Két kis könyvkiadó demonstrált egy Alexandra könyvesbolt előtt
Galambos Ádám, a G-Adam kiadó (j) és Szalontai Attila, az Elektro Press Stúdió képviselője demonstrált az Alexandra Nyugati téri könyvesházánál 2017. február 17-én. - Pécsi Napilap -
Az Alexandra könyvesboltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el - jelenleg is zajló - felszámolási eljárást. Több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező a Pécsi Direkt Kft.-től.
hírek innen, onnan
Felkészülni. Kiderült, mikor lehet jegyet venni a vb-továbbjutásról döntő meccsre.
Az írek elleni sorsdöntő meccsre ismét megtelhet a Puskás Aréna.
Jó hírt kapott válogatott csatáráról Bognár György
A játékos műtött térde fájdalommentes, és egyre közelebb az első közös edzés a csapattársakkal.
Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék
Erősen indult a hét a világ tőzsdéin, hétfőn markáns emelkedés volt a vezető amerikai és európai részvénypiacokon is, kedd reggel...
Oroszország újabb téli terrorkampányt indított: egész városok kerültek a káosz szélére Ukrajnában
Négy civil meghalt a csernyihivi régióban kedden végrehajtott orosz dróntámadásokban, a csapások pedig százezreket hagytak áram és víz...
Nagy mozgások voltak ma a magyar tőzsdén
Eséssel zárta a napot a magyar tőzsde, miközben néhány egyedi papír jelentős elmozdulásokat produkált. A Rába folytatta a ralit,...
A Toyota továbbra is toronymagasan vezeti a magyarországi kivonásokkal tisztított újautó piac eladásait
A magyarországi személyautó és kishaszongépjármű piacon ugyanis 2025-ben a regisztrált, majd a forgalomból 6 hónapon belül kivont autók...
Elárulta az Exatlon népszerű sztárja, miben más a második terhessége
Szabó-Thomka Hanna – aki ma már Molnár-Thomka Hanna – a harmadik trimeszterbe lépett második gyerekével. Az Exatlon sztárja részletesen...
Ő Anne Hathaway ritkán látott férje: Adammel már 17 éve elválaszthatatlanok
Anne Hathaway és Adam Shulman csak ritkán mutatkoznak együtt.
Megnyugtató híreket közölt a Mol a százhalombattai tűzesetet követően
Nem kell rohanni a benzinkútra, nem lesz üzemanyaghiány - erősítette meg a Mol. A százhalombattai finomítóban történt tűz miatt nem lesz...
Gróf Dávid áldozata még olcsón megúszta, itt vannak a focivilág legnagyobb bunkói
A legnagyobb botrány Cantona rúgásából lett.
Takács Péter szerint félreértették a háziorvosokról tett kijelentését
„Ez egy politikailag motivált sikeres médiahoax volt” – mondta az egészségügyi államtitkár.
Szijjártó Péter bejelentette: újabb magyar űrhajós mehet a Nemzetközi Űrállomásra
Cserényi Gyula lehet a harmadik magyar űrhajós. Kapu Tibor tartalékosát vele együtt képezték ki, és úgy néz ki, hogy ő is eljuthat...
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért
Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.
„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú
Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.
Menesztették Dejan Sztankovicsot?
Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek
Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.
Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak
A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.
Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó
Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.
Hivatalos panaszt nyújtott be az Arsenallal szemben az Atlético Madrid
Az Atlético Madrid játékosai panaszkodnak, hogy nem volt meleg víz a zuhanyzáshoz az Emirates-ben tartott edzés után, a Bajnokok Ligája összecsapást megelőzően. A Marca értesülései szerint jelezték a problémát az
Bulvár
Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá
Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót
Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e
„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja
A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer
Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed
Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt
Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
blogmorzsák
A pontok és kártyák útvesztője: mindent a hűségprogramokról
A 21. századi versenypiacon a vásárlók megtartása kulcskérdés. De vajon megéri csatlakozni ezekhez a rendszerekhez?
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat