Ezt olvasta már?


Koronavírus - Kásler: elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt

Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós közölte, ez a fejlesztési eredmény azt is jelenti, hogy egy olyan módszer áll rendelkezésre, amely alapja lehet egy szintén hazai oltóanyag kifejlesztésének.

A miniszter felidézte, hogy többirányú kutatás indult el a kormány támogatásával, amelynek célja, hogy Magyarország minél előbb önellátó legyen az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina gyártásában. Ennek első lépéseként kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Debreceni Egyetem egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozására - emlékeztetett.

Mint mondta, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésben, így a hatásos oltóanyag-fejlesztésben, valamint a betegség eredményes kezelésében alapvető fontosságú, hogy megismerhető legyen a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai válasza, mérni lehessen a szervezetben a fertőzésre adott ellenanyag mennyiségét és "dinamikáját".

Kásler Miklós jelezte, a teszt kifejlesztésében résztvevők a kutatásaikat saját költségvetésből fedezték, azonban a magyar államnak a kötelezettsége, hogy ezeket a kutatásokat a továbbiakban felkarolja és messzemenően támogassa.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, a koronavírus sikeres izolálása és szaporítsa után elkezdődött annak genetikai vizsgálata, beazonosítva azokat a vírustörzseket, amelyek a hazai megbetegedéseket okozták.

Jelentős lépésnek nevezte a teszt kifejlesztését és azt mondta, a teszt által mutatott pontos ellenanyagszint meghatározása fontos, mert ez lényeges vizsgálati anyag lesz a vakcinára adott immunválasznál is.

A teszt kifejlesztésében az NNK, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, valamint a CMC Déli Klinika szakemberei vettek részt.

Bogos Krisztina, a Korányi intézet orvosigazgatója elmondta, az intézet jelentős szerepet játszott a koronavírus-fertőzöttek ellátásban, és szívesen vettek részt egy, a magyar betegekre validált teszt kifejlesztésében.

Mint mondta, a vírus kettős klinikai természetű, hiszen egyes betegeknél nem jelentkeztek tünetek, vagy azok enyhék voltak, míg mások súlyos állapotba kerültek, és így az immunválasz is különböző - magyarázta. Az oltóanyagfejlesztésben alapvető igény, hogy megismerjék a súlyos esetek immunológiai státuszát.

Balázs Anna, a CMC Déli Klinika vezérigazgatója elmondta, a teszt alapanyagai a magyar piacról beszerezhetők és a tervezett gyártókapacitás is hazai körülmények között elérhető. A teszthez vénás vérvétel szükséges, az eredmény néhány órán belül megvan, a gyorsteszt gyártása heteken belül elkezdődhet - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Olyat lép az HBO a Trónok harca sorozatával, amire nem számíthattunk

A Sárkányok háza új évada minden lehetséges elképzelést felülmúl.

Ronnie O’Sullivan elveszítette a fejét, odaütött, ezt még sokba kerülhet neki

Noha John Higgins sem játszott kiemelkedően, feljött 9-7-re, így a hétfői harmadik szakasz még tartogat izgalmakat.

Te is rosszul tudtad eddig? Már nincs kétség, ez az étrend vezet a leghosszabb élethez, csakhogy nem ugyanaz a férfiaknál és a nőknél

Sok az egészséges étrend, ami jelentősen megnyújthatja az életünket, csakhogy kiderült, más a férfiaknál és más a nőknél.

Május 20-ig aranyban fürdenek! Ez a 4 csillagjegy lesz a Bika-szezon igazi nyertese

Valószínűleg már hallottad, hogy mostanában erősen jelen van körülöttünk a lendületes, versengő és impulzív Kos-energia, hiszen több...

A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét

Rádi Ferízt költségvetési csalás gyanújával körözte a rendőrség.

Íme a titkos szó! Ha megtámad egy kutya, csak kiabáld ezt

Sokan pánikba esnek, ha egy kutya fenyegetően közeledik, pedig pont a rossz reakció növeli a veszélyt. Szakértők szerint van egy egyszerű,...

Ezt jobb, ha tudod mielőtt fogyasztod: meglepő, mit művel a méz a vércukroddal és a koleszterineddel

Sokan csupán természetes cukorpótlóként tekintenek a mézre, pedig a friss kutatások szerint ennél jóval összetettebb hatása van a...

Újra hódít az ősi fogyókúrás ital: éjszaka égeti le rólad a kilókat

Egyre többen keresik a természetes módszereket a fogyás és az egészség megőrzése érdekében.

Irigykedni fog rájuk mindenki: 4 csillagjegynek fantasztikus lesz 2026 második fele

Négy csillagjegyre mindenki irigykedni fog. Az év második fele elképesztően jól alakulhat számukra.

Sokan rosszul öntözik a növényeiket - ezért nem fejlődnek jól

Sokan nem is sejtik, mennyi bosszúságot okozhat egy rosszul időzített vagy helytelen öntözés. Eláruljuk, hogyan lehet ezt elkerülni, és...

Ellepték a tetvek a bodzát? Négy filléres házi szerrel megmentheted a növényt

A leveleken megjelenő ragacsos mézharmat, a torzuló hajtások és a hangyák jelenléte a bodzán a levéltetű-fertőzés első jelei....

0

Sport

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah

Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.

Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel

A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával

Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.

A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke

A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.

Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít

Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént

Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Ez az 1 perces svéd szokás rekordidő alatt javít az életminőségeden

Egyetlen perc, ami meglepően sokat számít – a svédek régóta csinálják, most pedig egyre többen fedezik fel, mennyire hatékony.

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?

Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?

Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.

Semjén Zsoltot titokban elutasították

Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or