Katonai sírokat újítottak fel a pápai Alsóvárosi temetőben
Megújult a pápai Alsóvárosi temető első világháborús parcellája a Honvédelmi Minisztérium egyik vonatkozó pályázatának köszönhetően.
A teljes körű rekonstrukción átesett katonai parcella átadása alkalmából tartott megemlékezésen Áldozó Tamás, Pápa polgármestere elmondta: az önkormányzat pályázatát pozitív elbírálásban részesítette a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, így megújulhatott 170 fejfa és a Jókai Kör által állított emlékkereszt, illetve annak kerítése a temető első világháborús parcelláján.
A hadisír-rekonstrukciós munkálatokra több mint 11 millió forintot nyert el a város. Áldozó Tamás hozzátette, habár Pápán vannak az első világégés hősei előtt tisztelgő emlékjelek, de olyan emlékmű még nincs, ami a teljesség igényével, a katonaáldozatok számbavételével állítana emléket.
Bolla Kálmán, a Pápai Huszáregyesület elnöke kezdeményezte, hogy a város pótolja ezt a mulasztását, az önkormányzat képviselő-testülete a november 29-ei ülésén tárgyalni fog erről – a polgármesternek pedig meggyőződése, hogy valamennyi képviselő támogatja majd a kezdeményezést.
A főhajtáson beszédet mondott Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka is. Hangsúlyozta: az első világégés során elhunyt katonák mindnyájunk halottai, akik hősi halált haltak értünk, egy homályos jövőért, a még arctalan unokákért, dédunokákért.
– Mit tehetnénk értük mi, a megszemélyesült jövő? Tisztelettel és gondoskodással adózhatunk az emléküknek. Hiszen csak az hal meg, akit elfelednek. De nemcsak a honvédekről kell ezen a helyen szólnunk, hanem a száz évvel ezelőtt itt élő és munkálkodó városvezetés, valamint a lakosság áldozatos tettrekészségéről. Ők nem voltak katonák, de mégis olyan áldozatkészségről adtak tanúbizonyságot, amire csak a legnagyobbak és legelhivatottabbak képesek – fogalmazott Gangler László.
A repülőtér-parancsnok kifejtette, az első világháború 1914 nyarán bekövetkezett kitörése után létrehoztak Pápán egy hadikórházat, ahol több mint 1200 sebesültet tudtak ellátni. 1918 októberéig a háború valamennyi frontjáról érkeztek ide sérült katonák, akik között a monarchia minden nemzetisége képviseltette magát. A sebesültek ellátásához, a kórház fenntartásához a város és a civil lakosság is jelentős mértékben hozzájárult, 1914 decemberében pedig kijelöltek egy különálló katonai temetőt. Az ezredes megjegyezte, a ma élők feladatul kapták az emlékek megőrzését, a sírhelyek gondozását. – Az emlékezet tartja életben és örök mozgásban az utókor szeretetét, tiszteletét, és viszi tovább a múlt értékeit, eredményeit – mutatott rá Gangler László.
Az Alsóvárosi temető felújított első világháborús parcelláját Oláh Emil ezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség lelkészi karának vezetője áldotta meg. Végül a szép számban egybegyűltek koszorúzással és mécsesgyújtással tisztelegtek az elhunyt hősök emléke előtt.
A pápai bázisrepülőtéren ugyancsak megemlékeztek az elhunyt katonákról. A szolgálatteljesítés közben hősi halált halt honvédek és a pápai ejtőernyősök emléktáblájánál Szabó Ferenc százados, evangélikus tábori lelkész mondott beszédet. A főhajtás itt is koszorúzással és mécsesgyújtással zárult.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé
A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


