Ezt olvasta már?


Kinek érdemes a jelenlegi helyzetben egészségügyi szájmaszkot viselnie?

Mikor, milyen körülmények között, illetve főként kiknek javasolt az egészségügyi szájmaszkok viselése a jelenlegi járvány-helyzetben? Ezeket a kérdéseket fogjuk megválaszolni ebben a bejegyzésben.

A cikk elolvasása remélhetőleg hasznos támpontként szolgál majd a szájmaszkok témakörével kapcsolatos félreértések és tévhitek tisztázása kapcsán.

Akiknek a mindennapok során végzett munkája ezt indokolttá teszi

Többek között az egészségügyben dolgozók, az élelmiszerboltokban munkát ellátók, a tömegközlekedési eszközök vezetői, karbantartók, takarítók és egyéb nélkülözhetetlen munkát ellátó személyek részéről egyaránt indokolt lehet a szájmaszk viselése.

Az ő tevékenységüket ugyanis nem lehet távolról megvalósítani, vagyis elkerülhetetlenné válik a bizonyos szintű kontakt más személyekkel. Ennek következtében pedig akaratlanul is felmerül egyfajta egészségügyi kockázat. Szóval a fertőzés elkerülésének érdekében nekik mindenképpen tanácsos a szájmaszk rendeltetésszerű viselése.

Akik a bevásárlást nem tudják online megoldani

Az élelmiszerek, egészségügyi készítmények, illetve a puszta létezés fenntartásához nélkülözhetetlen kellékek beszerzését sem tudja mindenki internetes vásárláson keresztül megoldani. Nekik tehát egész egyszerűen nem marad más választásuk, mint személyesen elintézni a beszerzést.

Vagyis el kell hagyniuk az otthont, el kell menniük a boltba, ahol akaratlanul is találkozni fognak másokkal. Célszerű mindenkivel szemben megtartani a legalább másfél méteres távolságot, a fizikai kontaktust pedig lehetőség szerint kerülni kell.

Ha bevásárolni megyünk, akkor a megfelelő szabvánnyal ellátott szájmaszkot célszerű felvenni. Az FFP2-es vagy FFP3-as besorolású maszkok kellőképpen ki tudják szűrni a levegőben szálló apró fertőzéseket, így a használatukkal eredményesen védekezhetünk a fertőzéssel szemben.

Arra azonban mindenképp oda kell figyelni, hogy a maszk szorosan illeszkedjen a száj és az orr környékére, továbbá kizárólag tiszta és fertőtlenített kézzel vegyük azt fel.

Akinek bármilyen egyéb indok miatt muszáj emberek közé mennie

Természetesen léteznek azok az egyéb élethelyzetek is, amikor a „maradj otthon” tanácsnak egyszerűen nem tudunk eleget tenni. Ezeknél a szituációknál természetesen roppant fontos lehet, hogy a szükséges higiéniai szempontokat figyelembe vegyük.

Ennek pedig az is része, hogy szájmaszkot viselünk az otthonunkat elhagyva. A megfelelő szabványú maszk lehet akár eldobható vagy mosható változat is. Előbbi esetében kizárólag egyszeri alkalmazás javasolt, utóbbinál pedig az újbóli felhasználást megelőzően mindenképp érdemes gondoskodni a kellően alapos mosásról és fertőtlenítésről.

(X)







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.