Kiemelt rendőri jelenlét szeptemberben az iskolák környékén
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben.
A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A tanévkezdéssel egyidejűleg a forgalomban részt vevő gépjárművek száma is ugrásszerűen megnő. Jellemzően a reggeli iskolakezdés idején és a délutáni időszakban az utak zsúfolttá válnak, így az autósokat érintő közlekedésbiztonsági kockázat is fokozódik.
A frekventált helyen található nevelési-oktatási intézmények közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintve, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában, reggel 7 és 8 óra között, valamint délután 13 és 14 óra között.
A közlekedési balesetek elkerülését segítik az alábbi tanácsaink:
Azon az úton kísérjük rendszeresen iskolába a gyermekünket, amelyen később egyedül jár majd!
Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk! A közlekedési szabályok betartásával mutassunk példát gyermekünknek!
Úgy indítsuk útra a gyermekünket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen! A rohanás figyelemzavart okozhat, mely balesetveszélyes és a közlekedésben nincs helye.
A frekventáltabb helyeken torlódások alakulhatnak ki, hosszabb menetidővel számoljunk!
A kijelölt parkolóhelyen megállva szállítsuk ki a gyereket, lehetőleg a jobb oldalon!
Többször gyakoroljuk gyermekünkkel az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben, a közlekedési szabályok gyakorlat közben rögzülnek!
A gyermekre ne az út másik oldalán várjunk, elkerülendő azt, hogy meglátva minket figyelmetlenül rohanjon át az úttesten!
Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő vagy fényvisszaverő ruhadarabot viseljen a gyermek, amelyet a közlekedés többi résztvevője kellő távolságból észlelhet!
Gyermekünkkel való közlekedéseink alkalmával életkori sajátosságainak megfelelően magyarázzuk el neki a legfontosabb közlekedési szabályokat és a jelzőtáblák jelentéseit!
Ha utasként szállítjuk gyermekünket, a passzív biztonsági eszközök használatát követeljük meg, életkori sajátosságoknak megfelelően használjuk a gyermekbiztonsági rendszereket!
hírek innen, onnan
Nagyot bukott a Citigroup Oroszországon, de a gyorsjelentés többi része rendben van
A Citigroup negyedik negyedéves nyeresége 13 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miután a bank 1,2 milliárd dolláros...
Gyed és gyod 2026-ban: mire számíthatnak a családok?
2026-ban is sok család pénztárcáját érinti a gyed és a gyod összege. Összeszedtük, mire számíthatsz, kinek mi jár, és mennyi lehet az...
MNB-alelnök: minden nap bizonyítanunk kell a jegybank függetlenségét
Vezető jegybankárok kerekasztal-beszélgetésén ismerhettünk meg részleteket a Magyar Nemzeti Bank jövőbeli monetáris politikai...
Török Gábor a Medián új méréséről: Ha valóban ez a helyzet, akkor ez már nehezen megfordítható
Az elemző egyben figyelmeztetett, hogy mivel a kormánypárti és a kormánytól független intézetek mérései továbbra sem közelednek...
Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, mert megtámadott egy sofőrt
A 24 Jack Bauerjének nem először akad dolga a törvénnyel.
Az amerikai rendőrség szerint is ez a "trükk" előzi meg hatékonyan a téli baleseteket
A kaliforniai rendőrség az Instagramon osztott meg egy képet, ami tökéletesen illusztrálja, miért az egyik legrosszabb ötlet a gumikon...
Most érkezett: végleg bezár az ikonikus budapesti étterem
Szomorú hír a gasztronómia szerelmeseinek.
A mosogatógép titkos ellensége: így ölöd meg a legjobb konyhakésedet
Egy hosszú vacsora után csábító megoldásnak tűnik mindent a mosogatógépbe dobni, még a késeket is. A penge másnap még csillog, a kár...
Összeomlott a kormány a világ a egyik legerősebb országában: hamarosan jöhet az új választás
A jövő héten feloszlatja a parlamentet, és előrehozott választásokat ír ki Takaicsi Szanae japán miniszterelnök – jelentette be...
Halálos gázolás: ketten is áthajtottak a gyalogos áldozaton
Először egy Suzuki ütötte el, aztán egy BMW is áthajtott az áldozaton.
Brutális baleset az M1-es autópályán: Három kamion karambolozott
Már több mint 10 kilóméteres a torlódás.
A bíróság kimondta, mégis vizsgálhatják Rogánék propagandaköltéseit
A 13. havi nyugdíj elvételével riogató plakátok miatt tett feljelentést egy civil szervezet, amelyet először elutasítottak. Egy...
Sport
Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghaj-rát, majd kiosontak a teremből a bírók
A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.
A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az
„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után
Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.
Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Détári keményen beleállt Szoboszlaiba: Nem vagyok elájulva tőle!
A korábbi világválogatott szerint kevés, amit a Liverpool klasszisa nyújt.
A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért
A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.
A Veszprém világklasszisa kihagyja az Eb-t, súlyos veszteség érte a címvédő franciákat
Az előző tornán MVP Nedim Remili ezúttal sérülten csak szurkolhat honfitársainak.
Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet
Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.
Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival
Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.
Ezért nem Szoboszlai Dominik lett az Év sportolója?
A Szpíker Kornerben kerestük arra a választ, mi dönthetett Szoboszlai Dominik ellen és Kós Hubert mellett.
Bulvár
Az ónos eső után jön az újabb csapás, az időjósok figyelmeztetnek, erre nagyon kell vigyáznunk a napokban a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint
Még napokig tombolnak a mínuszok, de van valami, amitől jobban kell tartanunk a hidegnél – Időjárás-előrejelzés.
O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
Pilisvörösváron már dübörög a kampány.
Csúnyán búcsúzik Lázár János
Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar.
„Öt éve nem szexelünk.” – Férfiak, hogyan éltek boldogan egy szexmentes házasságban?
Vannak férfiak, akik testiség nélkül is elégedettek a kapcsolatukkal. Hogyan lehet boldogan élni egy szexmentes házasságban megcsalás nélkül?
Ritka alkalom, Gulyás Gergely a feleségével érkezett meg egy eseményre
A miniszter Budai Ivett-tel vett részt az Év Sportolója Gálán.
Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét
Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b
Ennyi fok kell legyen télen a hálószobában, hogy úgy aludj, mint a bunda
Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.
Életem első szeretkezése előtt állok, mire számítsak? - Az orvos válaszol
"19 éves lány vagyok, és még szűz. Most tervezzük a barátommal, hogy első alkalommal fogunk szeretkezni. Milyen az első alkalom, mire kell felkészülni?" Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt
A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.
Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna
Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.
Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek
Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


