Kommerszant: az orosz kibererők benne lehetnek a világ ötös élmezőnyében
Fejlettségüket tekintve az orosz kibererők - a hadsereg és a hírszerzés kiberbiztonságért felelős egységei - a világ ötös élmezőnyéhez tartozhatnak, az USA, Kína, Nagy-Britannia és Dél-Korea hasonló rendeltetésű alakulatai után következve - írta a Kommerszant című napilap. (Pécsi Napilap)
A Zecurion az egyes államok katonai költségvetése, kiberbiztonsági stratégiája, a szakosított szervezetek alapszabálya, nemzetközi szervezetektől származó adatok, hivatalos nyilatkozatok és bennfentes információk alapján állította fel rangsorát. A kibernetikai katonai egységek fő feladata a felmérés szerint a hírszerzés, a kibertámadások végrehajtása és a célországok lakosságának közfelfogását és viselkedését befolyásoló információs háborúk megvívása.
A Zecurion szerint a rangsor élén az Egyesült Államok áll, amely a vállalat becslése szerint mintegy 9 ezer szakembert alkalmaz és a költségvetésből évi 7 milliárd dollárt áldoz e célra. Az amerikaiakat a ráfordítások tekintetében Kína (20 ezer fő, 1,5 milliárd dollár), Nagy-Britannia (2 ezer fő, 450 millió dollár), Dél-Korea (700 fő, 400 millió dollár), Oroszország (ezer fő, 300 millió dollár), Németország (ezer fő, 250 millió dollár), Franciaország (800 fő, 220 millió dollár), Észak-Korea (4 ezer fő, 200 millió dollár) és Izrael (ezer fő, 150 millió dollár) követi a cég becslése szerint. (A felsorolásból hiányzik Irán, amelyet Washingtonban fontos kibernetikai veszélyforrásnak tartanak.)
A Kommerszant megszólaltatta Valenytin Krohint, a Solar Security marketing igazgatóját, aki komoly kételyeit fejezte ki a Zecurion által felállított ranglistával kapcsolatban. Rámutatott, hogy a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálatának (GCHQ) 6 ezer munkatársa van, és nem világos, hogy a Zecurion szerint közülük miért csak 2 ezren foglalkoznak kibernetikai hadviseléssel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kémkedés, a kibertámadások végrehajtása és tájékoztatási háborúk megvívása általában polgári szervezetek feladata, amelyeket nem a katonai büdzséből finanszíroznak.
Krohin úgy vélekedett, hogy a legütőképesebb kibercsapatokkal Dél-Korea, Izrael, Irán és Észtország rendelkezik. Kétségeit fejezte ki Olaszország, Hollandia, Törökország és Franciaország kiberbiztonsági képességeivel kapcsolatban.
Oroszországot amerikai állambiztonsági szervek azzal vádolták meg, hogy Vlagyimir Putyin elnök által személyesen kezdeményezett hackertámadásokkal megpróbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztás kimenetét. A német alkotmányvédelmi hivatal az EBESZ szerveibe való betöréssel gyanúsította meg Moszkvát.
A Kommerszant megjegyezte, hogy noha hivatalosan több tucat, nem hivatalosan pedig több mint száz országnak van a kiberbiztonságra szakosodott egysége, eddig egyetlen kormány sem ismerte el hivatalosan, hogy informatikai támadást hajtott volna végre külföldön.
hírek innen, onnan
Magyarok a közel-keleti veszélyzónában: „Az 5 hónapos gyerekem életének második háborúja kezdődött el tegnap”
Ilyen az élet most a Közel-Keleten – érintettek meséltek a Díványnak arról, hogyan élnek a háború napjaiban.
Rendkívül súlyos a helyzet – már amerikai katonák is elestek az Irán elleni csapásokban
Az USA is veszteséget szenvedett el az Irán elleni csapásokban.
Döntetlen a szuperrangadón, egyre közelebb a négy évtizede nem látott csoda
A Hearts a Rangers és a Celtic botladozását kihasználva 1960 óta először ülhet fel Skócia csúcsára.
Szivárgó akkumulátorgyárak, összeomló pszichiátria és fokozódó háborús hergelés - Ezek voltak a hét legfontosabb témái
Összeszedtük a hét legizgalmasabb témáit és videót egy cikkben.
Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök is életét vesztette a légicsapásokban
A holokauszttagadó kijelentéseiről hírhedt Ahmadinezsád 2005 és 2013 között vezette Iránt.
Friss jelentés: Amerika újra bevetette a félelmetes B-2A Spirit lopakodó bombázókat
Az adatok arra utalnak, hogy az Egyesült Államok újra B-2A Spirit bombázókkal támadta Iránt.
Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról
Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus...
Sajtóhírek szerint légicsapásban meghalt Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök
Nem hivatalos iráni és izraeli sajtóértesülések szerint életét vesztette Mahmud Ahmadinezsád, Irán korábbi holokauszttagadó elnöke...
Gáspár Győző kiosztotta A Nagy Duett kiesőit: "A Bódi gyerekektől kicsit kifordul a..."
Élő adásban szólt be a Bódi tesóknak.
Visszatérés az edzőterembe: miért stresszes, és hogyan kezeld jól
Az edzőterembe való visszatérés nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kihívást jelenthet. A cikk segít megérteni a stressz okait és...
Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó
Több ezren vonultak utcára.
Óramű pontossággal érkezett a tavasz: errefelé még lehet zápor, de nagyrészt napsütéses idő lesz a héten
Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet.
Sport
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
Menni kell, ha szólít a természet: meccs közben szaladt ki a mosdóba a Wolves–Aston Villa-mérkőzés játékvezetője
Jót mulatott a közönség.
Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál
Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.
Bulvár
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került
A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Agyvérzést kapott Rózsa György
A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5.151 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk az ötöslottó 9. heti nyerőszámait.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


