Ezt olvasta már?


Kőművesek és burkolók pályázatait várja a Mapei

Tovább csökkent az építőipart választó fiatalok száma, a szakemberhiány kezelhetetlenné vált, ezért ötödik alkalommal is kiírta a Mapei Kft. a Mesterek Mestere Díj pályázatot - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Kőműves és burkoló szakemberek jelentkezését várják, november 3-ig. A Mapei célja az, hogy a díjjal elismerje a kiemelkedő színvonalon dolgozó szakemberek munkáját, növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát, segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

A közlemény szerint a Mapei Kft. ügyvezetője a szakemberhiánnyal indokolta a verseny kiírását. Markovich Béla sajnálatosnak nevezte, hogy az építőipar iránt egyre kevesebb fiatal érdeklődik, de éppen ezért tartja fontosnak, hogy a Mesterek Mestere Díj követendő példát mutasson a pályaválasztás előtt állóknak.

A díjat 2020 februárjában adják át az 5. Országos Szakember Találkozón, a nyertes több mint 1 millió forint értékű jutalmat kap. A pályázatot először 2015-ben írta ki a Mapei Kft.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Imádják a magyarok, pedig ez a legegészségtelenebb zöldség

Szinte mindenki szereti, de az elkészítési módja miatt legtöbbször nem a legegészségesebb ételek között emlegetik.

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, Ebitda-ja...

Váratlan tűzesetben hunyt el a népszerű amerikai színész

Óriási tűz ütött ki az Egyesült Államokban található Marylandben, ahol egy pajta kapott lángra; a St. Mary's-i seriff hivatala szerint...

Ezért nem akarnak többé gyereket szülni a nők: fájdalmasan igaz

Egy ideje már visszatérő téma a csökkenő születésszám.

Minden idők egyik legjobb sci-fije, ami évről évre egyre csak jobb

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb sci-fi sikertörténetévé nőtte ki magát Ridley Scott Mentőexpedíció című filmje, ami 11 évvel a...

Sztárok, akikről nem is sejtetted, hogy mellimplantátumuk van

Nem mindenkinél vannak egyértelmű jelek. A képek alapján azonban ez nem is mindig pozitív. Mindjárt látod, hogy miért írjuk ezt.

Ezek most a magyarok kedvencei – igazán nem lepődtünk meg

Itt pihennek legszívesebben a magyarok tavasszal és nyáron.

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be...

"Ezek a legszebb perceim" – Megszólalt a halál torkából visszatért Rózsa György, újra teljes életet él.

Volt idő, amikor sokan aggódtak érte, most azonban újra önmaga lehet a legendás műsorvezető. Rózsa György mozgásban van, tervez, él,...

Tom Hanks elfeledett westernje igazi kincs a Netflixen

A pandémia időszaka alatt szinte külön műfajjá váltak azok a filmek, amikben Tom Hanks az idősebb, morális iránytűként működő...

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem...

Videón, ahogyan az USA megtámadja Iránt – elemi erővel csaptak le

Az USA is megindította a támadást Irán ellen.

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.