Ezt olvasta már?


Környezetkímélő kenéstechnikai rendszer kidolgozása a belvízi közlekedés számára

A nagy teljesítményű – elsősorban dízel – motorok igen nagy kihívást jelentenek a motorolajok számára. A WSW Proding Kft. és a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. alkotta konzorcium kutatás-fejlesztési projektje olyan új kenő- és adalékanyagok, valamint technikák kifejlesztését célozta meg.

A fejlesztés a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében közel 174,39 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt elsődleges célkitűzései közt szerepelt a vízi közlekedés kenőanyagai miatt fellépő környezeti terhelések csökkentése. A fejlesztés két irányból közelítette meg a keletkező veszélyes olajos hulladék káros környezeti hatásának mérséklését.

Az egyik irány a kenőanyag felhasználás mennyiségének csökkentése volt. A kidolgozott új kenőanyag receptúrák, valamint az adalékolás ésszerűsítése és hatékonyabbá tétele lehetővé tette az olajcsere periódusok jelentős meghosszabbítását. A probléma másik irányú megoldása a biológiailag könnyen lebomló kenőanyagok kifejlesztése és alkalmazása. Az új kenőanyag kompozíciók kidolgozása és a gyártási technológia kialakítása sikeresen fejeződött be.

A projekt során a kiindulási helyzet felmérése és elemzése a potenciális felhasználók – elsősorban folyami és tavi hajózók – bevonásával történt meg. Ezt követte az igényeknek megfelelő új kenőanyag receptúrák kidolgozása, és a prototípusok elkészítése, mely a WSW Proding Kft. feladata volt. A kapott adatok kiértékelése után – a konzorciumi partner, a Mahart-PassNave Kft. bevonásával – új kenési tervet dolgoztak ki. A fejlesztési eredmények tesztelését a két cég munkatársai közösen végezték el, 5 folyami hajó bevonásával. Az utolsó lépés a gyártástechnológia kialakítása volt.

A kutatás-fejlesztési tevékenység eredménye egy új termékportfólió, mely kenéstechnikai és környezetvédelmi szempontok szerint optimalizált kenőanyagokból, és a hozzájuk alkalmazható speciális adalékcsomagból áll. Ez utóbbit a legnagyobb mennyiségben használt kenőanyaghoz adalékolva jelentősen növelhető a motorolaj csereciklus ideje, azaz csökkenthető a felhasznált motorolaj mennyisége.

A felhívás megnevezése: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (kódszáma: GINOP-2.1.1-15) A projekt címe: Új kenéstechnikai rendszer kidolgozása a belvízi közlekedés számára, különös tekintettel a környezeti terhelések, a műszaki biztonság és a gazdaságosság javítása céljából (projektazonosító: GINOP- 2.1.1-15-2015-00633)

A projekt összköltsége: 362,87 millió Ft

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.








0
0
0

hírek innen, onnan

A NASA Hold-programjának következő legénységében most először fog helyet kapni egy európai űrhajós

Az Artemis–3 legfontosabb feladata lesz, hogy két magánvállalat, a SpaceX és a Blue Origin által épített két Holdra szálló járművet...

Sejteket programozna át egy bostoni cég, azonban a katasztrofális mellékhatások kockázata még igen magas

A vizsgálaton egy olyan innovatív technológiát tesztelnek, amely három gén aktiválásával részlegesen újraprogramoz öreg sejteket, hogy...

Meghosszabbítják a Diákhitel 1 kamatstopját, a főváros a szolidaritási adóra kapott időt

A kormány október közepéig haladékot ad a fővárosnak a szolidaritási hozzájárulás befizetésére.

Kódszavakkal beszélgetnek pedofilok kiskorúak TikTok-videóinál

Egy spanyol tényellenőrző csoport kutatása azt mutatja, hogy pedofilok a TikTokról indulva építenek ki kapcsolatot egymással, vagy...

Ne dőlj be a kedves mosolyuknak! Ők azok a csillagjegyek, akik kimondottan örülnek a bukásodnak

Szinte mindenki érzett már legalább egyszer egyfajta kárörvendő elégedettséget, amikor egy kérkedő ismerőse végül kudarcot vallott,...

Fontos döntéseket jelentett be a kormány: változik a Diákhitel és a babaváró támogatás szabályozása

Csütörtökön délelőtt ismét kormányszóvivői tájékoztatót tartott a kormány.

Meghalt három indiai tengerész egy amerikai csapásban

Az Ománi-öbölben lőttek meg egy olajszállító hajót.

Budapest október 15-ig kap haladékot a szolidaritási adó befizetésére

A jövő héten 37 milliárd, július közepén 12 milliárdot kellene befizetnie a fővárosnak. A kormány meghosszabbítja a haladékot október...

Kapitány István kifelejtett a vagyonnyilatkozatából egy balatoni luxusvillát

A leggazdagabb tiszás, Kapitány István haszonélvezeti joggal rendelkezik lánya balatongyöröki álomvilláján, a miniszter...

A humanoid robot olyan erővel rúgta el a focilabdát, hogy az lyukat ütött a falba – videó

A technológia és a robotika fejlődése újabb és újabb lenyűgöző eredményeket hoz, amelyek nemcsak a tudományos közösséget, hanem a...

Ennyi ideig kell főzni egy tojást, ha tökéletes sárgáját szeretne: a legtöbben pár perccel elmulasztják

A főtt tojás elkészítése elsőre pofonegyszerűnek tűnik, de valljuk be, mindannyian találkoztunk már olyan helyzettel, amikor a...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!