiban.

Marco Rossi aggódva figyelhet, két alapembere is megsérült

Egyik futballista sem került klubja szombati bajnokiján a meccskeretbe.

Lamine Yamal olyat tett, amire korábban még nem volt képes karrierje során

Világklasszis teljesítmény szemtanúja lehetett a Spotify Camp Nou közönsége.

Zelenszkij bejelentést tett: az orosz-ukrán békeforgatókönyvet is átírja a közel-keleti konfliktus

Az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások következő fordulójának időpontja és helyszíne a közel-keleti...

Dús hajról álmodozol? Válaszd az idei év legtrendibb fazonját!

Így készíts tökéletes pillangó frizurát – minden, amit tudni érdemes a trendről!

Orbán Viktor: Megemeltük a terrorfenyegetettség készültségi szintjét Magyarországon

A miniszterelnök későbbre ígért részletes tájékoztatást.

Miért költöznek németek Oroszországba?

Egyre több „német menekültről” számol be az orosz állami média. Kik ők valójában?

„Szerelmes vagyok abba a szódásszifon-szemüveges srácba” – Kiara Lord elárulta a titkos kapcsolatát

Számára is meglepő volt, hogy egy olyan férfi keltett fel az érdeklődését, aki teljesen más, mint ő. Elárulta, hogy milyennek látja a...

A Honvéd megállíthatatlanul robog az NB I felé

Feczkó Tamás csapata óriási előnnyel vezet a másodosztályban.

0

Sport

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó

A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.

Rejtélyes sérülés miatt kidőlt Marco Rossi alapembere

Egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia Loic Negónak, akire jövő hét elején vizsgálatok várnak.

Magyar válogatott irányítóval erősített a Szeged

Norvégiából csábították haza a fiatal játékost a Tisza-partiak.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Megfojtotta az ismert színészt a Nemzeti Színház volt kellékese

Az idős nő mindvégig ártatlannak vallotta magát.

Felgyorsult öregedés és eltűnő barátok: dolgok, amikre senki nem figyelmeztet a 40-es éveidben

A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Újra divatba jött a 2000-es évek kedvenc szoknyája – nem csoda, hogy pillanatok alatt elkapkodják az üzletekből

A farmerszoknya örök darab – olyan alap, amely sosem megy ki a divatból. Mégis, az, hogy hogyan viseled 2026 tavaszán, az különböztet meg igazán a tömegtől. Egy jól megválasztott szabás, egy friss styling-trükk va

0